Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli, hóval borított birodalomban élt egy Hókirálynő, akit mindenki csodált szépsége és bölcsessége miatt. Hatalmas palotája jégből készült, és szinte ragyogott a napfényben. De a Hókirálynő szíve magányos volt, mert birodalmát a fagyos hideg uralta, és soha senki nem merészkedett hozzá.
Egy napon a szomszédos királyság hercegnője, Liliána, elindult egy különleges küldetésre. A szülei azt mesélték neki, hogy a Hókirálynő egy régi varázslat miatt nem tudja megtapasztalni a melegséget és az örömöt. Liliána elhatározta, hogy felkeresi a Hókirálynőt, és megpróbálja megtörni a varázslatot.
Liliána hosszú utat tett meg. Átvágott havas mezőkön, jeges hegyeken, és vastag fenyőerdőkön. Útja során barátokra is lelt: egy hóbagolyra, akit Hópehelynek hívott, és egy kedves rénszarvasra, akinek Hópihe volt a neve. Mindketten segítettek neki eligazodni a fagyos birodalomban.
– Miért mész a Hókirálynőhöz? – kérdezte Hópehely, miközben Liliána pihent egy hóval borított sziklán.
– Mert azt hiszem, a szívének nincs igazán fagyott lennie. Talán csak egy kis szeretetre és barátságra van szüksége – felelte Liliána.
Amikor végre elérte a jégpalotát, a hatalmas jégkapuk lassan kitárultak, és Liliána belépett a ragyogó terembe. A Hókirálynő a trónján ült, hófehér ruhában, és jégkristályok csillogtak a koronáján. Szeme hidegen és élesen nézett Liliánára.
– Ki vagy te, és miért jöttél? – kérdezte a királynő, hangja olyan volt, mint a jég ropogása.
– Én Liliána vagyok, és azért jöttem, hogy megtaláljam a módját, hogyan törhetném meg a szívedet borító fagyot – mondta a hercegnő bátran.
A Hókirálynő először nevetett.
– A szívemet senki sem tudja felmelegíteni. Évek óta magányos vagyok, és a jég birodalmában senki sem törődik velem.
De Liliána nem adta fel. Közelebb lépett a Hókirálynőhöz, és megfogta hideg kezét.
– Talán senki sem próbálta igazán. A szeretet olyan, mint egy apró láng – elég egy kis szikra, hogy felmelegítsen bárkit – mondta Liliána mosolyogva.
Abban a pillanatban valami különös történt. A Hókirálynő hideg kezén apró, meleg szikrák jelentek meg, és a jégkristályok lassan olvadni kezdtek körülöttük. A királynő szeme elhomályosult, és egy könnycsepp gördült végig az arcán.
– Talán igazad van – mondta csendesen. – Évek óta nem éreztem semmi meleget, de most, hogy itt vagy, mintha a jég lassan eltűnne.
Attól a naptól kezdve a Hókirálynő és Liliána barátok lettek. A királynő jégbirodalma lassan megváltozott: a fagyos hómezők virágzó rétekké váltak, a jégpalota körül pedig meleg, napos táj terült el. Az emberek már nem féltek felkeresni a birodalmat, és a Hókirálynő végre megtapasztalta, milyen érzés boldognak lenni.
Liliána pedig sosem felejtette el, hogy a szeretet és a bátorság képes megváltoztatni a legfagyosabb szívet is.
