Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: „Fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!” Amint szaladt, előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas:
– Hová szaladsz, kis tyúk koma?
– Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!
– Honnan tudod?
– Fejemen történt.
– No hát fussunk, én is futok.
Futottak, futottak, előtaláltak egy nyulat. Kérdezi a nyúl:
– Hová szaladtok, kakas koma?
– Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!
– Honnan tudod?
– Tyúk komától.
– Hát tyúk koma?
– Fején történt.
– No hát fussunk, én is futok.
Megint futottak, előtaláltak egy őzet. Kérdezi az őz:
– Hová szaladtok, nyúl koma?
– Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!
– Honnan tudod?
– Kakas komától.
– Hát kakas koma?
– Tyúk komától.
– Hát tyúk koma?
– Fején történt.
– No hát fussunk, én is futok.
Megint futottak, előtaláltak egy rókát. Kérdezi a róka:
– Hová szaladtok, őz koma?
– Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!
– Honnan tudod?
– Nyúl komától.
– Hát nyúl koma?
– Kakas komától.
– Hát kakas koma?
– Tyúk komától.
– Hát tyúk koma?
– Fején történt.
– No hát fussunk, én is futok.
Futottak, futottak, előtaláltak egy farkast. Kérdezi a farkas:
– Hová futtok, róka koma?
– Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!
– Honnan tudod?
– Őz komától.
– Hát őz koma?
– Nyúl komától.
– Hát nyúl koma?
– Kakas komától.
– Hát kakas koma?
– Tyúk komától.
– Hát tyúk koma?
– Fején történt.
– No hát fussunk, én is futok.
Futottak, futottak, mindig csak ezt kiabálták: „Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!” Már rájok is esteledett, de azért ők csak futottak. Egyszer egy verembe estek. Mit csináljanak, mit csináljanak? Hogy menjenek ki? Már nagyon éhesek voltak. Egyszer azt mondja a farkas:
– No, barátaim, komáim! Már most mit csináljunk? Nagyon is ehetnénk, ha ez soká így tart, mindnyájan eldöglünk. Hanem gondoltam én egyet. Számláljuk el mindnyájunk nevét, akié a legcsúnyább lesz, azt együk meg.
Ráálltak mindnyájan. Elkezdte a farkas:
– Farkas-barkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is szép, nyúlom-búlom az is szép, kakas-bakas az is szép, tyúkom-búkom jaj be rút!
Szétszaggatták a kis tyúkot, meg is ették hamarjában. De biz az még a fél fogukra se volt elég. Megint elkezdte a farkas:
– Farkas-barkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is szép, nyúlom-búlom az is szép, kakas-bakas jaj be rút!
Szétszaggatták a kakast is, meg is érték vele akkor nap. Hanem bizony másnap megéheztek. Megint elkezdte a farkas:
– Farkas-barkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is szép, nyúlom-búlom jaj be rút!
Megették a kis nyulat is; az is elég volt egy napra. De másnapra megéheztek. Megint elkezdte a farkas:
– Farkas-barkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm jaj be rút!
Széttépték az őzet is; az már elég volt vagy két napra. De biz utoljára az is elfogyott. Megint nagyon megéheztek. Egyszer azt mondja a farkas a rókának:
– Nos, róka pajtás, mármost nincs mit enni. Hanem vagy én eszlek meg, vagy te engem. Azért hát birkózzunk meg, nézzük, melyik lesz a győztes, a ravaszság-e vagy az erősség.
Megbirkóztak; a farkas lett a győztes, megölte a rókát. Már ezzel megérte egy hétig is. Hanem akkor ez is elfogyott. Megint megéhezett a farkas. Mit csináljon nagy kínjában? Elkezdett ordítani, amint a torkán kifért. Éppen vadászok jártak arra, észrevették, agyonlőtték, a bőréből bundát csináltak, még most is viselik, ha el nem nyűtték.
(Arany László: Magyar népmesék)
