Le is ut, fel is ut,
Róka koma futva fut.
Elől tűz, hátul víz,
Reszket benne minden íz.
Sűrű erdő, rengeteg,
Még sem talál rejteket.
Köröskörül kopó csahol,
Lába nyomán vadász lohol.
– Jaj, favágó apóka,
Bajba vagyon a róka,
Bujtasson el engem gyorsan,
Meghálálom százszorosan.
Jól van, jól van, te róka,
A kunyhóm jó buvóka.
Hanem aztán majd meglátom,
Mit ér a szó, jó barátom.
Dirr! durr! – itt a vadász.
– Hej favágó, mit csinálsz?
– Faricskálok árnyelet.
– Róka koma hol lehet?
Mondjad már, hogy láttad-e?
– Beszélgettem is vele.
– Mikor láttad? hol van? merre?
– A mult télen kószált erre.
– Hej favágó, vakapád,
Tedd bolonddá nagyapád.
Szalad már a vadász ujra,
Nem néz rá az intő ujjra.
A bütyök ujj mutogatta:
Ott kuksol az ebugatta!
Dirr! Durr! – a vadász már
A cserjében messze mászkál.
– Hóha, hóha, ne te né!
Róka koma elmennél?
Ez barátság, ez a hála?
Az igéret füstbe szálla?
– Róka vagyok, szóltál értem,
Szóval hát köszönöm szépen.
De ujjoddal azt intetted,
Hogy nem kivánsz hálás tettet.
