Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A bajvívó (török népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Volt egyszer egy bátor bajvívó (harcoló, csatázó; párbajt vívó – a szerk.), nem akadt, aki szembe szállt volna vele. Fegyverrel, tőrrel, meg jatagánnal (kés, amelyet övbe dugva hordoznak – a szerk.) járt-kelt mindenfelé. Éjszaka idején azonban úgy félt ez a bátor, hogy nem mert kilépni a házából.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Egy majomtáncoltató járt egyszer a helységben, és épp a csársiba (piacra) készült a hősünk, mikor meglátja a majmot. Bámulta a táncát, az ugrándozását, hogy szinte nyitva felejtette a száját. Úgy elbámészkodott azon a majmon, hogy egyébre sem gondolt és csak akkor hökkent meg egy nagyot, mikor egyszerre csak beállott a sötétség.

– Mi tévő legyek most? – gondolja magában és nagy szepegve indulgat hazafelé. Otthon eközben megunta a felesége a várást és hogy nem jött meg az ura, bezárja a kaput és még jól el is reteszeli.

Megérkezik nagykésőn a bajvívó, de nem tud bejutni a házába. Bekopogtat az egyik szomszédjához, bezörget a másikhoz, be van a kapu zárva mindenütt. Amint tünődik nagy zavarában és félelmében, világosság dereng feléje a távolból.

– Hátha lakik arra valaki – gondolja magában és szedi a lábait, hogy biztonságba jusson valahogy. Odaér ahhoz a világossághoz, hát egy kocsma volt előtte és amint benyit, egy csomó embert pillant meg benne. Odamegy hozzájuk és kérdezi tőlük, hogy befogadják-e vendégnek.

– Szívesen látunk, – mondják neki – de egy dev (ördög) vetődik erre éjszakánként és el-elvisz egyet közülünk. Ma éjjel is el fog ide jönni, még rád kerülhet a sor.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Hát csak hadd jőjjön – mondja a bajvívó és megtelepszik a kocsmában.

Kérdezi az ottlevőktől, hogy mért nem járnak túl annak a devnek az eszén?

– Az ellen nincs segítség, – mondják az emberek – egyszerre csak itt terem és elragad egyőnket.

Azt mondja erre a bajvívó:

– Végét vetem én ennek a dolognak, kiszabadultok ebből a bajból mindnyájan.

Azzal feláll, egy nagy gödröt ás és mondja az embereknek, hogy túróval tömjék tele azt a gödröt. Megy a sok ember, hozzák otthonról a sok túrót és tele tömik vele a nagy nyílást. A bajvívó meg elföldeli és azzal visszaülnek a helyökre, mintha mi sem történt volna.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Egyszerre csak olyan egy szélvihar, olyan üvöltés támad, hogy ég-föld megremeg bele. A dev érkezett meg közéjük. Úgy megijed a sok ember, hogy féltükben sorra hasadozik az ajkuk.

– Hol a mai porcióm? – kiáltja a dev.

Rámutatnak a bajvívóra, hogy íme, itt a sora, viheti ha akarja. És már nyúl is a dev a bajvívó után. Megszólal a hősünk:

– Nem addig van a, dev pajtás. Ha te olyan híres bajvívó vagy, én is afféle volnék. Birkózzunk egyet és ha te győzöl le, azt tehetsz velem, amit akarsz; ha pedig én győzlek le, megfogadod, hogy be nem teszed ide többé a lábod.

Kötélnek áll a fertelem és kérdezi, hogy milyen is legyen az a birkózás.

– Ha csakugyan olyan rengeteg az a te erőd, – mondja a bajnok – tudsz-e te olyat dobbantani a földre, hogy a víz is kibuggyanjon belőle?

Fogja a dev és olyat dobbant a lábával a földre, hogy térdig süppedt bele a homokba.

– Látod, – mondja a bajvívó – nyoma sincs a víznek.

– Rajtad a sor, – feleli a dev – hogy ki tudod-e nyomni a vizet a földből!

– Ki hát – bizonykodik a bajvívó és azzal nekigyürkőzik, oda áll a gödörre és olyat rúg a földön, hogy övig süppedt be a gödörbe. Csakúgy buggyant ki a sok víz a túróból.

Ijedez a dev a nagy erő láttára, de mert nagy volt az éhomja, azt mondja a bajvívónak:

– Jól van, téged nem bántalak, beérem egy másikkal is.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Nem így eggyeztünk meg, – mondja a bajvívó – inkább még egyszer birkózzunk meg. Ha kifogsz rajtam, én leszek az eledeled.

Kérdezi a dev, hogy mi legyen a második birkózás.

Azt feleli a bajvívó:

– Ha ember vagy a talpadon, fogd ezt a kovát és szoríts ki vizet belőle.

Veszi a dev a kovát és olyat szorít rajta, hogy ízzé-porrá törik a kő, de víznek persze sehol semmi nyoma. Most a bajvívóra kerül a sor. Fogja ő is a követ a markába, egy darab sajtot csusztat oda mellé és amint szorít egyet rajta, csakúgy csurog ki a víz a sajtból. Nagyot szeppen a dev a bajvívó ereje láttára.

– Negyvenen vagyunk testvérek, – szepegi – én vagyok a legfiatalabbik. Ha akarod, odaviszlek a testvéreimhez és ott élhetsz el közöttünk.

– Jól van, – mondja a bajvívó – de gyalogszerrel nem megyek. Ráülök a hátadra és úgy indulunk útnak.

Tartja a dev a hátát, a bajvívó ráugrik és indulnak hazafelé a többi negyven devhez. Amint mennek, mendegélnek, látja a dev, hogy olyan könnyű az az ember a hátán, akár egy tollacska.

– Pajtás, – szólal meg a dev – mégis csak erősebb lehetek én náladnál, biz én megeszlek.

Azt feleli rá a bajvívó:

– Kímélni akartalak, azért nem nehezedtem rád. Ha éreztetni akarnám veled az erőmet, el se bírnál a hátadon.

Nem hisz neki a dev és biztatja, hogy nehezedjék rá a hátára, ahogy csak bírja. Előveszi a bajvívó a bicskáját és amint beleszúr vele a dev agyába, kiáltoz az ördögfajzatja, hogy elég lesz már, nem bírja tovább a terhét.

– Nem megmondtam, – feddi a bajvívó – hogy nem bírod ki az erőmet.

Megkönnyebbül a dev és amint tovább mennek-mendegélnek, megint csak könnyünek találja a terhét.

– Pajtás, – szólal meg ismét – mégis könnyü ez a te tested; biz én megeszlek.

– Ostoba, – kiált rá a bajvívó – hisz ha rádnehezedek, úgy összeroppansz alattam, hogy no. Akarod, hogy rádnehezedjek?

– Hát csak nehezedj – mondja a dev-ördög.

Veszi ismét a bajnok a bicskáját és olyat döf bele a tarkójába, hogy felordít a dev:

– Elég, elég, ne nehezedj úgy a tarkómra, mert tüstént leejtelek.

– Mondtam, úgy-e, hogy nem bírod el a súlyomat – feleli a bajnok és amint ismét útrakelnek, rövidesen megérkeznek a devékhez.

– Egy bajvívót hoztam nektek, – mondja a bátyjainak – olyan nagy az ereje, hogy mind a negyvenünkkel felveszi a harcot.

Legott elbeszéli nekik, hogy mi mindent nem cselekedett meg ez az ember.

– Miért hoztad a nyakunkra? – förmednek rá a devek. – Hisz ha olyan erős ez az ember, akkor étellel se győzzük a gyomrát.

Odalépnek a bajvívóhoz és azt mondják neki:

– Ha megéheztél, levághatunk vagy egy pár ökröt.

Látja a bajvívó, hogy megfélemledtek a devek és odaszól nekik csak úgy félvállról, hogy gyorsan hát elő azokkal az ökrökkel.

Még jobban ijedeznek a devek, sietnek elfelé az erdőbe és negyven ökröt vágnak le a pajtásuknak. Egy nagy gödröt ás eközben az emberünk, befedi szalmával és amint hoznak oda neki egy ökörcombot, rájok förmed, hogy ne tréfálkozzanak vele avval az egy combocskával. Sietnek a devek a másik combért és miközben futkároznak érte, a gödörbe dobálja az előbbi combot. Mikorára ismét megjönnek, rémüldözve látják, hogy már elfogyasztotta az egyiket.

Veszi a bajvívó a másik combot és meneszti őket a többiért. Amire visszajönnek vele, a második comb is a gödörbe kerül. Mind a negyvenet elhozzák neki, a gödörbe kerül valamennyije és amikor végzett a sok állattal, rájuk szól, hogy nem volt még neki elég az ételből. Összesúgnak a devek, hogy honnan kerítsék elő azt a sok ételt. Rimánkodóra veszik a dolgot:

– Bocsáss meg pajtás, hogy ezúttal nem adhatunk többet, de kifogytunk az ételből.

Nem szólt a bajvívó egy szót se, mindenki néz a maga dolga után.

Kifogytak egy nap a devek a vízből. Előszedik a sajtárokat, mindegyike vagy negyvenet rakott a hátára és mennek a forráshoz vízért.

– Vegyél te is vagy negyvenet a hátadra – mondják az emberünknek – és merítsd tele a forrásból.

Látja a bajnok, hogy nem negyvenet, de egyet se bírna el. Ezt mondja a deveknek:

– Vagy hatszáz csomó kötélre volna szükségem.

– Minek az a sok kötél? – kérdezik tőle.

– Tán csak nem cipelek egész nap vizet – méltatlankodik a bajvívó. – Veszem a kötelet, rákötöm a forrásra és idehozom az egészet vizestül, mindenestül. Többet nem kell majd futkároznotok a vízért.

Egymásra néz a negyven dev.

– Nem lesz abból jó dolog, ha az egész forrást idehozza a nyakunkra. Ha megharagszik valamiért, még beledobálhat bennünket.

– Csak hagyjad, – mondják a bajvívónak – mára elég a vizünk.

Azzal nyugalomra térnek és csibukoznak meg kávézgatnak.

Időteltével a fából fogynak ki a devek. Egymás után mennek az erdőre és cipelik a rengeteg fákat hazafelé. Odaszólnak az emberünknek, hogy rajta a sor, cipeljen fákat ő is.

– Jól van, – mondja az ember – hozzatok elébb vagy ezer rőfnyi istrángot és vagy tízezer fontnyi ásót.

– Minek a neked? – kérdezik tőle.

– Annak, hogy ne futkározzak annyit a fáért – feleli a bajvívó. – Összekötöm az istránggal az erdőt és a vállamra kapom az egészet. Legalább nem kell egyenként elhozogatni őket.

Megint csak összenéz a sok dev, még jobban megrémülnek és gondolkozóba esnek:

Ha odaadjuk neki azt a sok istrángot, megyen és az egész erdőt idehozza majd a nyakunkra. Még agyon zúzhat vele bennünket. Inkább hagyjuk az egészet és cipeljük magunk a sok fát haza.

Telik-múlik az idő, itt a nyár és érik már a cseresznye is. Azt mondja az egyik dev az emberünknek:

– Megérett a cseresznye a kertben, menjünk, kóstolgassunk belőle.

Megy a bajvívó a devvel. Megfogja a dev az egyik cseresznyefának a tetejét, lehúzza és úgy eszegetik róla a gyümölcsöt. Kezében tartja az emberünk az ágat és amint elereszti a dev a magáét, visszapattan az ág, magával rántja a bajvívót és a fa másik oldalára vetődik át. Egy nyúl pihent egy csalit alatt, épp arra zuhant rá az emberünk. Megkapja a bajvívó a nyulat és felkiált örömében:

– Ha a túlsó oldalra zuhanok, elfutottál volna előlem, úgy-e, nyulacska. Úgy intéztem a dolgot, hogy épp a kezem ügyébe kerülj.

Amint megpillantotta a dev az átvágódott pajtását, kárörvendve kiáltozza:

– Könnyű legény vagy te mégis, hogy egy ágacska is át tudott dobni. Biz én megeszlek.

Félvállról feleli neki a bajvívó:

– Nem értesz te ahhoz pajtás. Azért könnyítettem én magamon és azért nem nehezedtem rá az ágra, hogy megfoghassam azt a nyulat.

– Nem hiszem én, – mondja a dev – biz én megeszlek.

Látja a bajvívó, hogy baj lehet a dologból.

– Birkózzunk hát egyet, – mondja az emberünk – ha legyőzöl, ám megehetsz.

Egymásnak esik a két birkózó és amint fogja a hősünk a dev derekát, felnéz egyet az égre, lenéz egyet a földre, azután meg ránéz egyet a devre.

– Mit nézel? – kérdezi a dev.

– Azt nézem, – mondja az emberünk – hogy hogyan fogjalak jól meg. Ha felfelé hajítalak, az égig fogsz felrepülni, onnan visszazuhansz és úgy hasadozol szét, mint az éretlen tökdinnye. Ha lefelé hajítalak, úgy belesüppedsz a földbe, hogy meg se állasz a hetedik rétegjéig. Azután meg rád néztem, láttam, hogy fiatal vagy és megesett rajtad a szívem.

Meghökken a dev ezen a beszéden és rimánkodik a hősünknek, hogy könyörüljön meg rajta.

– Most az egyszer még – mondja a bajnok és indul a házába pihenőre.

Szalad a dev a többiekhez és elbeszéli nekik a dolgát.

– Olyan erő lakozik abban az emberben, – magyarázza nekik – hogy fel az égig és le a föld legmélyéig akart engem hajítani. Ha megteszi, egy részecském sem maradt volna épségben.

Mindannyian megrőkönyödnek és ugyancsak szidják a legkisebb öccsüket.

– Te hoztad a nyakunkra, te szabadíts meg tőle, különben mindnyájan belepusztulunk az erejébe.

Ráfanyalodik a kis dev és odasompolyog a bajvívóhoz:

– Pajtás, – kérdezi tőle – neked talán feleséged, gyereked nincs is.

– Hogyne volna – feleli a bajvívó.

– Hát akkor mért nem akarod őket meglátogatni? – kérdezi a dev.

– Hogyne akarnám! – hangzott a válasz.

– Elviszlek én, ha akarod – ajánlkozik a dev.

– Nem addig van a – mondja a bajvívó. – Ha egy pár zsák aranyat, meg egy lovat ha adtok, akkor talán hazatérek.

Szalad a dev a többiekhez és már töltik neki a zsákokat és hozzák az aranyakat és a lovat is. Rápattan az ember a lóra, felrakatja rá a zsákokat és indulnak a devvel hazafalé.

Nem tellett belé sok idő és már otthon van a bajvívó. Kopogtat a kapuján, kinyitják neki és bemegy a házába feleségéhez, gyermekeihez. A lovat az istállóba köti, az aranyakat elrakja, a devtől pedig elbúcsúzkodik. Vesz a pénzen egy szép nagy konakot (palotát) és éli a világát, míg csak világ a világ.

(Kúnos Ignác: Mesék a rózsák szigetéről)

Szólj hozzá!