Valahol egy csendes kis faluban, ahol a kertek illatoznak, és az emberek még ismerik egymást névről, állt egy magas, fehérre meszelt kémény. A tetején egy óriási fészek állt, benne pedig egy gólyacsalád lakott: Palkó, a kíváncsi, fiatal gólyafiú, Míra, az álmodozó húga és a szüleik, Béla és Lili.
A falubeliek szerették a gólyákat. Tavasszal, mikor visszatértek Afrikából, mindenki integetett nekik, mintha régi barátokat üdvözölnének újra. Ám az idei tavasz más volt. Palkó hamar észrevette, hogy valami nincs rendben.
– Nézd csak, anya – mutatott a fészek szélére –, mennyi szemét van az árokparton! Az ott egy műanyag zacskó! És egy régi cipő! Hát, hogyan élt itt tavaly az a kis vakond?
Lili szomorúan bólintott.
– Igazad van, Palkó. A világban egyre több a hulladék. De mi gólyák nemcsak megfigyelők vagyunk, mi segíthetünk is!
És így kezdődött a titkos küldetés.
Palkó és Míra elhatározták, hogy minden reggel, még napkelte előtt körberepülik a környéket és megnézik, hol van a legnagyobb baj. Megjegyezték a szennyezett patakokat, a szemetes réteket és a parkokat, ahol már alig hallatszott a tücskök éneke.
Aztán egyik este, amikor már mindenki nyugovóra tért, a két fiatal gólya visszatért a fészekbe, és fontos bejelentést tettek:
– Indítunk egy Tiszta Falu Hadműveletet!
– És mégis hogyan? – csodálkozott Béla, a papa.
– Megkérjük az állatbarátainkat, hogy segítsenek! – mondta Míra lelkesen. – A sünik összeszedik az apró hulladékot, a szajkók figyelmeztetik az embereket, ha szemetelnek, a békák pedig dallal köszöntik azokat, akik tisztán tartják a tavat!
Így is lett. Másnap már minden bokor alól sündisznók bújtak elő kupakokkal a szájukban, a mókusok pedig régi csokipapírokat szedegettek a fák tövéből. Az emberek csodálkozva nézték, hogyan változik meg a táj. Egy kisgyerek ki is írta krétával a főtérre: „A természet nem szemetes!”
A gólyák öröme határtalan volt.
– Tudod – súgta Míra Palkónak –, szerintem, ha minden faluban lenne egy ilyen gólyacsapat, talán az egész világ zöldebb lehetne.
Palkó bólintott.
– Vagy, ha minden ember egy kicsit gólya lenne… és egy kicsit sün… és egy kicsit mókus.
Így történt, hogy a kis falu nemcsak a legszebb gólyafészekről lett híres, hanem arról is, hogy lakói ma már valóban odafigyelnek a környezetvédelemre.
