Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
Mesék » Rövid esti mese gyerekeknek » A varázscipó

A varázscipó

Egyszer volt, hol nem volt, egy omladozó kunyhóban élt egy szegény ember, akinek még egy falat kenyérre sem volt elég pénze. Még a templom egerénél is szegényebb volt. Az egyik napom azonban különleges dolog történt vele.

Olyan napnak indult, mint a többi. Elindult a vásárba eladni azt a kis árut amit tudott. Nem volt neki sok portékája, csak néhány darab báránybőre. Szegény az utolsó bárányait és levágta, hogy eladhassa a bőrüket és a húsukat, hogy legyen elég pénze egy kis kenyérre, hiszen az csak olcsóbb, mint húst tenni.

Amint odaért a vásárra, egy csúf, koszos öregasszony szólította meg:

– Ó, drága Uram, jöjjön és segítsen, kérem!

A szegény embert nem érdekelte, hogyan néz ki az öregasszony. Látta, hogy neki sincs pénze, mozogni is alig tud, így tudta, segítenie kell neki.

Így szólt hát:

– Mi a baj, néném? Miben segíthetek?

– Ó, ha tudná! Úgy fáj a hátam, a derekam, nem bírom el ezt a kosarat. 

Volt a néninek egy nagyon nagyon nehéz kosár a hátán. A szegény ember egy percig sem gondolkodott, azonnal felvette – így kísérte el a nénit a vásárba. Hosszú volt még az út odáig, a kosár pedig tényleg szokatlanul nehéz volt. A szegény ember azonban egy szót sem szólt, mert tudta, a néninek is szüksége van pénzre és segítségre. Jól elfáradt, mire odaértek a vásár kapujához.

Akkor megköszönte a néni a segítséget. Elővett a kosarából egy cipót, és én így szólt:

– Drága fiam! Nagyon kedves és segítőkész volt. Egy szót sem szólt, pedig tudom, nagyon nehéz a kosaram, és hosszú utat tettünk meg. Fogadja el ezt a cipót hálám jeléül. De nagyon fontos, hogy amíg el nem fogy, minden nap csak egy falatot ehet belőle!

Aztán fogta a kosarát az öregasszony, és otthagyta a szegény embert.Ő pedig csak ott állt, és nézett utána. Nem értette, miért mondta neki, hogy csak egy falatot ehet. Hamar rászárad és bepenészedik így a cipó.Azonban tudta, hogy mindig oka van a dolgoknak, így megfogadta az öregasszony tanácsát. 

Az első napon egy falatot evett a cipóból, és így tett a második, majd a harmadik napon is. Nagyon finom és laktató volt, már egy falattal is jóllakott. Eltelt két hét, mire elfogyott a cipó. Különös volt, hogy a cipó még ennyi idő után sem volt száraz és penészes. Sőt, olyan íze volt, mintha most vették volna ki a kemencéből. 

Amint elfogyott a cipó, láss csodát, a helyén ott termett egy újabb darab. De nem ám ugyanolyan, hanem dupla akkora! A szegény ember már ehetett belőle többet is. Ahogy hétről hétre, hónapról hónapra fogyott a cipó, az mindig duplájára nőtt. A szegény embernek pedig nem volt többé gondja arra, hogy mit egyen, van-e kenyere, hiszen volt egy soha el nem fogyó, minden nap friss cipója.

Szólj hozzá!