Egy hatalmas, zöldellő rét szélén, ahol a fák susogtak és a virágok vidáman bólogattak a szélben, élt egy aprócska pók, akit Pötyinek hívtak. Pötyi nem volt olyan nagy, mint a fűben ugráló szöcskék, és nem is volt olyan gyors, mint a pillangók, de egy dolgot mindennél jobban szeretett: szép, erős pókhálókat szőni.
Minden reggel, amikor a nap felkelt, Pötyi a fűszálak között ugrándozva kereste a legjobb helyet, ahol megépíthette új hálóját. Szerette, ahogy a napfény megcsillant a finom szálakon, és ahogy a harmatcseppek gyöngyökként csillogtak rajtuk.
Egy nap azonban, miközben Pötyi épp az egyik legnagyobb pókhálóját szőtte a rét közepén, furcsa zúgást hallott a közelből. Megállt egy pillanatra, és megpillantott egy hatalmas, erős szélvészt, amely végigsöpört a réten. A szél megrázta a fákat, és a levelek hangosan zizegtek.
– Mi lehet ez? – kérdezte magától Pötyi aggódva. Látta, hogy a hálója megremegett, és az egyik szál elszakadt.
Még sosem tapasztalt ilyen erős szelet. Bátorságát összeszedve elindult, hogy kiderítse, mi történik a réten. Ahogy egyre beljebb ment, meglátott egy csoport bogarat, akik ijedten húzódtak össze egy nagy levél alatt.
– Mi történt? – kérdezte Pötyi.
Az egyik bogár, egy kis katica, remegve válaszolt.
– Egy hatalmas rovar érkezett a rétre. Úgy hívják: Zümmögő Szélvész. Folyton ide-oda repked, és mindenhol pusztítást hagy maga után. A szélvihar, amit okoz, elsöpri a virágokat és lerombolja az összes kis állat otthonát. Mindannyian félünk tőle.
Pötyi aggódva nézett körbe. Tényleg mindenhol nyomokat látott: a virágok szirmai lehullottak, és a levelek szétszóródtak a földön. De nem hagyhatta, hogy ez így maradjon!
– Én megpróbálok beszélni vele – mondta határozottan Pötyi.
A bogarak meglepetten néztek rá.
– Te? Egyedül? Hiszen ő sokkal nagyobb és erősebb nálad!
Pötyi bólintott.
– Lehet, hogy nagyobb, de talán ha megértjük egymást, nem kell többé félnünk tőle.
Bátorságát összeszedve Pötyi elindult a rét közepére, ahol Zümmögő Szélvész épp egy újabb virág körül repkedett. Az óriási rovar, egy hatalmas szitakötő, valóban nagyon ijesztő volt. Szárnyai szélvihart keltettek, és minden egyes mozdulatával megremegett a rét.
Pötyi közelebb araszolt, és erős hangon megszólította:
– Szia, Zümmögő Szélvész! A nevem Pötyi, és szeretnék beszélni veled!
A szitakötő egy pillanatra megállt, és leereszkedett a földre. Nagy szemeivel kíváncsian nézett a kis pókra.
– Te meg ki vagy? – kérdezte zümmögő hangon.
– Én csak egy apró pók vagyok – válaszolta Pötyi. – De észrevettem, hogy a szélvihar, amit keltettél, lerombolta a rét sok-sok kis lakójának otthonát. Miért repülsz ilyen viharosan?
Zümmögő Szélvész kicsit hátrahúzódott, mintha zavarban lenne.
– Én… én nem akartam bántani senkit. Egyszerűen csak olyan gyorsan tudok repülni, hogy magam sem tudom irányítani a szélvihart, amit kavarok. Csak szerettem volna játszani és repkedni, de látom, hogy mindent tönkreteszek.
Pötyi lassan közelebb lépett.
– Nem a te hibád, hogy ilyen gyorsan repülsz. De talán, ha megtanulnád egy kicsit lassítani, élvezhetnéd a repülést anélkül, hogy bántanál bárkit is. Segíthetek neked, ha szeretnéd.
Zümmögő Szélvész nagy szemekkel nézett rá.
– Segítenél nekem? De hát te olyan pici vagy, én pedig olyan hatalmas!
Pötyi mosolyogva bólintott.
– Nem számít, hogy milyen nagy vagy kicsi valaki. A lényeg, hogy segítünk egymásnak. Figyelj, megmutatom, hogyan szövök egy pókhálót lassan és türelmesen. Talán, ha te is ilyen türelemmel repülnél, nem kelnél akkora szelet.
Így Pötyi elkezdett egy új hálót szőni, és közben mesélt Zümmögő Szélvésznek a türelem és a nyugalom erejéről. A szitakötő figyelte őt, és próbálta utánozni a mozdulatait – lassan, finoman csapkodott a szárnyaival. A szél lassan csendesedett, és a rét újra békés lett.
Amikor Pötyi befejezte a hálót, Zümmögő Szélvész hálásan bólintott.
– Köszönöm, Pötyi! Most már értem, hogyan élvezhetem a repülést anélkül, hogy bárkit bántanék. És ígérem, többé nem kavarok akkora szelet.
A rét lakói lassan előbújtak rejtekhelyükről, és mindenki hálásan nézett Pötyire. A kis pók mosolyogva nézett körbe, tudva, hogy bátorságával és kedvességével sikerült megoldani egy nagy problémát.
Aznap este, amikor a nap lassan eltűnt a horizonton, Pötyi békésen pihent új hálójában, amelyet a hold fénye gyöngyökként világított meg. Tudta, hogy bár kicsi, nagy dolgokat is véghezvihet, ha bátor és segítőkész marad.
