Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A kolozsvári bíró (Mátyás király mese, magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában – álruhába öltözött, s úgy ment színről színre, látni a valóságot.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

A többiek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak. Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg először Isten áldott napját. (Még most is áll az ő szülőháza: nézzétek meg, ha Kolozsvárt jártok.)

De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra, paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettök a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt!

Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt.

– Ne, te, ne – mordult rá a hajdú -, hát te mit lopod Isten áldott napját?! Kelj föl, ne lógasd a hosszú orrodat, hitvány paraszt!

S hogy szavának nagyobb foganatja legyen, pálcájával jót húzott a „hosszú orrú” paraszt hátára. Mátyás fölállott, megvakarta a hátát, de nem indult.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Indulj már!

– Jó, jó, de mit fizet kend?

– Ezt, né! – ordított a hajdú, s még jobbat húzott Mátyás hátára. – Indulj előttem!

Mit volt mit nem tenni, Mátyás elindult a hajdú előtt.

– Be a bíró udvarára, vágjad a fát, hosszú orrú!

A bíró ott könyökölt a tornácon. Mátyás megszólította:

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Kigyelmed a bíró?

– Én hát, mi közöd hozzá?

– Ahhoz nekem semmi közöm, de szeretném tudni, mit fizet a favágásért?

– Ejnye, ilyen-olyan, szedtevette parasztja – káromkodott a bíró -, mindjárt fizetek én neked! Húzz rá! – parancsolta a hajdúnak.

No, annak nem kellett parancsolni, harmadszor is ráhúzott, hogy csak úgy porzott Mátyás zekéje.

Jól van… Mátyás többet egy szót sem szólt, vágta a fát, meg hordta a bíró pincéjébe, de közben, mikor senki sem látta, veres krétával három hasábra ráírta a nevét. Este csöndesen továbbkullogott, de másnap megint beállított Kolozsvárra, most már nem zekében, hanem királyi ruhában, s nem ült le a mészárszék elé, hanem fölment az ő palotájába. Egyszeriben hívatta a bírót s az egész tanácsot mind közönségesen. A bíróhoz volt az első szava:

– Mi hír a városban, bíró uram?

– Semmi nevezetes, felséges uram. Csöndben, békében élünk, amiért áldjuk is felséged nevét lefektünkben-felkeltünkben.

– Úgy? Hát a szegény föld népe? Nem sanyargatják az elöljárók?

– Nem sanyargatja senki, felséges uram. Soha nem volt ilyen jó dolga a föld népének.

– Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon, hadd lássak mindent színről színre. Tartsanak utánam kigyelmetek.

Elindult Mátyás király, utána a bíró s mind a tanácsbéliek. Mennek utcáról utcára, s egyszerre csak megáll a bíró udvara előtt.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Ej, de nagy kazal fája van, bíró uram!

– Isten megsegített – mondotta a bíró alázatosan.

– Hát az Istenen kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát?

– A népek, felséges uram.

– S mit fizetett nekik?

– Ingyen, szeretetből tették – mondotta a bíró.

– Na, én mintha másként hallottam volna… Hé, legények – fordult a király a szolgáihoz -, hányjátok szét a kazalt!

A legények serényen munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte erősen, hogy mikor kerül elé az ő három fája. Elékerültek azok is.

– Nézzen ide, bíró uram! Tud-e olvasni?

– Tudok, felséges uram – hebegett a bíró, akinek már akkor égett a föld a talpa alatt.

– Olvassa, mi áll ezen a három hasábon?

– Mátyás… Mátyás… Mátyás… – dadogott a bíró.

– Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda. Én voltam az a hosszú orrú paraszt, akire háromszor vágatott a hajdú, mert fizetés nélkül nem akartam hordani a fát!

– Ó, felséges uram! Kegyelem árva fejemnek!

Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak:

– Te állj fel! Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem. Akasztófát érdemelnél, de fejedet üttetem, szegény népnek sanyargatója!

A népek, kik ezt hallották, lelkesen kiálták:

– Éljen Mátyás király! Ez az igazság!

…Hanem Mátyás halálával meg is halt az igazság… Még ma is mondja a nép: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság…”

(Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 3. kötet)

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page

×