Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A karácsonyi manó

Oszd meg ezt a mesét!

Egy hideg téli éjszakán a hópelyhek sűrűn hullottak az égből. Eközben a kis falu lakói a meleg otthonukban a karácsonyra készülődtek. Az ünnepi fények villogtak az ablakokban, a karácsony meghitt hangulata áthatotta az egész falut.

Csak egy valaki volt, aki nem érezte igazán a karácsony szellemét. Egy öregember, aki már évek óta egyedül élt. Felesége elhunyt, gyermekei és unokái messze éltek, és ezen a karácsonyon kivételesen úgy tűnt, hogy nem tudnak hazalátogatni a nagy hó miatt.

Az öregember kedvenc ünnepe a karácsony volt, de most valahogy mégsem érezte magát olyan boldognak, mint régen. Idén valami hiányzott. Nem tudta mi az, hiszem már megszokta az egyedüllétet.

Egyik éjjel, amikor az öregember már aludni készülődött, arra lett figyelmes, hogy valaki az ajtaján kopog. Kinyitotta, de nem látott senkit. Azt hitte, hogy öreg korára már az érzékei is megviccelik.

Azonban amint ismét az ágyába feküdt volna, újra hallotta a kopogást. Mi mást tehetett volna, ismét felkelt, és az ajtóhoz sietett. Kinyitotta, de most sem látott senkit. Már kezdett volna mérgelődni, mikor véletlen lepillantott a földre, és észrevette, hogy egy kis manó áll az ajtóban.

Az öregember megdörzsölte szemeit, hiszen már hosszú ideje nem hitt a manók létezésében. Miközben magában tépelődött, mi történik vele, a manó megszólalt:

– Szia! Én vagyok a karácsonyi manók egyike. Eljöttem hozzád, hogy segítsek megtalálni, mi az, ami hiányzik az ünnepből.

Az öregember örömmel fogadta a manót. Megkínálta egy kis süteménnyel és meleg tejjel. Közben pedig elmesélte a manónak, hogy ez az ünnep számára nem igazán boldog. Folyton egy hiányérzet gyötri, de nem tudja, mit tehetne ellene.

A manó bólintott, és a zsebébe nyúlt, majd valamiféle csillogó port tartott a markában. Ezután így szólt:

– Tudom, mi hiányzik az ünnepből. Azok az emberek hiányoznak, akikkel nem találkozhatsz: a feleséged, a lányod, a két fiad és az unokáid.

Az öregember elgondolkodott, és rájött, hogy valóban ez okozza a szorító érzést a mellkasában. Bár nem vallotta be magának, de nagyon egyedül érezte magát és hiányzott számára a családja.

A manó elképzelte, hogyan lehetne az öregember karácsonya ismét boldog, majd behunyta a szemét, és a kezében lévő port az öregemberre fújta. Az öregember ekkor értette meg, hogy a manó varázserővel rendelkezik. Azonban azt nem is sejtette, hogy most mi fog történni.

A manó így szólt:

– A feleséged nem tudom visszahozni, de a karácsonyod így is boldoggá tehetem. Most térj nyugovóra, és meglátod, holnapra visszatér hozzád a karácsony meghitt hangulata!

Az öregember szíve megtelt hálával, és a meghatottságtól könnyes szemmel megköszönte a karácsonyi manó segítségét. Ezután pedig befeküdt az ágyába, és mély álomba merült.

Mire reggel felébredt, azt hitte, csak álmodott. Felült az ágyában, és a lábával az odakészített papucsát kereste. Miközben a szobát nézegette, egy kis csillogásra lett figyelmes. Akkor látta meg, hogy a manó által ráfújt varázsporból egy kevés a padlóra került. Még nem is volt ideje felocsúdni a csodálkozásból, hogy ez a különös éjszaka valóban megtörtént vele, már kopogtak is az ajtaján.

Felkelt, kinyitotta az ajtót, és láss csodát, minden gyermeke és unokája széles mosollyal állt az ajtóban. Az éjszaka ugyanis egy különös érzés fogta el őket, és már hajnalban útnak indultak, hogy a zord idő ellenére is vele töltsék a karácsonyt. Persze ennek az okát csak mi tudjuk. Pszt, ne áruld el senkinek, hátha ma a karácsonyi manó őt lepi meg!

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page