Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis csiga, akit Csigusznak hívtak. Csigusz nem volt ám akármilyen csiga; ő mindig is kíváncsi volt, és szívesen felfedezte a körülötte lévő világot. Egy napon, miközben a szép zöld fűben mászott, hirtelen megpillantott valami különlegeset. Egy aranyló fény villant meg a horizonton, és Csigusznak azonnal megjelent a szeme előtt a felfedezés izgalma.
– Mi lehet az a csodás fény? – gondolta magában. – El kell mennem, hogy meglássam!
Így hát elindult a napraforgók városa felé, ahol a napraforgók nemcsak szépen növekedtek, de maguk is különös életet éltek. Amint közeledett, Csigusz észrevette, hogy az összes napraforgó táncolt a szélben, olyan boldogan, mintha zene szólna a levegőben.
– Hű, de gyönyörű! – álmélkodott Csigusz. – Milyen csodás hely ez!
Ahogy belépett a városba, találkozott a Napraforgóknak egy csoportjával, akik éppen egy vidám beszélgetésbe merültek. Az egyik napraforgó, aki a legmagasabb volt, és úgy tűnt, mint egy igazi vezető, észrevette Csiguszt.
– Üdvözlünk a Napraforgók Városában, kedves csigafiú! – mondta barátságosan. – Én vagyok Sárga, a napraforgók főnöke. Mikor megérkeztél, már úgy éreztük, hogy valami varázslatos fog történni.
– Köszönöm, Sárga! – válaszolta Csigusz, miközben elpirult. – Nem is tudtam, hogy egy ilyen csodás város létezik. Képzeljetek el, milyenek a tiétekhez hasonló virágok másutt!
A napraforgók nevetni kezdtek, és a leghalványabb napraforgó, akit Csillagnak hívtak, felkiáltott.
– Gyere, mesélj nekünk! Miért nem meséltél még arról, milyen a világ?
Csigusz váratlanul felemelte a fejét, és elmesélte nekik, milyen zsúfolt és mozgalmas volt a fűben. Mesélt a csodás éjszakai csillagok fényeiről, a reggeli harmatról, és a többi állatról, akikkel találkozott az útja során.
A napraforgók szorgalmasan figyeltek, és csodálattal hallgatták a csigafiú szavait. Idővel Csigusz úgy érezte, hogy az ő szíve is táncra perdült a napraforgók boldogságával.
– Ó, Sárga, Csillag! – lelkendezett Csigusz. – Ti annyira különlegesek vagytok! Itt minden napraforgó a nap fénye alatt él, és együtt táncoltok. Szeretném én is megmutatni nektek a világomat!
Ekkor Sárga ötletet javasolt.
– Miért ne szerveznék közösen egy fesztivált, ahol megmutathatnád nekünk mindazt, amiről meséltél?
Csigusznak az ötlet hallatára majd’ kiugrott a bőréből.
– Igen, ez csodás lenne! Tartsuk meg a fűfesztivált, ahol bemutatjuk egymás világát!
Így hát Csigusz és a napraforgók izgatottan készültek a nagy rendezvényre. Csigusz hozott néhány színes virágot és szívvel teli történeteket a fűből, míg a napraforgók a legszebb sárga szirmaikkal díszítették a város főterét.
Amikor elérkezett a nap, a város megtelt nevetéssel és zeneszóval. A napraforgók és Csigusz együtt táncoltak, énekeltek, és meséltek egymásnak, miközben a nap fénye ragyogott felettük. Mindenki boldogan érezte: a barátság és a közös élmények milyen csodálatos színeket adhatnak a világunknak.
Végül, mikor a nap lement, úgy döntöttek, hogy soha nem felejtik el ezt a csodás napot. Csigusz pedig, látva a napraforgók vidám arcát, tudta, hogy mindig van helye a szívében ennek a különleges városnak.
A barátságuk örökre összekötötte őket, és Csigusz többször is visszatért a napraforgók városába, hogy újabb mesékkel és közös élményekkel gazdagítsák egymás világát. A napraforgók városa mindig nyitva állt a felfedezők előtt, akik szívvel és lélekkel érkeztek.
Így hát Csigusz és a napraforgók története Életre kelt, és minden fűben mászó csiga tudta, hogy van egy hely a világban, ahol a barátság és a szívek arany fénye ragyog.
