Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Az ember a legerősebb (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve; csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszönt:

– Jó reggelt, farkas koma.

– Adjon isten, medve koma – fogadta búsan a farkas.

– Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!

– Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér!

– Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?

– Dehogy azzal; dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott.

A medve nagyot kacagott.

– Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? No, nekem a fél fogamra sem volna elég.

Mondta a farkas:

– Ne bízd el magad, medve koma. Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb állat a világon. Én tudom, mert én próbáltam.

– Hogyhogy?

– Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akadna egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni.

– Már én mégiscsak azt mondom – erősködött a medve -, hogy fél fogamra sem elég az ember.

– Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat.

– Szeretném látni!

– Azt ugyan megláthatod!

Fogta erre a medve, kitépett egy bokrot, s miszlikbe tépte-szaggatta.

– Nézd, farkas koma, így tépném össze az embert.

– Meghiszem azt, komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint a bokor.

– Hiszen ne hagyja, úgy is összeszaggatom.

– Nem hiszem, komám.

– Nem-e? Fogadjunk!

– Itt a kezem, nem disznóláb!

– Itt a talpam, ez sem disznóláb!

Fogadtak egy nyúlba, s azzal meghúzódtak egy bokor mögé, úgy várták, hogy jön-e arrafelé ember.

Amint ott vártak, várakoztak, leskelődtek, arra jött egy gyermek.

Kérdi a medve:

– Ember-e ez, farkas koma?

– Nem.

– Hát mi?

– Ez még csak lesz ember.

Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, arra jött egy öreg koldus.

– Hát ez ember-e?

– Nem.

– Mi hát, ha nem ember?

– Ez csak volt ember – mondta a farkas.

Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, egyszerre csak jő egy huszár a lován.

– Hát ez mi? Ez csak ember?

– Ez már ember! – mondotta a farkas.

A medvének sem kellett több, kiugrott a bokor mögül, s útját állotta a huszárnak.

– Ejnye, aki áldója van! – rikkantott a huszár. – Félre az utamból! Király katonája vagyok!

A medvének ugyan mondhatta, nem állott az félre. Bizony, ha nem állott, a huszár előrántotta kétcsövű pisztolyát a nyeregkápájából, s – piff puff! – kétszer a medvére lőtt.

Találta is mind a kétszer, de ez a medvének csak annyi volt, mintha vackorral dobták volna meg, el se mozdult a helyéből, csak egy kicsit megrázta a bundáját.

– Hiszen megállj – rikkantott a huszár -, majd megberetvállak én!

Azzal kihúzta a kardját, s rácsapott jó éles kardjával.

A medvének ez éppen elég volt, szörnyű bőgéssel, ordítással megfutamodott, nem nézett árkot-bokrot, futott az erdőn át, mintha szemét vették volna, s meg sem állott, míg a barlangjáig nem ért.

Sok-sok idő telt el, míg megint talpra állt, s kimozdult a barlangjából.

Amint ment, mendegélt, hát először is kivel találkozik? Bezzeg hogy a farkassal.

– No, komám – mondta a farkas -, megnyertem a fogadást!

– Megnyerted, koma, meg; ne félj, amint erőre kapok, megadom a nyulat.

– No, ugye, hogy az ember a legerősebb állat?

– Igazad van, farkas koma, az ember a legerősebb állat. Azt már csakugyan nem hittem volna, hogy csúffá tegyen. Mire észrevettem volna magamat, kétszer a szemem közé köpött. No hiszen, ettől még nem ijedtem meg, de mikor kirántotta azt a fényes nyelvét, s azzal elkezdett nyalogatni – már ennek fele sem volt tréfa. Szégyen a futás, de hasznos, elszaladtam biz én!

(Kovács Ágnes: Népmesék óvodásoknak)

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page