Történt egyszer, réges régen, mikor még minden állat jóbarátságban élt, hogy a kutya vendégségbe hívta a cicát és az egeret.
– Este hatra gyertek, vacsorával várlak titeket! – mondta.
A cica virágot szedett a réten, az egérke meg szamócát gyűjtött desszertnek, így készültek barátjukhoz.
Együtt indultak a Kutya lakához, hanem mikor a patak partjához értek, a macska így szólt az egérhez:
– Igazán megmosakodhatnál egy kicsit, mégsem illik ilyen porosan, mocskosan vendégségbe menni!
A kisegér elszégyellte magát, leszaladt a vízhez, hogy mancsát, pofiját lemossa. Mikor visszatért a macskához, az éppen a bajuszát nyalogatta.
– Tudod, a cicák így mosdanak – magyarázta, mikor barátja kérdőn nézett rá.
Továbbmentek hát, a kutyusnál aztán szépen megterített asztal várta őket.
– Fogadd el ezt a pár szál virágot! – adta át csokrát a macska a házigazdának.
A kutya örült a kedvességnek, vízbe, vázába is rakta a virágokat.
Hanem közben az egér hiába kereste a szamócát, csak az üres tányérkát találta kiskosarában.
– Szamócát hoztam, drága kutya komám, de mind eltűnt útközben! Te etted meg, beste macska? – nézett a cicára.
– Foltos volt az a tálka, én csak tisztára nyalogattam, amíg mosakodtál! – mentegetőzött a macska, de az egérke igen megharagudott rá. Nem is beszélt vele többet a vacsora alatt.
A kutya először levest hozott nekik. Igen finom volt, megették az utolsó cseppig, a cica tisztára nyalta utána a tányért. De kinyalogatta a lapostányért, sőt, még a bögrét is. Aztán az asztalra ugrott és belelefetyelt a kutya meg az egér táljába is.
– Nincs olyan tányér, amit én fehérre ne tudnék nyalogatni! – dicsekedett, majd jóllakottan hátradőlt.
Nem tetszett ez a viselkedés a kutyának, de nem szólt semmit.
Hanem amikor a cica kijelentette, hogy unatkozik, az egérke odakacsintott a kutyusnak és így szólt:
– Talán egyikünk táncolhatna, hogy azzal mulattassa a többieket. Vállalom is, de csak akkor, ha bebizonyítod, hogy tényleg minden tányért fehérre tudsz nyalni! Hanem, ha mégsem, akkor neked kell táncolni, de reggelig!
– Úgy legyen! – egyezett bele a cica a fogadásba boldogan, hiszen biztos volt benne, hogy rajta aztán nem fog ki egy maszatos tál sem.
Akkor az egérke a konyhába szaladt, sürgött, forgott odabent, de el nem árulta, mit csinál.
– Talán főz még valamit – gondolta a macska.
De mikor nagy sokára visszatért az egér, csak egy kis tej volt a tányérban, amit hozott.
– Ez minden? Két perc és hófehér lesz a tál! – nevetett a macska és villámgyorsan kilefetyelte az italt belőle. De azt nem tudta ám, hogy ravasz kis barátja cicákat festett rá az edény aljára. Méghozzá táncoló cicákat!
Csak akkor látta meg, mikor a tej elfogyott. Azután aztán hiába nyalogatta a macska, nem jött le a minta. Nem lett fehér a tányér.
Mit tehetett, mit nem, végül csak táncra kellett perdülnie. A kutya meg az egér jól szórakoztak rajta. Annyira nevettek, hogy még a könnyük is kicsordult.
Meg is sértődött ezért a cica, kergetni kezdte az egérkét, mire a kutya meg ő utána eredt morogva. Bizony, oda lett a jó barátság.
Azt mondják a macskák azóta se szeretnek táncolni. Hanem, ha mintás tálkában jó falatot látnak, odaugranak, mikor nem figyelsz és megpróbálják fehérre nyalogatni. Hátha ez egyszer sikerül nekik!
Ha szeretnél egy cicás étkészletet, nézz szét a Mesetányér oldalán!
