Réges-régen, amikor Magyarország még csak egy fiatal ország volt, a népnek nem volt saját zászlaja. Az emberek tudták, hogy egy zászló nem csupán egy darab szövet, hanem egy jelkép, amely összetartja a nemzetet, és erőt ad a szívekben.
Az Öreg Bölcs, aki a hegyek között élt, hallotta az emberek kérését, és úgy döntött, hogy elmeséli nekik a zászló három színének titkát. Egy szép tavaszi napon összegyűlt a nép a falu főterén, és a bölcs így szólt:
– A magyar zászlónak három színe van: piros, fehér és zöld. De tudjátok-e, hogy ezek mit jelentenek?
A gyerekek kíváncsian bólogattak, az öregek elmosolyodtak, a fiatalok pedig figyelmesen hallgatták.
A bölcs egy piros kendőt vett elő.
– A piros a bátorság színe – mondta. – Azoké, akik szívüket-lelküket adták, hogy a magyar földet megvédjék. Ez a vér, amelyet a hősök ontottak a szabadságért.
Ezután egy hófehér selyemdarabot emelt fel.
– A fehér a tisztaság és a hűség – folytatta. – Ez jelképezi a magyar nép tiszta szívét, becsületét, és azt, hogy mindig igazságosan küzdött.
Végül egy zöld bársonyt bontott ki.
– A zöld a remény és a termékeny föld színe – mondta lágyan. – A földé, amelyet őseink műveltek, és amely mindig megadja a nép számára a megélhetést.
A nép ámulva hallgatta.
– És ki döntötte el, hogy ezek legyenek a színeink? – kérdezte egy kisfiú.
A bölcs mosolyogva felelt:
– Nem egy ember döntött róla. Ezek a színek maguktól születtek meg, mert bennünk élnek. A magyar nép szívében bátorság, hűség és remény lakozik. Ezért lett a zászlónk piros, fehér és zöld.
Az emberek tapsoltak, és attól a naptól kezdve, amikor a magyar zászló magasba emelkedett, mindenki tudta, hogy ez nemcsak egy lobogó, hanem egy nép szívének és lelkének jelképe.
És ha valaki a mai napig megkérdezi, mit jelent a magyar zászló, a régi mese újra elhangzik: bátorság, hűség és remény – ez az, ami igazán összeköti a magyarokat.
Egy zászló nemcsak egy tárgy, hanem egy nemzet szimbóluma. Ha tudjuk, mit jelentenek a színei, soha nem felejtjük el, honnan jöttünk, és miért érdemes összetartani.
