Egyszer volt, hol nem volt, egy hatalmas, sűrű erdő, amely tele volt rejtélyekkel és varázslattal. Az emberek csak „Titokerdőnek” nevezték, mert minden, aki belépett, mesés történetekkel tért vissza. Egyik nap egy kíváncsi kislány, Emma, elhatározta, hogy maga is megismeri az erdő titkát.
Emma kalandvágyó és bátor volt, de tudta, hogy az erdőben nem minden az, aminek látszik. Csomagolt magának egy kis tarisznyát, benne kenyeret, sajtot és egy kis flaskát vízzel, majd elindult a falu határán túli zöld rengetegbe.
Az erdő hívása
Ahogy belépett az erdőbe, Emma azonnal érezte, hogy valami különleges helyre került. A fák lombjai úgy zárultak össze fölötte, mintha meg akarnák védeni a világ zajától. A levegő illatos volt, tele virágok és moha illatával. De a legkülönlegesebb az volt, hogy az erdőben mindig hallatszott egy halk dallam, mintha maga a természet énekelne.
Emma óvatosan lépkedett az ösvényen, amikor egy apró mókus ugrott elé.
– Te vagy az, aki keresi az erdő titkát? – kérdezte a mókus éles hangon.
Emma meglepődött, de nem ijedt meg.
– Igen, szeretném megismerni – válaszolta határozottan.
– Akkor kövess! – mondta a mókus, és fürgén továbbszaladt.
A rejtett tisztás
Emma követte a mókust, míg egy varázslatos tisztásra értek. A tisztás közepén egy óriási fa állt, amelynek törzse aranyosan ragyogott. A fa tövében egy apró tündércsoport ült, akik vidáman kacagtak és énekeltek.
– Üdvözlünk, Emma! – szólt egy kedves hang. A legnagyobb tündér, aki az erdő vezetője volt, közelebb repült hozzá. – Tudtuk, hogy eljössz.
Emma csodálkozva nézett körül.
– Honnan tudtátok, hogy jövök?
– Az erdő mindenkit lát, aki tiszta szívvel közeledik – felelte a tündér. – És te azért jöttél, hogy segítséget nyújts nekünk.
A titok és a próbatétel
A tündérek elmagyarázták, hogy az erdő titka egy különleges varázsforrás, amely minden életet megóvott a környéken. De a forrást egy régi átok fenyegette: ha valaki önző szándékkal próbálta megérinteni, a forrás kiszáradt volna.
– Csak egy tiszta szívű ember tudja helyreállítani az erdő védelmét – mondta a tündér. – Ezért hívtunk téged.
Emma nem tétovázott. A tündérek vezetésével elindult a forrás felé. Amikor odaért, a víz szinte alig csordogált, és a környező növények hervadoztak. Emma letérdelt a forrás mellé, és így szólt:
– Nem azért jöttem, hogy vegyek, hanem hogy adjak. Kérlek, engedd, hogy segítsek!
Ahogy kimondta ezeket a szavakat, a forrásból hirtelen erős sugárban kezdett előtörni a kristálytiszta víz. A környék újraéledt, a fák zöldelltek, a virágok nyílni kezdtek, és a dallam visszatért.
Az erdő hálája
A tündérek boldogan ünnepelték Emma sikerét, és megígérték, hogy az erdő mindig védelmezni fogja őt és a falut.
– Az igazi titok nem a forrás ereje, hanem a szíved tisztasága volt, Emma – mondta a tündér mosolyogva.
Emma boldogan tért haza, és a falusiak ámulattal hallgatták a történetét. Attól a naptól kezdve Titokerdő még különlegesebb lett, de Emma tudta, hogy a legnagyobb titka mindig is a szeretet és az önzetlenség marad.
