Együtt utazott a Szél, a Hideg meg a Meleg, jött rájuk szemközt a szegény ember, már messziről köszönt:
– Jó napot, nagyságos uram!
Azt mondja a Meleg:
– Kinek köszönt az az ember?
Azt mondja a Szél:
– Nekem!
– Nem teneked, hanem énnekem! – mondja a Hideg.
Addig osztozkodtak, hogy a szegény ember már elment mellettük. Azt mondja a Meleg:
– Menjünk vissza, kérdezzük meg!
Visszamentek megkérdezni. Azt mondja a Meleg:
– Ugye, nekem köszöntél, te szegény ember?
– Nem én, kérem, a Szél nagyságos úrnak.
– Megállj, te szegény ember, jöjjön csak el a kánikula, majd adok én neked, olyan meleg lesz, hogy elolvadsz!
– Bánom is én, csak a Szél nagyságos úr ott legyen!
Azt mondja a Hideg:
– Hát akkor nekem köszöntél?
– Nem én, kérem, hanem a Szél nagyságos úrnak!
– Megállj, jöjjön csak el a tél, olyan hideg lesz, hogy megfagysz!
– Bánom is én, csak a nagyságos úr, a Szél nagyságos úr ott ne legyen! Kutya bánja a hideget szél nélkül!
(Kovács Ágnes: Népmesék óvodásoknak)