Nem látok semmit. Még nem nyíltak ki aprócska kutyaszemeim. 8 testvérem van. Ki kell túrnunk egymást a meleg helyért. Á!!! Épp kitúrtak! Megfagyooook! Na, ezt most visszakapod!!!
Hát igen. Ha kitúrtuk egymást, általában vissza is adtuk. Legalábbis én mindig.
Már látok! Kinyíltak a szemeim! Hihi! Nem is tudtam, hogy anya fehér, és fekete foltok vannak rajta! És, hogy a 8 testvéremből 5 ugyanolyan, mint anya, 3 pedig fekete, fehér foltokkal. Én az iméntibe tartozom.
Kedvenc elemózsiám az a tejci volt, amit anya emlőiből szívtam ki, meg a répa, amit anya a fogaival tépett ketté.
De egyszer… valami megragadott! 5 részű volt. 2 külön dolog, ami ugyan olyan! Valami nagy szörny volt, a többi szörny azt mondta rá, hogy ember. Azt mondták, hogy azért ragadtak meg, mert gazdát szeretnének nekem találni a tesóimmal együtt. Ezt még nem értettem. Ez 2 új szó is volt.
Anya elmondta, hogy az ember az egy külön csoport, ami sokkal nagyobb mint mi. Azt is mondta, hogy mi állatok vagyunk. És azt is megválaszolta, hogy mi az a gazda. Azt mondta, hogy az, akire mondják, az a mi gazdánk. Vagy nem tudom, de ennyit értettem: haluluhaluluhaluluhaluluuuuu…
És még azt is mondta, hogy azért van gazdánk, mert mi magunkról nem tudunk gondoskodni. Ez túl sok infó volt egyszerre. Azt hiszem, most elalszom.
De visszatérve ahhoz, hogy egy kéz megragadott, és elvitt. Azért vitt el, mert azt mondta, hogy el kell válni már kiskoromba anyától. Ezt sem értettem, és nagyon hiányzott.
Elmondták, hogy anyát egy Alsom nevű családnak adták. Engem pedig a tesóimmal együtt elvittek a „menhelyre”. Az összes tesóm örökbefogadták, csak engem nem. Engem nem akartak. Nem tudom miért, de egyedül maradtam, és nagyon magányos voltam.
De egyszer csak jött egy család. Egy család, aki szeretett volna hazavinni! Haza is vittek. Csodás életem volt, de anya még mindig nagyon hiányzott.
De az 1. nap, amikor hazajött széttéptem az újságot, széttörtem a vázáit, összesaraztam, és lepisiltem a padlót. Nagyon mérgesek voltak, ezért azt mondták, nem kellek nekik.
Sokszor ezt csinálták még velem a családok. Nagyon rosszul esett. Mire megszerettem őket, továbbadtak engem. Így éltem le a fél életem, de szerencsére hazavitt egy család, aki nem dobott még ki! Nagyon örültem, de anyucim mindig hiányzott még. Amikor elmentek átnéztem az asztalon lévő lapokat.
„Alsom család”-olvastam mindenhol. Ez valamire emlékeztetett. Nem oda költözött an….- de nem tudtam ezt a mondatom befejezni, mert valaki megszólalt:
– Kiskutyám? – az anyukám volt.
– Anya? – nagyon örültem és sírtam.
– Miért sírsz?
– Az örömtől. Annyira hiányoztál!
Viszont eredetileg a kislány (az Alsom család egyik tagja), lovat szeretett volna…. így hát anyukámmal beöltöztünk lónak. Amikor a kislány meglátott minket, csak nevetett, és nevetett. Nem tudta abbahagyni, úgy nevetett. Nagyon boldog volt.
Boldogságban és szeretetben éltünk tovább.
