Egyszer volt, hol nem volt, egy zöldellő hegyvidéken, ahol a levegő friss és tiszta volt, élt egy kíváncsi és bátor kecske, akit Kecó-nak hívtak. Kecó mindig arról álmodott, hogy egyszer feljut a legmagasabb hegycsúcsra, amit a faluban mindenki csak úgy emlegetett: „A Felhők Hegye”. Azt mondták, hogy aki elér oda, az megpillanthatja a világ legszebb tájait, és hallhatja a szél suttogását, amely elmond minden titkot a világ összes állatáról.
Egy nap Kecó elhatározta, hogy elindul. Reggel korán kelt, evett egy nagy adag friss füvet, majd elindult a meredek ösvényeken felfelé. Az út hosszú és nehéz volt, de Kecó nem félt a kihívásoktól. Tudta, hogy ha elég kitartó, felér a hegy csúcsára.
Ahogy haladt egyre feljebb, találkozott egy kedves nyúllal, aki a bokrok között ugrált.
– Szervusz, Kecó! Hová tartasz ilyen bátran? – kérdezte a nyúl.
– A Felhők Hegyére megyek – válaszolta Kecó büszkén. – Meg akarom látni a világ legszebb tájait.
A nyúl csodálkozva nézett rá.
– Az egy veszélyes út! Sok állat megpróbálta már, de nem mindenki jutott fel a csúcsra. Vigyázz magadra!
Kecó bólintott, és folytatta az útját. Nem sokkal később egy meredek sziklaperemhez ért, ahol egy kis patak folyt át. A víz gyorsan hömpölygött, és nehéz volt átkelni rajta. Kecó azonban nem habozott. Lábait óvatosan a kövekre helyezte, és ügyesen átkelt a patakon.
Ahogy tovább haladt, egy nagy, árnyékos erdőbe ért. Az erdő tele volt régi, magas fákkal, amelyek ágai között a szél susogott. Kecó hallotta, ahogy a szél valamit suttogott, de nem értette, mit mond.
– Talán a csúcson megértem majd a szél titkait – gondolta magában.
Már majdnem elérte a hegy tetejét, amikor egy nagy, barátságtalan farkassal találkozott. A farkas morogva nézett rá, és így szólt:
– Mit keresel itt, kecske? Ez az én területem!
Kecó nem hátrált meg. Bátor volt és határozott.
– Csak áthaladok, hogy feljussak a Felhők Hegyére – mondta higgadtan. – Nem ártok neked, és te sem fogsz ártani nekem.
A farkas egy pillanatra meglepődött Kecó bátorságán, majd egyszerűen arrébb állt, és hagyta, hogy Kecó tovább menjen.
Végül, hosszú út után, Kecó felért a hegy csúcsára. A látvány lélegzetelállító volt: mindenfelé zöldellő völgyek, kristálytiszta tavak és a távolban a falusi házak apró pöttyökként tűntek fel. A napfény gyönyörűen ragyogott, és a szél lágyan simogatta Kecó szőrét.
Ahogy ott állt a csúcson, meghallotta a szél hangját, amely most már tisztán és érthetően beszélt hozzá.
– Bátor vagy, Kecó – mondta a szél. – Nem az erő, hanem a bátorság és a kitartás az, ami elvezetett idáig. Most már megismerheted a világ titkait.
Kecó boldogan állt ott, és érezte, hogy minden, amit megtanult az úton, valóban fontos. Nem csak a hegy csúcsára jutott fel, hanem megtanulta, hogy bátorsággal és kitartással minden akadályt legyőzhet.
És attól a naptól kezdve Kecó lett a legbátrabb kecske a faluban, akiről mindenki példát vett, és aki soha nem adta fel az álmait.
