Egy szép, napsütéses tavaszi reggelen, egy nyugodt erdei réten élt egy apró, fehér bundájú kisnyuszi, akit Bogyónak hívtak. Bogyó mindig nagyon vidám és kíváncsi volt, minden érdekességet felfedezett a réten és az erdő szélén. Szeretett szaladgálni a pillangók után, és felfedezni a zöldellő bokrok között rejtőző virágokat.
Egy nap, miközben Bogyó épp a réten ugrándozott, és a fűben ugráló szöcskéket figyelte, hirtelen megpillantott valami különlegeset. Egy hatalmas, sárga pitypang emelkedett ki a fű közül, magasabb volt, mint az összes többi virág, amit valaha látott. A pitypang szirmai ragyogtak a napfényben, mintha valami titokzatos erővel világítottak volna.
– Hűha! – kiáltott fel Bogyó izgatottan. – Ilyen nagy pitypangot még sosem láttam!
Lassan, óvatosan közelebb lépett a virághoz, és kíváncsian szimatolni kezdte. Ahogy közelebb hajolt, a pitypang finoman megmozdult, mintha üdvözölni akarta volna a kisnyuszit.
– Szia, Bogyó! – szólalt meg a pitypang lágy, csilingelő hangon. – Azért vagyok itt, hogy megmutassam neked az erdő legrejtettebb titkait. Ha elég bátor vagy, tarts velem, és egy varázslatos kalandra indulunk!
Bogyó tágra nyílt szemekkel nézte a pitypangot. A kis szíve hevesen dobogott az izgalomtól. Soha nem beszélgetett még egy virággal!
– Persze, hogy veled tartok! – felelte lelkesen, majd ugrándozva közelebb lépett a pitypanghoz. – Hova megyünk?
– Kövess engem, és meglátod! – felelte a pitypang, majd finoman meghajolt, és egy lágy fuvallat hirtelen felemelte Bogyót a levegőbe.
Bogyó meglepetten pislogott, de nem érzett félelmet, csak kíváncsiságot. A pitypang pelyhes szirmai szelíden ringatták, ahogy az erdő felé suhantak. Átrepültek a réten, ahol a virágok vidáman hajladoztak, majd beléptek az erdő sűrűjébe. A fák fölött haladtak tovább, és Bogyó alatt a lombok zöld tengerré változtak.
Ahogy tovább repültek, Bogyó észrevett egy különös tisztást az erdő közepén. A tisztás tele volt csillogó, kék virágokkal, amelyek úgy ragyogtak, mint a csillagok az égen.
– Ez a Csillagvirágok tisztása – suttogta a pitypang. – Ezek a virágok csak akkor nyílnak ki, ha valaki igazán kíváncsi és bátor lélek jön erre. Menj le, és nézd meg őket közelebbről!
Bogyó finoman földet ért a tisztáson, és körülnézett. A virágok szirmai apró fénygömbökként ragyogtak a levegőben. Bogyó óvatosan közelebb hajolt, és megérintette az egyik virágot. Ahogy hozzáért, a virág fénye még jobban felragyogott, majd egy kis csillogó mag hullott ki belőle.
– Ez egy különleges mag, Bogyó – mondta a pitypang. – Ültesd el a réted szélén, és hamarosan ott is nyílni fognak csodálatos csillagvirágok!
Bogyó boldogan kapta fel a kis magot, és a szíve megtelt örömmel.
– Köszönöm szépen! – mondta hálásan a pitypangnak. – Ez volt a legcsodálatosabb kaland, amit valaha átéltem!
A pitypang halkan nevetett.
– A bátorságod és a kíváncsiságod vezérelt ide, Bogyó. Soha ne félj felfedezni a világot, mert mindenütt rejtőzhetnek titkos csodák!
Bogyó visszarepült a pitypanggal a rétre, és finoman leereszkedtek a földre. A kis nyuszi nagyot ugrott örömében, majd a pitypangra nézett.
– Megfogadom, hogy mindig bátran fogom felfedezni a világot! – mondta vidáman.
A pitypang mosolygott, majd lassan lehajolt, és finoman elbúcsúzott Bogyótól.
– Tudom, hogy így lesz, Bogyó. Én most búcsúzom, de ne feledd: ha valaha ismét látni szeretnél, csak figyeld a legnagyobb, legfényesebb pitypangot a réten, és ott leszek.
A pitypang lassan visszahajolt a fű közé, Bogyó pedig vidáman hazaszaladt, és elültette a csillagvirág magját a rét szélén. Attól a naptól kezdve minden este, mikor a nap lement, a réten gyönyörű csillagvirágok nyíltak ki, emlékeztetve Bogyót a kalandra, és arra, hogy mindig érdemes felfedezni a világot.