Vidám napra ébredtek a tenger lakói. Csillogó halak, polipok, ráják és tengeri teknősök úszkáltak sietve a vízben.
Néhányan reggeliért indult, mások munkába. A kicsik pedig óvodába és iskolába.
A cápacsaládnál azonban még nagy kapkodás volt. Cápamama kétségbeesett próbálta a gyerekeket összekészíteni az induláshoz.
– Hol van az iskolatáskád? Bepakoltátok a tízórait? És a könyveket? Miért piszkálod az öcsédet? Indulás, elkésünk! – kiabálta a rosszalkodó bandának.
– Nekem nem kell tízórai, majd bekapok valakit a suliban! – mondta a legnagyobb nevetve, mire a legkisebb cápafiú sírásba kezdett.
– Mama! Én is meg akarok enni valakit!
– Ejnye, beszéltek butaságokat! Tudjátok, hogy sem az óvodában, sem az iskolában nem szabad megharapni senkit! Na, most már indulás! Cézár? Te meg merre vagy? – nézett körül Cápamama, mikor észrevette, hogy a középső gyerek hiányzik.
– Itt vagyok, Mama! De én ma nem mehetek suliba – bújt elő a cápafiú szipogva.
– Miért nem?
– Mert ma lesz a fogászati ellenőrzés! És beszorult valami a fogaim közé és nem tudom kiszedni, mert nem találom a fogkefémet! Mit fog szólni a doktor bácsi? – panaszolta a Cézár.
– Már csak ez hiányzott! – bosszankodott a Cápamama, de aztán eszébe jutott egy mentőötlet.
– Na, nem baj, szaladj csak, hozz egy fogpiszkálót!
– Nem tudok hozni, Mama. Nincsen egy szál se, mert tegnap mindet megettem ebéd után! – vallotta be a fiú bánatosan.
– A fogpiszkálót? – kerekedett el az anyukája szeme. Kezdett igazán mérges lenni.
– Nem megmondtam már, hogy nem szabad ilyet csinálni? Megfájdul a hasad tőle, aztán mehetünk megint orvoshoz! Hogy a medúza ölelne pirosra, te gyerek! Akkor hozd a fogselymet!
– Azt sem lehet, Mama. Mert azt meg vacsora után ettem meg! – sírta el magát a cápafiú.
– Jól van, no, ne pityeregj! Butaságot csináltál, tudod! De most már indulnunk kell. Majd útközben veszünk egy fogkefét és az iskolában megmosod a fogadat. Hanem reggelizni már nem lesz időd, kisfiam! Tegyünk be valami harapnivalót a táskádba – vigasztalta a Cápamama megenyhülve.
– Nem kell, már ettem, mikor felébredtem! – szipogott Cézár.
– Ugyan mit ettél?
– Már nem emlékszem, Mama! De nézd, még itt van a fogaim között, hiszen beszorult! – mondta a fiú és nagyra nyitotta a száját.
Cápamama nem hitt a szemének, mikor meglátta, hogy mi van ott beékelődve.
Bizony, az elveszett fogkefe volt az! Megfogta a végét és húzni kezdte. Nem jött ki. Megfogta hát a másik két cápagyerek is és így húzták hárman a beszorult fogkefét. Húzták, húzták és egyszercsak hopp! Kijött.
Igenám, de jött vele a fogacska is! Letörött belőle egy darab, leesett, koppant a földön és elgurult.
Lett ám erre sírás, rívás! Nagyon elkeseredett a cápafiú. Oda a gyönyörű foga! Mit fog szólni a fogorvos?
De nem volt mit tenni, indulni kellett már az iskolába.
Cézár egész nap szomorkodott. Ha szólította a tanár, csak némán rázta a fejét, meg se szólalt. Borzasztóan el volt keseredve, szégyellte a foghíjas mosolyát.
Eljött végül a vizsgálat ideje és neki is be kellett ülnie a székbe, a doktor bácsi pedig azonnal észrevette a törött fogat. Nem szólt semmit, csak hipp-hopp megjavította.
Olyan szép lett Cézár a mosolya, mint előtte!
Egy cseppet sem szidta meg a fogorvos, hanem azért búcsúzásnál kedvesen rámosolygott és azt mondta:
– Nagyon vigyázz a fogaidra, Cézár! Vigyázz, hogy mire harapsz! És ápold őket minden nap! Ugye tudod, hogyan kell mosni őket? Ismered a fogkefét?
– Ismerem, Doktor bácsi, meg is kóstoltam, de nem igazán ízlett – vallotta be Cézár, majd elmesélte, hogy mi történt vele reggel.
A fogorvos nagyon nevetett, miközben hallgatta a cápafiút. Végül adott neki ajándékba egy másik fogkefét, Cézár pedig megígérte, hogy ezt már nem fogja megenni, sőt, ezentúl nem kóstol meg mást, csak finom és egészséges ételeket.
Így is lett, megtartotta szavát, és onnantól fogva széles vigyorral járt-kelt egész nap, mindenkire rávillantva csillogó, hibátlan fogsorát.
Ha szeretnél egy mesés tányért, nézz szét a Mesetányér oldalán!
