Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban élt egy szegény ember, akinek volt egy gyönyörű és nagyon okos leánya. A leány nemcsak szépségéről, hanem eszéről is híres volt az egész környéken. Egy nap a király kihirdette, hogy aki meg tudja oldani a talányait, azt gazdagon megjutalmazza.
A szegény ember lánya úgy döntött, hogy megpróbálja szerencséjét, és elindult a király palotájába.
Amikor megérkezett, a király így szólt hozzá:
– Ha olyan okos vagy, mint mondják, akkor válaszolj a kérdésemre: Hozz nekem valamit, ami sem ruha, sem meztelen; sem lovon, sem gyalog; sem ajándék, sem pedig tulajdon.
A leány elmosolyodott, mert tudta a választ. Hazament, és fogott egy hálót, majd befogott egy kis madarat. A madarat a hálóban tartotta, és úgy indult vissza a királyhoz: nem lovon, hanem egy kecskén ült.
Amikor megérkezett a palotába, a király csodálkozva nézett rá.
– Hát te mit hoztál? – kérdezte a király.
A leány átnyújtotta a hálót, benne a kis madárral.
– Itt van, felség. Ez sem ruha, sem meztelen, hiszen hálóban van. Nem lovon jöttem, hanem kecskén, ami sem ló, sem gyaloglás. És a madár sem ajándék, mert én fogtam, de nem is tulajdon, mert szabadon elengedhetem – felelte a leány, és elengedte a madarat.
A király nagyon meglepődött, hogy a leány ilyen bölcs és találékony. Elhatározta, hogy újabb próbára teszi.
– Rendben, okos leány, itt a következő feladat: Gyere el hozzám, de se nappal, se éjszaka; se kocsin, se gyalog; se bent, se kint.
A leány hazament, és gondolkodott egy darabig. A következő hajnalon, amikor még nem volt teljesen nappal, de már nem is éjszaka, elindult a király palotájába. Egy szekérre kötött kötélen húztatta magát, így nem gyalog ment, de nem is ült kocsiban. Amikor a palotához ért, a kapuban megállt, fél lábbal belépett, de a másikat kint hagyta.
A király elmosolyodott.
– Be kell vallanom, okos leány, hogy legyőztél engem. Teljesítetted a feladatomat, és megmutattad, hogy bölcsebb vagy, mint bárki, akit valaha ismertem.
A király annyira lenyűgöződött, hogy gazdagon megjutalmazta a leányt, és felajánlotta neki, hogy legyen a királyság tanácsadója. De a leány így válaszolt:
– Köszönöm, felség, de én inkább hazamegyek a családomhoz. Nem a kincsek és rangok boldogítanak, hanem az, hogy segíthetek másokon a tudásommal.
A király tisztelettel bólintott, és elengedte a leányt. Az egész falu ünnepelte, hogy a szegény ember lánya ilyen okos és tiszteletreméltó volt. És attól a naptól kezdve a leány híre messze földre eljutott, mint az okosság és bölcsesség példaképe.
