Peti izgatottan figyelte, ahogy édesanyja egy piros-fehér-zöld kokárdát tűzött a kabátja bal oldalára. Aznap volt március 15-e, és az egész város ünnepi díszbe öltözött. Az emberek zászlókat lengettek, a téren zene szólt, és mindenütt magyar zászlók lengtek a szélben.
– Anya, miért viselünk kokárdát? – kérdezte Peti kíváncsian.
Édesanyja elmosolyodott, és leguggolt hozzá.
– A kokárda a szabadság és a bátorság jelképe. Ezen a napon emlékezünk azokra a hősökre, akik kiálltak Magyarország függetlenségéért.
Peti elgondolkodott.
– A hősök karddal harcoltak?
– Igen, néhányan harcoltak – felelte az anyukája. – De a legnagyobb fegyverük a hitük és a bátorságuk volt. Tudták, hogy az igazságért ki kell állni, és a szabadság mindenkié.
A kisfiú megfogta anyja kezét, és együtt indultak el a főtér felé, ahol az ünnepség kezdődött. A színpadon egy idős bácsi mesélt a forradalomról, arról, hogyan vonultak az emberek a Pilvax kávéházból a Nemzeti Múzeum elé, és hogyan szavalták el Petőfi Sándor híres versét:
„Talpra magyar, hí a haza!”
A tömeg együtt mondta a sorokat, és Peti szíve hirtelen hevesebben kezdett verni. Egyre jobban értette, miért volt olyan fontos ez a nap.
Mikor az ünnepség véget ért, és elindultak haza, Peti megpillantott egy kisebb fiút, akinek nem volt kokárdája. Odalépett hozzá, levette a sajátját, és a kisfiú kabátjára tűzte.
– Neked is kell egy, mert ma minden magyar hős egy kicsit – mondta mosolyogva.
Az édesanyja büszkén nézett rá, és megsimogatta a fejét.
– Ma te is megtanultad, mit jelent a szabadság.
Attól a naptól kezdve Peti mindig tudta, hogy a kokárda nemcsak egy dísz – hanem egy emlékeztető arra, hogy a bátorság és az összetartás tesz igazán szabaddá egy nemzetet.
A szabadságot nem csak harcban lehet kivívni. Néha egy egyszerű gesztus – mint egy kokárda megosztása – is megmutathatja, hogy mit jelent a közösség és az összetartás.
