Egy kicsi, puha felhő mögött éldegélt egy aprócska csillag. Nem volt nagyobb egy macskabajusznál, és olyan halványan ragyogott, mint amikor a Hold selymes fénye átszűrődik a függönyön. Mégis, ez a kis csillag minden este útra kelt, hogy segítsen az álomba merülő gyerekeknek elcsendesedni.
Minden este, amikor a Nap elbújt a domb mögé, a kis csillag felébredt. Ásított egy nagyot, majd megdörzsölte ragyogó szemecskéit, és halkan így szólt:
– Ma is megyek, hogy álmot hozzak a kis barátoknak.
Elővette bársonyos álomzsákját, amely tele volt csupa-csupa finom nyugalommal. Volt benne levendulaillat, csendes erdei szellő, puha takarózörej, és néhány tétova szökkenés egy nyuszi álmából.
Először a kis Nyuszihoz szállt le, aki még mocorgott az ágyában.
– Ne félj a sötétben – suttogta a csillag. – Itt vagyok veled. Csak hunyd le a szemed, és gondolj egy rétre, ahol répapelyhek hullanak az égből.
Nyuszi mosolygott, elnyúlt a takaró alatt, és már el is szenderült.
Aztán a kis csillag tovább repült, szinte hangtalanul, mint egy halk dallam. Bement a kis Mókus ablakán is, aki még az ágyban hintázott.
– Csend van az erdőn – mondta a csillag halkan. – A fák is alszanak, a lombok sem zizegnek már. Hunyd le a szemed, és képzeld el, hogy egy gesztenyefalevélen ringatózol.
A mókus is lehunyta szemét, és elindult az álomerdőbe.
Végül a csillag elért hozzád is. Igen, hozzád, aki most épp hallgatod ezt a mesét.
– Ne aggódj semmiért – suttogja a füledbe. – Az éj csendje vigyáz rád. A takaród alatt biztonságban vagy, és én itt ragyogok fenn az égen, csak neked.
És ahogy a kis csillag elindult vissza a felhő mögé, az álomzsákja már üres volt, de a te szíved megtöltötte nyugalommal.
Aludj jól, kis barátom, holnap új nap kezdődik, de most már ideje szépet álmodni.
