Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Miklós vitéz (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Volt, hol nem volt, volt a világon egy ország, amelynek egén sem csillag, sem hold, sem nap nem járt. Ezért örökké sötét éjtszakába volt borulva.

Lakott abban az országban egy király három szép leányával meg egy szegény ember három deli fiával, akik közűl a legkisebbet Miklósnak hívták.

Egyszer Miklós így szólt az apjának: Édesapám uram, mondok én valamit. Azt beszélik az országban, hogy a király annak szánta a legszebbik leányát, aki az ő országa egére elhozza a csillagokat, a holdat meg a napot. Menjen el kigyelmed a királyhoz, aztán mondja meg neki, hogy mi hárman teljesítjük az ő kívánságát, elhozzuk országába a világosságot, ha nekünk adja a leányait feleségül.

– Ugyan még mit nem mondasz, édes fiam Miklós! – szólt a szegény ember megütközve. De aztán mégis csak azt gondolta, hogy ő bizony felmegyen a királyhoz és elmondja a fia üzenetét.

A király nagyon megörült s megigérte, hogy rögtön odaadja a lányait a fiúknak, ha igéretüket beváltják.

Miklós tüstént három paripát vett magának és testvéreinek, aztán jól felfegyverkeztek s elindultak szerencsét próbálni.

Hat nap és hat éjtszaka múlva elértek egy rézhídhoz. Ott Miklós megállítja a bátyjait s ezt mondja nekik: No, édes bátyáim, itt pihenjünk egy kicsit! Fű is van, víz is van, legelhetnek a lovaink. Ti pedig telepedjetek le, de ébren legyetek s vigyázzatok a lovakra, míg én egy kicsit lemegyek a híd alá. Azt veszem észre, hogy nagy baj fenyeget bennünket.

Miklós lement a híd alá s a kis ujjával kimozdította egy kicsit a híd egyik padlódeszkáját. Erre nagy zúgás támad; hát a híd túlsó végén levő erdőből vágtatva tör elő rézszőrű paripáján a hatfejű sárkány, s amint nyargal, a hídon megbotlik a lova lába.

– Hoppsza, édes lovam! – mordul a sárkány. – Mi oka lehet annak, hogy szokásod ellen megbotlottál. Talán bizony az a Miklós vitéz van az utamban? Az ő szagát érzem.

Felszól erre Miklós a híd alól: – E biz én vagyok, amint látod.

– No, ha te vagy, hát gyere ki, birkózzunk meg életre, halálra! Most nem menekülsz a haragomtól!

Miklós összecsapott a sárkánnyal, még pedig olyan hatalmasan, hogy egy kardsuhintással mint a hat fejét levágta a csoda-állatnak. Erre Miklós kantárszáron fogta a rézszőrű paripát, odavezette a testvéreihez. Ott egyet eresztett a nyeregtartóján s nyomban feltűnt a hajnalcsillag a setét ország királyának a palotája fölött.

– Már hozzáláttak a dolgukhoz a fiúk – szólt örvendve a király, amint a csillagot meglátta.

Miklós újra tovább indult testvéreivel, akik hegyen-völgyön hűségesen követték anélkül, hogy tudták volna, hová mennek. Végre tizenkét nap és tizenkét éjtszaka múlva egy ezüst hídhoz érkeztek.

– Itt talán megint pihenünk egyet – mondák a fáradt testvérek. – Jól van! – szólt Miklós. Magam is úgy akartam. Tereljétek a rézszőrű paripát a többi lóhoz. Magatok pihenjetek; de ébren legyetek, míg én egy kicsit betérek a híd alá. Most még nagyobb veszedelem fenyeget bennünket.

De ne gondoljátok, hogy félek. Ti se féljetek, míg engem láttok! Itt is megálljuk a sarat. Ha kiáltanék, csak azt nézzétek, nem szomjazom-e nagyon? Akkor dobjátok mellém a kulacsomat!

Miklós annak a hídnak is kimozdította az egyik deszkáját a középujjával, aztán várakozott. Hát most még nagyobb zúgás támadt a túlsó oldali erdő felől. A tizenkét fejű sárkány robogott onnan elő ezüstszőrű paripáján. A kimozdított deszkában ez a paripa is nagyot botlott a hídon.

– Hopp, édes lovam! – kiált a sárkány. – Mi bajod esett? Mi oka annak, hogy szokásod ellen megbotlottál? Bizonyosan az a csavargó Miklós vitéz leselkedik ránk!

– Eltaláltad – szólt Miklós vitéz a híd alól kilépve. – De honnan tudod a nevemet, hiszen most látsz először?

– Ismerlek, vagy nem ismerlek, mindegy! – harsogta a sárkány. – Minek vesztegessük az időt szóvitával? Húzz kardot! Állj ki velem életre-halálra!

Miklós nem várt kétszeri hívást. Összecsaptak. Soká tartott a viadal; keményen ütötték egymást. De Miklós egyszer oly szerencsésen talált hozzávágni a sárkányhoz, hogy mind a tizenkét fejét leszelte, mintha csak mákfejek lettek volna.

– Ez sem háborgatja többet a jámbor halandókat! – szólt Miklós elégedetten. Erre megfogta az ezüstszőrű paripát, odavezette a testvéreihez. Egyet eresztett a nyeregtartóján, hát egyszeribe feltűnt a fényes holdvilág a sötét ország királyának a palotája fölött. Volt is ott öröm, hétszerte nagyobb, mint mikor a hajnalcsillagot meglátták.

Erre Miklós megint így szólt: – No édes testvéreim, eleget kipihentük már magunkat. A lovakat is jól megetettétek. Gyerünk tovább!

Úgy is lett. Felcihelődtek, megindultak s meg sem álltak huszonnégy napon és huszonnégy éjtszakán át. Ekkor az arany hídhoz érkeztek.

– Ideje, hogy tanyát üssünk, szólt Miklós, és leszállottak lovaikról.

– De te sohasem pihensz velünk; nem eszel, nem iszol, csak viaskodol – szólt az egyik testvér.

– Azon ne búsulj, édes bátyám – felelt Miklós. – Ki verekednék a sárkányokkal, ha én is aludnám? Majd alszom otthon. Ma meg éppen nem érek rá pihenni, mert olyan dolgom lesz, amilyen még egyszer sem volt eddig. Pihenjetek csak ti. Elég hasznomra vagytok ti nekem, ha csak látlak is benneteket. Csak ébren legyetek s jól vigyázzatok, míg én a híd alatt járok! Most a legnagyobb veszedelem jön ránk. De ne féljetek!

Avval itt is lement a híd alá s a mutató ujjával felfeszítette annak egyik arany deszkáját. Ekkor a tulsó oldalon levő erdőből nemcsak iszonyú zúgás, hanem szörnyű láng is tört elő, mert a huszonnégy fejű sárkány érkezett arról felől aranyszőrű paripán. Ez a paripa is nagyot botlott a hídon.

– Hopp, édes lovam! – rivalt mérgesen a sárkány. – Huszonnégy esztendeje jársz ezen a hídon s még soha meg nem botlottál. Mi baj lehet? Bizonyosan az a kötnivaló Miklós vitéz izgágáskodik az utamban. De most jaj neki! Meg kell halnia, ha száz lelke volna is!

– E biz én vagyok! – szólt Miklós bátran lépve ki a híd alól. – Mit akarsz velem?

– Életedet akarom – kiáltott a sárkány – mert megölted testvéreimet! De gyerünk innen tágasabb helyre s ott viaskodjunk! Itt nem vagdalhatnálak kedvemre.

Miklós egy szóval sem szabódott. – Ami lesz, az lesz – gondolta magában – ha bírom, még ezt is megölöm. – Azzal kiértek a fekete hegy alá s viadalra szállt a rettentő erejű sárkánnyal.

Sokáig tartott a dühös küzdelem. Még a föld is reszketett a vívók alatt. Miklós egyébképpen vitézül megállotta a helyét, csak az aggasztotta, hogy a sárkány folyvást lángot fujt a szeme közé. Mikor már nem állhatta tovább a fojtó tüzet, három repülő hollót vett észre a feje fölött.

Miklós azonnal megismerte, hogy azok a három sárkánynak a feleségei, akiket a szörnyetegek elraboltak, megkínoztak és hollókká változtattak. Odakiáltott hát hozzájuk: Jámbor madarak, ha ti is nem törtök életemre, menjetek a hídhoz testvéreimhez s mondjátok meg nekik, hogy hozzanak egy kis vizet, mert megöl a szomjúság s mindjárt a véremet veszi ez a sárkány!

A három holló a hídhoz sietett. Kettő a testvéreket ugratta fel, egy pedig belefürdött a híd alatti vízbe, tele merítette a száját is, aztán sietve visszarepült Miklóshoz, kit már alig-alig bírt a lába a tikkadtság miatt.

Hirtelen rászórta szárnyáról a vizet, röptiben meg is itatta a szájából, mire Miklós úgy magához tért, hogy egy csali vágással nyomban lekaszálta a már-már győztes sárkánynak mind a huszonnégy fejét. Ekkor az aranyszőrű paripát is odavezette aggódó testvéreihez. Egyet eresztett ennek is a nyeregtartóján s a sötét országban tüstént felkelt a ragyogó fényes nap.

No lett ott öröm, örvendezés. Alig győzték hazavárni a három testvért. A király nyomban vejeivé tette őket. A koronáját a legszebb lányával együtt Miklós vitéznek adta, akiből olyan király lett, hogy világra szólt a híre.

Így lett a sötét országból világos ország.

(Radó Vilmos: Magyar gyermek- és népmesék, Első gyűjtemény – Singer és Wolfner Kiadása; Budapest, VI. Andrássy út 10.)

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Szólj hozzá!