Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban, ahol minden karácsony különleges volt, élt egy kisfiú, Áron, aki mindig arról álmodott, hogy egyszer lesz egy olyan karácsonyfájuk, amely eléri az eget. Áron minden évben a legnagyobb fenyőt kereste az erdőben, de egyik sem volt elég magas az elképzeléseihez.
Egy hideg téli reggelen Áron nagypapája egy különös történetet mesélt neki.
– Tudod, Áron, réges-régen létezett egy fa, amely valóban az égig ért. De ez a fa nem az erdőben nőtt, hanem az emberek szívéből.
Áron csodálkozva nézett rá.
– Hogyan nőhet egy fa a szívünkből, Nagypapa?
– A szeretet és a jóság táplálja. Minél több szeretetet adsz, annál magasabbra nő – magyarázta a nagypapa mosolyogva.
Áron elhatározta, hogy megpróbálja. Aznap délután elment az erdőbe, és talált egy kis, fiatal fenyőt, amit óvatosan kiásott és hazavitt. Otthon a fát egy nagy cserépbe ültette, és minden nap gondosan ápolta. De nemcsak a fára figyelt – mindenkit megajándékozott mosollyal, segített a szomszédoknak, és kedves szavakkal örvendeztette meg az embereket.
A kis fa napról napra nőtt. Először csak egy kicsit lett magasabb, de hamarosan már elérte Áron ablakát, majd a háztetőt is. A falusiak észrevették, hogy valami különös történik.
– Ez a fa varázslatos! – suttogták. – De vajon miért nő ilyen gyorsan?
Karácsony estéjén Áron fája már olyan magas volt, hogy a falu minden házából látni lehetett. A gyerekek összegyűltek körülötte, és csodálattal nézték.
– Mi lenne, ha mind együtt díszítenénk fel? – javasolta Áron.
A falu minden lakója hozott valamit: színes szalagokat, kézzel készített díszeket, csillogó gyertyákat. A legnagyobb ajándék azonban az volt, hogy mindenki szívből segített. A fa egyre fényesebben ragyogott, mintha magától is érezné az emberek szeretetét.
Ahogy az utolsó dísz is a helyére került, a fa tetején egy csillag jelent meg, amely fényesebben ragyogott, mint bármelyik csillag az égen. A falusiak ámulva nézték, ahogy a fa egyre magasabbra nőtt, egészen az égig, mintha összekötötte volna a földet és az eget.
Áron mosolyogva nézett fel.
– Nagypapa, igazad volt. A szeretet táplálta ezt a fát.
Attól az évtől kezdve az Égig Érő Karácsonyfa a falu jelképévé vált. Minden karácsonykor összegyűltek alatta, hogy együtt ünnepeljenek, és emlékezzenek arra, hogy a legnagyobb csodák a szívünkben születnek.
Áron pedig büszkén mesélte tovább a történetet gyerekeinek és unokáinak, hogy soha ne feledjék: a szeretet az, ami igazán magasra emel minket.
