Egyszer régen, egy távoli királyságban élt három bátor és okos hercegnő. Mindegyikük különleges volt a maga módján, és mindannyian szívükben hordták a vágyat, hogy jót tegyenek népükkel és megóvják a birodalmat.
Az első hercegnőt Emmának hívták, ő volt a legidősebb, okos és felelősségteljes. A második hercegnő, aki Anna névre hallgatott, mindig tele volt kalandvággyal és felfedező szellemmel. A legfiatalabb hercegnő, Lili, kedvességéről és gyengéd szívéről volt ismert.
Egy napon, amikor a három hercegnő együtt sétált a királyi kertben, különös fénycsóva jelent meg az égen, amely a palota melletti erdő felé mutatott.
– Mi lehet ez? – tűnődött Emma, a legidősebb. – Valami különös dolog történik.
Anna izgatottan nézett a nővéreire.
– Fedezzük fel az erdőt! Talán egy varázslatos kaland vár ránk!
Lili kicsit aggódva nézett körül.
– És ha veszély leselkedik ránk? – kérdezte halkan. – Mi lesz, ha valami rossz történik?
Emma elgondolkodott, majd így szólt:
– Nem tudjuk, mi vár ránk, de együtt bármivel szembe tudunk nézni.
Így hát a három hercegnő elindult az erdő felé. Ahogy közeledtek, az erdő sűrűbbé vált, és a fák magasabbak lettek, mintha védelmeznék a titkot, ami a mélyben rejtőzött. Az ösvényen haladva hirtelen egy aranyszínű kapu tárult fel előttük, amelyen különleges jelek ragyogtak.
– Ez biztosan valami varázslatos hely – suttogta Anna, izgatottan figyelve a kaput.
Ahogy közelebb léptek, a kapu lassan kinyílt, és egy gyönyörű tisztás tárult eléjük. A tisztás közepén egy hatalmas, kristályból készült tó csillogott, amelyen varázslatos fények táncoltak.
– Ez gyönyörű! – mondta Lili csodálattal a hangjában. – De vajon miért vezetett ide minket ez a fény?
Ekkor egy lágy, barátságos hang szólalt meg a tisztás széléről.
– Üdvözöllek titeket, bátor hercegnők! – mondta egy kedves tündér, aki lassan előlépett az árnyékból. – Én vagyok a tó őrzője, és azért hívtalak titeket, mert csak ti vagytok képesek megvédeni ezt a varázslatos helyet a közelgő veszélytől.
A három hercegnő izgatottan hallgatta a tündér szavait.
– Milyen veszély fenyegeti ezt a gyönyörű helyet? – kérdezte Emma komolyan.
A tündér sóhajtott, majd elmagyarázta:
– A sötét erdő gonosz boszorkánya meg akarja szerezni a tó varázserejét, hogy uralma alá hajtsa az egész királyságot. De csak az igazán bátor és jószívű hercegnők tudják megvédeni ezt a helyet.
Anna máris előrelépett.
– Mi mindent megteszünk, hogy megvédjük a birodalmat!
Emma és Lili is bólintottak, készen arra, hogy szembenézzenek a kihívással.
– Hogyan segíthetünk? – kérdezte Lili, aki tudta, hogy a kedvesség és a bátorság ereje mindennél erősebb lehet.
A tündér rájuk mosolygott.
– Az erőtök nem a kardokban vagy a mágiában rejlik, hanem a szívetekben. Együtt képesek vagytok legyőzni a boszorkányt, ha hisztek önmagatokban és egymásban.
A három hercegnő bólintott, és elindultak a sötét erdő felé. Ahogy beléptek az árnyékba, a levegő hűvösebb lett, és a fák sűrűsödtek körülöttük. Az ösvény végén egy gonosz nevetést hallottak.
– Úgysem tudjátok megállítani a tervemet! – mondta a boszorkány, ahogy előlépett a sötétségből.
De a három hercegnő nem félt. Emma előrelépett, és így szólt:
– Nem hagyjuk, hogy ártó szándékod győzzön. Mi együtt vagyunk, és együtt minden akadályt legyőzünk.
Anna bátran a boszorkány felé nézett.
– Nem kell harcolnod. Van más út is, ha hajlandó vagy megváltozni.
Lili pedig gyengéden a boszorkányra mosolygott.
– A szeretet és a jószívűség mindent legyőz. Változz te is jóvá, és megosztjuk veled a varázslatot.
A boszorkány meglepődött a hercegnők szavaira. Nem számított arra, hogy ilyen bátorsággal és kedvességgel fognak hozzá közelíteni. Lassan lehajtotta a fejét.
– Talán van igazság a szavaitokban – mondta halkan. – Lehet, hogy megváltozhatok, ha megmutatjátok az utat.
A hercegnők barátságosan megsimogatták a boszorkány kezét, és együtt vezették vissza a tisztásra, ahol a tó varázslatos fényei újra táncolni kezdtek.
A három hercegnő bölcsessége és kedvessége megmentette a királyságot, és ettől kezdve békében éltek, együtt vigyázva a varázslatos tóra és a birodalomra.
