Biztosan hallottad már, hogy amikor jót teszel egy aranyhallal, akkor a halacska felajánlja számodra, hogy hármat kívánhatsz. Bizony, így történt ez Kázmér kacsával is. Érdekel a története? Elmesélem neked.
Egy nagyon szép, verőfényes napsütéses reggelen Kázmér kacsa testvéreivel a közeli tóra indult úszni. Aznap úgy sütött a nap, hogy tudni lehetett, nagy forróság lesz, így nem is volt kérdés, mi a lesz az aznapi programjuk: anyukájuk halat fogni tanítja őket.
Azt tudnod kell, hogy Kázmér volt a legkisebb, ezért mindig leghátul úszott, és a testvérei nem nagyon foglalkoztak vele. Kicsiként kezelték, és ezért úgy érezte, őt nem is szeretik igazán.
El is indultak, szépen libasorban úsztak Kacsamama után. Anyukájuk sorra fogta ki a halakat, ők pedig még kicsit ügyetlenkedve, de nagyon lelkesen próbálták utánozni. Nem is csoda, hiszen nem könnyű halat fogni: csúszik, fickándozik és mindent megtesz, nehogy kifogják.
Azonban Kázmér kacsa sikerrel járt. Egyszer csak hopp, a csőrében volt egy gyönyörű, aranylóan csillogó, narancssárgás hal. Kázmér nagyon boldog volt, éppen sietve úszott Kacsamamához, amikor a hal megszólalt:
– Engedj vissza a vízbe! Meglátod, jótett helyébe jót várj!
Csodálkozott Kázmér, mert ő úgy tudta, a halak nem tudnak beszélni. Furcsa érzések keringtek benne, hiszen egyrészt nagyon megette volna már az első fogását, másrészt megsajnálta a halat. Így hát úgy döntött, visszaengedi a vízbe.
Az aranyhal nem úszott el. Kidugta a fejét a tóból, és így szólt:
– Köszönöm, hogy megkímélted az életem. Meglátod, kedvességed nem marad hála nélkül! Kívánj hármat, és én teljesítem.
Ezután a halacska elúszott. Kázmér kacsa pedig egész álló nap azon gondolkodott, mit kívánjon. Annyi mindent szeretett volna, de nem akarta elpazarolni a kívánságait.
Közben már be is esteledett, és elszenderült. Teltek, múltak az órák, majd az éj leple alatt különös zajra ébredt. Hallgatózott, mi lehet az. Ó, mire lett figyelmes! A Hold fénye megcsillant egy róka szemén. Bizony, a ravaszdi vadászni indult, és őket szemelte ki zsákmánynak.
Kázmérnak több sem kellett, máris kimondta első kívánságát:
– Azt kívánom, a róka ne egyen meg minket!
A következő pillanatban a róka rossz helyre lépett, és beleesett a tóba. A víz elsodorta, s mivel alig tudott úszni és a vizet sem szerette, nagyon elfáradt, mire kiért a partra. El is ment a kedve a vadászattól.
A következő napon a kacsa család úszni indult. Hirtelen, a semmiből nagy vihar támadt, és a testvérei eltévedtek. Csak a kis Kázmér maradt édesanyja mellett. Kacsamama nagyon megijedt, de Kázmér így szólt:
– Anyukám, én tegnap kifogtam egy aranyhalat, aki azt ígérte, teljesíti három kívánságom. Tegnap egyet már kívántam is, amikor a róka beleesett a vízbe. Most azt kívánom, hogy kerüljenek elő a testvéreim.
A viharfelhők pillanatok alatt tovaszálltak, és meglátták az eltévedt kiskacsákat. Nagyon megörültek egymásnak. Mikor hazaértek, észrevették, hogy a viharban tönkre ment a nádas szélén gondosan és nagy munkával felépített fészkük.
Megszólalt Kázmér kacsa:
– A harmadik kívánságom az, hogy legyen ismét szép, kényelmes fészkünk.
Egy szempillantás alatt ott termett egy kétszer akkora, nagyon biztonságos fészek, amelyet még a legnagyobb vihar sem tud szétrombolni, sőt a róka sem veszi észre.
Kacsamama szemei könnybe lábadtak, Olyan büszke volt a fiára, hogy először megszólalni sem tudott, de aztán összeszedte magát, és Kázmérhoz fordult:
– Kisfiam, nagyon büszke vagyok rád. Te tegnap jót tettél az aranyhallal, amiért ő megjutalmazott téged. De te ezt a csodás lehetőséget nem magad számára használtad ki, ha mindvégig a családodnak segítettél. Ez a jószívűség nagyon kevesekben van meg. Egy nap alatt háromszor is megmentettél minket. Tudd, hát, hogy mindig nagyon hálás leszek neked.
Odaúsztak testvérei is, és édesanyjukkal együtt átölelték Kázmért. Neki pedig anélkül teljesült egy negyedik kívánsága, hogy azt kívánnia kellett volna: tudta, hogy őt nagyon szeretik és mindig számíthatnak egymásra.
