Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
Mesék » Népmesék » Magyar népmesék » Három kívánság (magyar népmese)

Három kívánság (magyar népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember, annak felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor összeperlekedtek.

Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát, de bizony nem volt miből. Még a víz föl sem forrott, jön haza a gazda, s mondja a feleségének nagy örömmel:

– Hej, feleség, ha tudnád, mi történt. Vége a nagy szegénységnek, lesz ezután minden, amit szemünk-szájunk kíván.

– Ugyan, ne tréfáljon kend – mondta az asszony -, talán bizony kincset talált?

– Meghiszem azt. Hallgass csak ide! Amint jövök az erdőből, mit látok az út közepén. Belerekedt a nagy sárba egy kicsi aranyos kocsi, a kocsi előtt két mókus, s a kocsiban olyan szép asszony ült, amilyent még világéletemben nem láttam. Bizonyos tündér lehetett.

Mondja nekem az a tündér:

– Te jó ember, segíts ki a sárból, s bizony nem bánod meg!

– Hát én hogyne segíteném? – mondtam én. Azzal megfogtam az aranyos kocsit, asszonyostul, mókusostul kikaptam a sárból. Akkor aztán töviről hegyire kikérdezett engem, van-e feleségem. Mondtam én: van bizony. Gazdag vagyok-e. Mondtam én: biz én szegény vagyok, mint a templom egere.

– No bizony, ha szegény vagy, mondd meg otthon a feleségednek, hogy kívánjon három dolgot, akármit, s mind a három kívánsága azonnal teljesül.

– Hallá-e – mondta az asszony -, ne tréfáljon, mert nincs kedvem a tréfára.

– Jól van, jól, hát próbáld meg, kívánj valamit.

– Hát jól van, kívánok. Ó, uramistenem, bárcsak egy rőfös kolbász kerülne ide!

Abban a szempillantásban a kéményből leereszkedett egy nagy lábos, s a lábosban egy rőfös kolbász volt, szépen összetekeredve.

– Látod, hogy igazam volt – mondta a szegény ember. – Hanem most már valami okosabbat kívánjunk, mert látod, hogy teljesedik.

Szegény ember elévette a pipáját, még volt egy kicsi dohánya, teletömte. Gondolta, ha pipára gyújt, majd valami okosabb jut eszébe. Benyúlt a tűzbe, hogy szenet vegyen ki a pipájára, de olyan ügyetlenül talált benyúlni, hogy a lábos felfordult, s a kolbász kifordult a hamuba. Fölpattan az asszony, elkezd lármázni.

– Jaj, de ügyetlen kend, bárcsak az orrára nőne ez a kolbász!

S ahogy ezt kimondta, már ott is lógott az urának az orrán a rőfös kolbász, úgy odaforrott, hogy azt szépszerivel levenni nem lehetett. Hej, uramteremtőm, megszomorodtak mind a ketten, most már mit csináljanak, mit kívánjanak harmadiknak.

Mondja az ember:

– Előbb ezt a kolbászt vegyük le.

Próbálja az asszony, nem tudja levenni.

– Hát bizony ezt le kell venni – mondja az asszony. – Egy kicsit az orrából lecsippentünk, nem olyan nagy baj az!

– De már azt nem engedem!

– Bizony, ha nem, akkor járjon kend a kolbásszal!

– De már azt nem teszem, hogy az egész világ csúfja legyek.

Istenem, istenem, mit tudjanak csinálni.

– Tudod mit, asszony, – mondja az ember -, kívánd azt, hogy a kolbász essék le az orromról.

– Mit gondol kend, hiszen az a harmadik kívánság lenne! Pedig én mi minden jót akartam kívánni, sok ökröt, lovat, sok földet, szép házat s mindent!

– Már hiába, feleség, én ilyen bajusszal nem járok. Hamar kívánd, hogy a kolbász essék le az orromról.

Mit volt mit tenni, a szegény asszony mégiscsak azt kívánta, hogy az ura orráról essék le a kolbász. Mikor aztán leesett, a hamut szépen lemosta róla. Úgy megették egy leültükben, hogy egy falat sem maradt belőle.

Evés közben szépen megbékültek, s többet a szegénység miatt nem veszekedtek, hanem dolgoztak sokat, sokat. Lett aztán ökör is, ló is, lett föld is, lett szép ház is. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Szólj hozzá!