Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A király nyulai (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három legény fia. Olyan szegények voltak, mint a templom egerei. Vízzel főztek s bottal reá rántottak, úgy éltek egyik napról a másikra. Egyszer a legények megelégelték ezt a nyomorúságos életet s rászánták magukat, hogy elmennek hazulról.

Azt mondja egyszer a legidősebb az anyjának:

– Édesanyám, süssön nekem egy kis hamuba sült pogácsát, mert én elindulok szerencsét próbálni.

Süt is a szegény asszony s a legény elindul világgá. Megy, mendegél ország-világ ellen, hegyen-völgyön által s egy aranyos kúthoz ér. Letelepedik melléje, előveszi a hamuban sült pogácsát s falatozni kezd belőle. Amint ott eddegél, egyszerre csak elébe szökik egy kis egér s azt mondja:

– Hallod-e te, szegény legény, adj egy kicsit abból a pogácsából, éppen hét napja, hogy egy befaló falatot nem ettem.

– Nem bánom én – felelt a legény – ha hetvenhét napja nem ettél is, csak nekem legyen elég.

Erre elcincog nagy szomorúan az egérke, bebúvik egy lyukba, a legény pedig tovább mendegél. Addig ment, addig ment, mig egy király városába nem ért. Egyenesen a király palotájának tartott, leült a kapu eleibe s ott várta a jó szerencsét. Hát egyszer csak kijön a kapun a király maga, meglátja a legényt, még köszön is neki s azt kérdezi tőle:

– Mi járatban vagy te, szegény legény?

– Én bizony, felséges királyom, szolgálatot keresek, ha valahol találnék.

Azt mondja a király:

– Jere csak be, szegény legény, van az én udvaromon száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a mezőre s úgy vigyázz rájuk, hogyha csak egyetlenegy is el találna veszni, a nyulak s a te fejed…

Másnap reggel kihajtotta a legény a száz darab nyulat. De ezek bizony, ahogy kiértek a mezőre, a száz százfelé futott. Szörnyen megijedt a legény, még feléje sem mert nézni a király palotájának, megfutamodott s hazáig meg sem állott. Elbeszéli otthon, hol járt, merre járt, mi minden történt vele.

Itt előállott a második legény, hogy most már ő próbál szerencsét. Erősen fogadja, hogy ő megőrzi azt a száz nyulat, ha addig él is. De bizony ő is úgy járt, mint a legidősebb fiú. Az aranyos kútnál ő is leült falatozni. Az egérke tőle is kért egy kicsit a hamuban sült pogácsából, de bizony ő sem adott. Aztán addig ment, míg a király városába nem ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első reggel kicsapta a nyulakat a mezőre, uccu! a száz nyúl megint százfelé futott. Hazament a középső fiú is nagy szomorúan.

Most a legkisebb fiú cihelődött neki, hátha neki jobban szolgál a szerencse. Süt az anyja neki is egy hamuba sült pogácsát, akkorát, mint egy jó nagy taligakerék, evvel elindul világgá. Megy, mendegél s elérkezik az aranyos kúthoz. Amint ott eddegél, egyszerre eleibe fut az egérke s igen szépen kéri, hogy az Istenért, az Isten nevében adjon neki egy falat pogácsát, mert éppen tizennégy álló napja, hogy nem evett.

– Jó szívvel, te kicsi egérke, úgyis talán megsegít a jó Isten, hogy nem kell sokáig ebből a pogácsából élnem.

Megköszöni szépen a kis egérke s azt mondja:

– No te szegény legény, jótét helyébe jót várj. A két bátyádtól kértem már, egyik sem adott. De nem is segítette meg az Isten egyiket sem.

Azzal befutott a lyukba s egy kis kürtöt hozott magával.

– Ezt a kürtöt neked adom – szólt az egérke – tedd el, még hasznát veheted.

– Ugyan bizony, mit tudok én evvel csinálni? – kérdi a legény.

– Csak vidd el – felelt az egérke – s akármiféle veszedelemben légy, fujd meg s minden rossz jóra fordul.

– No – gondolja magában a szegény legény – ha nem használ, nem is árt. Elviszem magammal. Bedugta a tarisznyájába, avval tovább indult s meg sem állott a király városáig s abban is a király palotájának a kapujáig.

Letelepedik a kapuban, hát egyszer csak jön a király.

– Mit keresel te itt, szegény legény? – kérdezi a király.

Elmondja, hogy miben fáradozik, hogy szeretne valami jó helyen szolgálatba állani.

– Éppen jó helyen jársz – mondja a király. – Van száz nyulam, ezekhez ügyes pásztor kellene, mert eddig még nem akadt kedvem szerint való.

Egyszeribe kezet adnak, de a király ugyancsak a lelkére köti a legénynek, hogy egy is el ne vesszen a nyulakból, mert a nyulak s a feje…

Jól van. A legény másnap reggel kimegy a mezőre a száz darab nyúllal. De még meg sem szagolják jóformán a füvet, a sok nyúl, ahány, annyifelé iramodik.

– Hej! – kiált a legény – mit csináljak én most már? Eszébe jut a kürt, elérántja, belefú, hát az a száz darab nyúl egyszerre megfordul s úgy összefut, mint megannyi juh.

Látja ezt a király a palota tornácáról, megrázza a fejét és sehogysem tudja elgondolni, mi úton-módon gyüjtötte össze a legény azokat a nyulakat.

– No megállj! – gondolta magában – azért mégis fog hiányozni legalább egy a százból. Ha egyébért nem, próbára teszem. Mindjárt megparancsolja egy szolgálónak, hogy menjen ki a mezőre egy zsákkal s kérjen a pásztortól egy nyulat a király nevében.

Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt mondja, hogy ő bizony nem ád, még a király nevében sem, mert neki a feje drága.

– De így, de úgy – mondja a leány – vendégség lesz a háznál s a király mind a kettőjüknek a fejét veteti, ha nem lesz nyúl az asztalon.

Ezalatt, honnét, honnét nem, egyszer csak ott terem a kicsi egérke s azt mondja a legénynek:

– Csak adj oda egyet; ne félj. A többit bízd rám!

A legény hallgat az egérke szavára, fülinél fog egy nyulat nagy hirtelen, bedugja a zsákba s a leány elindul vele. Abban a percben csak felszökik az egérke a zsákra s mig a leány százat lép, kirágja a zsák végét. A nyúl kiugrik belőle s visszafut a többihez. Az egérke pedig leszökött a zsákról, nagy hirtelen felkapott egy tőzegdarabot, belédugta a zsákba s a leány hazament anélkül, hogy valamit észrevett volna.

Elkövetkezik az este. A legény hazamegy s betereli a száz nyulat a nagy kapun. Hát jön elibe a király haragosan, kiabál, hogy csak úgy reng belé az udvar.

– Jere csak, jere, hát mit küldöttél nekem a zsákban?

– Nyulat, felséges királyom – feleli a legény.

Hívják a szolgálót.

– Mit adott neked a pásztor, te leány?

– Nekem bizony, felséges királyom, életem, halálom a te kezedben, igazán nyulat adott.

– Hm – mondja a király – még ilyet nem hallottam világ életemben; hát most már hol a nyúl?

Megolvassák a nyúlsereget egyszer, kétszer, háromszor, de bizony a száznak nem volt híja egy sem.

– No hallod-e te, szegény legény – mondja a király – még ilyen pásztorom sem volt, hogy küldjön is nyulat s mégse hiányozzék a rá bizott nyulakból egy sem. Hát mondd meg, mit kívánsz?

– Csak egy zsák pénzt, felséges uram, mert nagy a szegénység otthon.

A király tüstént méretett egy nagy zsák pénzt, befogatott egy szekérbe tizenkét ökröt s azon vitette haza. Volt otthon öröm olyan, hogy még! Még most is élnek, ha meg nem haltak.

(Radó Vilmos: Magyar gyermek- és népmesék, Első gyűjtemény – Singer és Wolfner Kiadása; Budapest, VI. Andrássy út 10.)

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page