Egyszer volt, hol nem volt, egy napsütötte kisváros szélén élt egy kislány, akit Lilinek hívtak. Közeledett a farsang, és a házban minden erről szólt: színes papírok zizegtek, ollók csattogtak, és a tükör előtt különös jelmezek váltották egymást. Lili azonban csak ült az ágy szélén, az orrát ráncolta, és sóhajtozott.
– Nem tudom, mi legyek – mondta halkan az anyukájának. – Hercegnő szeretnék lenni, mert szép ruhája van, de oroszlán is, mert az bátor és erős.
Az anyukája elmosolyodott, megsimította Lili haját, de nem válaszolt. Tudta, hogy ezt a döntést Lilinek magának kell meghoznia.
Aznap este Lili nehezen aludt el. Amikor végre lehunyta a szemét, különös álomba csöppent. Egy hatalmas réten találta magát, ahol egy aranyszínű palota állt. A kapuban egy hercegnő lépett elé, hófehér ruhában, fején csillogó koronával.
– Gyere velem – mondta lágy hangon. – Nálam mindig biztonságban leszel.
Lili tett pár lépést, de ekkor a fű megremegett, és előugrott egy hatalmas oroszlán. Sörénye úgy hullámzott, mint a napfény, szeme pedig okos és nyugodt volt.
– Ne félj – dörmögte. – Én meg megvédelek minden bajtól.
Lili megállt a két alak között. A hercegnő kedvesen mosolygott, az oroszlán erőt sugárzott. A kislány szíve gyorsabban vert.
– Miért nem lehetek mindkettő? – kérdezte tőlük bizonytalanul.
A hercegnő és az oroszlán egymásra néztek, majd egyszerre bólintottak. A hercegnő koronája lassan oroszlánsörénnyé változott, az oroszlán ereje pedig szelíd melegséggé vált. Lili érezte, hogy nem kell választania.
Másnap reggel kipattant az ágyból. Elővette a tüllszoknyát, amit hercegnőnek szánt, és a barna, bolyhos anyagot, amiből az oroszlán jelmez készült. Ollót ragadott, ragasztott, varrt, míg végül elkészült egy különös ruha: csillogó szoknya, hozzá puha sörényes kapucni.
Amikor a farsangon belépett a terembe, mindenki elcsendesedett egy pillanatra.
– Te mi vagy? – kérdezte egy kisfiú csodálkozva.
Lili kihúzta magát, de közben mosolygott is.
– Hercegnő-oroszlán – felelte. – Tudok kedves lenni, és tudok bátor is.
És miközben táncolt, nevetett és játszott a többiekkel, rájött, hogy a legszebb jelmez az, amelyben önmaga lehet: egyszerre gyengéd és erős, pont úgy, ahogy a szíve diktálja.
