Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Kígyó Jancsi (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!
Hirdetés

Volt egyszer egy szegény asszony s annak egyetlen fia: Jancsi volt a neve.

Azt mondja Jancsi egyszer az anyjának:

– Édesanyám, én elmegyek szerencsét próbálni. Talán csak szerzek valamit, s kendnek is jobb lesz az élete.

A szegény asszony pogácsát sütött, feltarisznyálta a fiát, s Jancsi elindult hetedhét ország ellen. Ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, s amint egy rengeteg erdőn menne keresztül, megszólítja valaki.

Néz erre, néz arra, nem lát senkit. Aztán felnéz egy fára, s hát annak a felső ágára rá van tekeredve egy kígyó, az szólott hozzá.

Azt mondotta Jancsinak a kígyó:

– Te legény, végy le a fáról, s vígy haza az édesapámhoz, bizony nem bánod meg.

Jancsi felmászott a fára, a kígyót szépen letekerte az ágról; az meg mindjárt rátekerőzött a nyakára, de nem bántotta Jancsit.

Akkor leereszkedett Jancsi a fáról, továbbindult, s kérdezte a kígyótól:

– Hát hol lakik a te édesapád?

Hirdetés

Mondotta a kígyó:

– Látod-e amott azt a nagy tüzet? Ott lakik az én édesapám gyémántpalotában.

Hitte is, nem is Jancsi ezt a beszédet, de azért csak vitte a kígyót, többet nem kérdezősködött.

Tovább mennek, mendegélnek, s egyszerre csak eléjük áll egy disznó nagy röfögéssel.

Azt mondja Jancsinak a disznó:

– Tedd le azt a kígyót, legény, mert téged is megvarázsol, mint engem! Látod-e, én királyfi voltam, s disznónak varázsolt.

Mondotta Jancsi:

– Nem bánom én, akárminek varázsol; megígértem, hogy hazaviszem: szavamnak állok.

Amint egypár lépéssel továbbmentek, mondja a kígyó:

– Szerencséd, hogy nem hallgattál arra a disznóra! Királyfi lehetne még most is, de megvarázsoltam, mert hiába kértem, hiába könyörögtem, nem vitt haza édesapámhoz.

Hirdetés

Még egy kőhajításnyira sem értek, eléjük toppan egy ló, s az is mondja Jancsinak:

– Tedd le azt a kígyót, te legény, mert téged is megvarázsol, mint engem.

– Nem bánom én, ha meg is varázsol – mondotta Jancsi -, megígértem, hogy hazaviszem: szavamnak állok.

Mikor egy kicsit továbbhaladtak, mondotta a kígyó Jancsinak:

– Látod, Jancsi, ezt is azért varázsoltam meg, mert nem vitt haza az édesapámhoz.

Tovább mennek, mendegélnek, s hát jő velük szembe éktelen nagy bömböléssel egy bika.

Mondja ez is Jancsinak:

– Tedd le azt a kígyót, te legény, mert bizony megvarázsol, mint engem.

Mondotta Jancsi:

– Hadd varázsoljon, én nem bánom; megígértem, hogy hazaviszem: szavamnak állok.

Hirdetés

Azzal továbbmentek. Mikor egy kicsit eltávolodtak a bikától, mondja a kígyó:

– Látod, te legény! Ez mind a három királyfi volt, s mind a hármat kértem, hogy vegyen le a fáról, vigyen haza édesapámhoz, de egyiknek sem volt annyi szíve, hogy megkönyörüljön rajtam. Azért varázsoltam meg mind a hármat.

Aközben megérkeztek ahhoz a nagy tűzhöz, amelyet messziről láttak. Attól a tűztől nem messze volt a gyémántpalota, abban lakott a kígyó édesapja: a kígyók királya.

A gyémántpalota előtt egy regement (ezred – a szerk.) katona állott őrt, s mikor Jancsi odaért a kígyóval, szépen két sorba állottak, s úgy szalutáltak.

Felmennek a gyémántgarádicson (lépcső – a szerk.), s amint mennek, mondja a kígyó Jancsinak:

– Hallod-e, te jó legény! Az édesapám, amiért engem hazahoztál, annyi ezüstöt és aranyat kínál, amennyit csak elbírsz, talán még többet is, de te ne fogadj el semmi egyebet, csak azt a nagy abroszt, amelyik az ebédlőasztalra van felterítve.

Bemennek a palotába, fogadja a kígyókirály nagy örömmel Jancsit, s mondja lelkes szóval:

– Kívánj akármit, te legény! Adok neked aranyat, ezüstöt, gyémántot, amiért visszahoztad egyetlen lányomat.

Mondotta Jancsi:

– Nem kell nekem, felséges királyom, sem aranya, sem ezüstje, sem gyémántja, csak az a nagy abrosz, amelyik az ebédlőasztalra van felterítve!

Hirdetés

– Jól van, fiam – mondja a kígyókirály -, neked adom, pedig ez a legdrágább kincsem a lányom után. Mert úgy tudd meg, hogy ennek az abrosznak csak be kell hajtani a négy sarkát, s tele lesz mindjárt étellel-itallal. Ha ezt az abroszt megőrzöd, ételre-italra nem lesz gondod az életben.

Ott mindjárt meg is mutatja a király, hogy mit tud az abrosz. Behajtja a négy sarkát, s hát annyi rajta az étel-ital, hogy csak úgy ropogott alatta az asztal, pedig színarany volt mind a négy lába, de még a lapja is. Leülnek az asztal mellé, biztatja Jancsit a kígyókirály:

– Egyél-igyál, fiam!

Esznek-isznak, s egyszer csak mi történik, mi nem – nem egyéb a nagy semminél -, elég az, hogy kerül-fordul az asztal körül a kígyókirály lánya, s hát egy szempillantásra csak eltűnik, mintha a föld nyelte volna el, s ott van helyette egy szépséges szép lány, de olyan szép, hogy Jancsinak szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól.

Megszólal a lány:

– Csudálkozol, ugye, te legény, pedig úgy nézz meg, hogy én vagyok az a kígyó, akit hazahoztál.

– Nem bánom én – mondta Jancsi -, ha az vagy, ha az nem vagy, de ha előbb látlak, bizony nem az abroszt kérem az apádtól, hanem téged.

Mondja a kígyókirály:

– Ne búsulj, fiam! Neked adom az abroszt is, neked adom a lányt is, s adok mellé tenger kincset, élhettek vígan, míg a világ s még két nap.

De bezzeg megörült ennek a beszédnek Jancsi, nemkülönben a kígyó-királykisasszony. Mindjárt nagy lakodalmat csaptak, hét álló nap s hét éjjel táncoltak.

Hirdetés

Akkor a fiatalok hatlovas hintóba ültek; hatlovas hintó előtt ment egy regement huszár, utána is egy regement huszár; kétfelől a hintó mellett két regement gyalogkatona, úgy indultak a Jancsi hazájába.

De még mi mindent vittek utánuk! Hat szekér ezüstöt, hat szekér aranyat, hat szekér gyémántot. Ahogy megérkeztek a Jancsi hazájába, éppen olyan gyémántpalotát építettek, mint a kígyó királyé.

Beleköltöztették Jancsi anyját is. Bezzeg jó dolga volt azután, kezét-lábát összekalácsolta, úgy élt, mint egy királyné.

Itt a vége, fuss el véle!

(Kovács Ágnes: Népmesék óvodásoknak)

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page