Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A favágó (török népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Réges-régi időkben, élt valamikor egy éltes emberke. Ez az öreg mindennap favágni ment, azzal kereste meg a mindennapi kenyerét.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Veszi egy nap ismét a kötelét meg a baltáját és megy az erdőbe fáért. Egy forrás volt az út mentén és – Oh – leül a víz mellé, hogy megpihenjen. Erre az Oh szóra egy arab ugrik elő a forrásból.

– Miért hívtál? – kérdi az arab.

– Én nem hívtam senkit – mondja a megszeppent favágó.

– Te Oh-ot mondtál, engem pedig Oh-nak hívnak.

Aztán visszamerül a forrásba, de már a másik percben megint ott áll a favágó előtt, egy edényke van a kezében.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Apó, – mondja a favágónak – fogd ezt az edényt, de valahogy azt ne mondd neki, hogy: kotár (takarmányszállító szekér – a szerk.) edénykém. – Azzal ismét eltűnik előle.

Veszi a favágó az edénykét és indul vele útjára. Tünődik az úton, hogy vajjon mi van azzal az edénnyel és mi lenne, ha ki is mondaná azt a pár szót.

Kotár edénykém – szalad ki a szájából és íme, annyi étel van abban az edénykében, hogy tízen is jóllakhatnának belőle.

– Elég is lesz már edénykém – ijedez az öreg és veszi a kötelet meg a baltát és lohol vissza hazafelé.

– Hát fát miért nem hoztál? – kérdezi a felesége, amint megérkezik az öreg.

Fogja a favágó az edénykét, ráteszi egy polcra és így szól:

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Asszony, valahogy azt ne mondd ennek, hogy: kotár edénykém.

Amint magára marad az asszony, veszi az edénykét a kezébe és mondja neki, hogy: kotár edénykém. Hát annyi benne az étel, hogy színültig. Eszik az asszony rogyásig és: elég lesz már edénykém, veszi és ismét felteszi a polcra.

Megjön estére a favágó és annyit esznek az edényből, hogy több se fér el bennök. Másnap azt mondja a favágó a feleségének:

– Asszony, hívjuk meg mára a kádit (bírót) meg a falubélieket mind, lakassuk jól őket.

Összegyülekezik a sok ember és indulnak a favágóékhoz vendégségbe.

– Hát ezek mire hívtak meg bennünket, – mondják – mikor se konyha, se tűz rakva a házban.

Mindenki letelepszik a helyére és várják az ennivalót. Odamegy az asszony a polchoz, leveszi róla az edénykét és megy vele kifelé.

– Az edényben az üdvösség – gondolja magában a bíró.

Oda súg a szomszédjának, hogy siessen a piacra és vegye meg annak az edénykének a párját.

Ezalatt mondják odakint a favágóék, hogy: kotár edénykém, és annyi étel terem egyszerre elő, hogy megtelik vele az asztaluk. Miközben pedig terül az asztal, jön az ember a piacbeli edénnyel.

Hozzálátnak a lakmározáshoz. Esznek-isznak, amennyi csak beléjök fér, kávéznak meg csibukoznak és mikor már mindennel beteltek, megint a polcra kerül az edényke. Felkelnek és miközben hazaszedelődzködnek, veszi a bíró a maga edényét és becseréli a másikával.

Másnap reggel veszi a favágó az edénykét és akárhogyis: kotár edénykém, csak nem jön ki belőle semmi.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Alighanem a bíró műve – gondolja az öreg és se szó, se beszéd, veszi a kötelét meg a baltáját és megyen az erdőbe fáért.

Vágja a fát, rárakja a hátára és amint visszatérőben odaér a forráshoz, már alig bírja a terhét. Oh! – sóhajt fel egyet és leül, hogy megpihenjen egy kissé. Nagy bosszankodva tűnik elő az arab:

– Minek szólítottál megint? – rivallt rá a favágóra.

– Nem szólítottalak én, – mondja a favágó – elfáradtam és azért sóhajtottam egyet.

– Nem tudod, hogy Oh-nak hívnak? – mondja az arab.

Azzal eltűnik megint és kis vártatva egy szamárkával bukkan ismét elő. Odaadja az állatkát a favágónak és a lelkére köti, hogy valahogy azt ne mondja neki: ürülj ki szamárkám. Az arab azután eltűnik, a favágó meg indul a szamarával hazafelé. Tünődik az úton, hogy mitévő legyen és alighogy ki találja mondani, hogy: ürülj ki szamárkám, hát látja, hogy merő egy arany a szamárka ürüléke.

– Elég már szamárkám – örvendez az öreg és siet haza a kincsével.

Fogja másnap a szamarát és mialatt betér a fürdőbe, hogy megtisztálkodjék, a kapufélfához köti az állatját.

– Jól vigyázz, – inti a fürdőmestert – valahogy azt ne mondd az állatkámnak, hogy: ürülj ki szamárkám.

Mosolyog a fürdős ezen a beszéden és amint kinéz, ime ott az ember szamara a kapu megett.

– Ürülj ki szamárkám – tréfálkozik a fürdős; hát nem csupa arany az ürüléke?

Előkerít valahonnan egy sánta kis szamárkát és kicseréli a favágóéval.

Megfürdik eközben a favágó és hogy megadhassa a fürdőpénzt, rászólt az állatra, hogy: ürülj ki szamárkám. Még csak a fülét sem hegyezi az a sánta kis szamár. Szemügyre veszi a favágó az állatot, hát bizony nem az ő csodaállatja áll előtte. Ráül nagy elkényszeredve és ballag vele hazafelé.

Másnap pedig, mint akinek kő alatt a két keze, veszi ismét a baltát meg a kötelet és indul neki az erdőnek. Vágja, hasogatja a fákat, felrakodik vele és amint hazatérőben ismét megáll egy kis pihenőre, kitör belőle az oh-ogatás. Előtte az Oh nevű arab és nagy mérgesen egy vasfütyköst nyújt oda neki.

– Valahogy azt ne találd neki mondani, hogy: fogjad fütykös – figyelmezteti az arab.

Indul hazafelé a favágó, forgatja a fütyköst, és addig nézi, addig ókumlálja, míg kiszalad a száján, hogy: fogjad fütykös. Rá is mászott a fütykös a hátára és úgy elagyabugyálta az öreget, hogy nagy kínjában nekivágódott a földnek. Nagy nehezen feltápászkodik, baltáját, fáját ott hagyja és vánszorog azzal a fene fütykössel hazafelé.

Azt mondja otthon a feleségének:

– Megyek a kádihoz és megszerzem tőle az edénykémet.

Indul a fütykösével a bíróhoz, jó napot kíván neki.

– Mi hozott hozzám öreg? – kérdi tőle a bíró.

– Ezt a fütykösömet szeretném rádbízni, – mondja a favágó – de valahogy azt ne mondd neki, hogy: fogjad fütykös.

Azzal elköszön, kimegy és meghúzódik a kapufélfánál.

Nézi a bíró a fütyköst. – Fogjad fütykös – szalad ki a szájából és úgy elütik, verik, úgy helybehagyják, hogy kiáltoz a favágó után:

– Itt az edénykéd, itt a fütykösöd, hordd el magad velök.

Besiet a favágó a bíróhoz, veszi a fütykösét meg az edényét és siet nagy örömmel a feleségéhez.

– Az edénykénk már megvan, most még csak a szamárkám van hátra.

Siet oda a fürdőbe és mialatt meg akar fürödni, rábízza a fürdősre a fütykösét.

– Valahogy azt ne mondd neki, hogy: fogjad fütykösöm – figyelmezteti az emberét.

Első dolga volt a fürdősnek, hogy: fogjad fütykösöm. Fogta is a fütykös és úgy elbánt az emberével, hogy a csontjai is megroppantak belé. Rohan a fürdős a favágó után:

– Nesze a szamarad, nesze a fütykösöd, neked törjék bele a nyakad.

Egyéb sem kellett a favágónak és mint aki elvégezte a dolgát, fütykössel meg szamárkával tért haza. Szegre akasztja a fütykösét, istállóba köti a szamarát, polcra teszi az edénykét, és ha megéhezik, ott az edény, ha pénzre van szüksége, ott a szamárka és ha rossz szándékkal tér be valaki hozzá, ott a fütykös. Holtig élnek nagy bőségben.

(Kúnos Ignác: Mesék a rózsák szigetéről)

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page

×