Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű kis faluban élt egy fiatal gólya, akit Gellértnek hívtak. Gellért minden nyarat a faluban töltött, ahol a falu lakói szeretettel figyelték, ahogy a magas fészekből aláereszkedik és méltóságteljesen körberepüli a mezőket. Mégis, ahogy a napok rövidültek és az ősz beköszöntött, Gellért mindig eltűnt. A falusi gyerekek ilyenkor kíváncsiak voltak, vajon hová megy.
Egy szép nyári estén, amikor Gellért már felnőtt, az egyik kisfiú, Marci, összeszedte a bátorságát, és megkérdezte:
– Gellért, miért mész el minden ősszel? Hová tűnsz ilyenkor?
Gellért mosolyogva nézett le a kisfiúra.
– Ó, Marci, az út, amelyre ilyenkor indulok, a világ egyik legkülönlegesebb helyére vezet. Ez egy hosszú és izgalmas utazás, amelyen rengeteg csodát látok.
Marci ámulva hallgatta, és arra kérte Gellértet, hogy meséljen neki az utazásról. Így hát Gellért elkezdte elmesélni a történetet.
– Az ősz beköszöntével elindulunk dél felé, a melegebb tájak felé. Útközben rengeteg tó és folyó fölött repülünk el, hegyeket látunk, amelyeket sosem érint meg a tél hidege. De a legcsodálatosabb az, amikor elérjük az afrikai tavakat, ahol olyan madarakkal találkozunk, akiket itt, a faluban soha nem láthatnátok.
Marci szemei tágra nyíltak.
– És mit csináltok ott, Gellért?
– Pihenünk, melegedünk és új barátokra lelünk – mesélte a gólya. – Ott tölthetjük az időt, ahol az élet nyugodt, a nap mindig melegen süt, és a fák tele vannak különleges gyümölcsökkel.
Marci csodálkozva hallgatta.
– És mindig visszajössz hozzánk?
Gellért elmosolyodott.
– Igen, Marci. Mert bármilyen szép is a világ másik oldala, a fészkem itt van, ebben a kis faluban. Itt nevelkedtem, itt vannak a barátaim, és mindig várom, hogy újra láthassalak titeket.
Amikor beköszöntött az ősz, Marci már nem volt szomorú Gellért indulása miatt. Tudta, hogy a gólya egy csodálatos utazáson vesz részt, de mindig visszatér, amikor eljön az idő.
