Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A róka meg a pacsirta (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Volt egyszer egy pacsirta meg egy róka. A pacsirtának nem volt földje, de volt a rókának. Oda rakott fészket a pacsirta, ott élt a fiacskáival. Egyszer odamegy a róka a pacsirtához, s mondja neki:

– Hallod-e, te pacsirta, adj nekem egy kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet.

Megijedt a szegény pacsirta, mi lesz vele, ha a róka felszántja a földet? Hová rakja a fészkét?

Majd megszakadt a szíve, de mégis odaadta az egyik fiacskáját. Másnap megint odamegy a róka, s mondja:

– Adj nekem kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet.

Búsult a szegény pacsirta, majd megszakadt a szíve, de mit tudott volna csinálni, odaadta a másik fiát is. Akkor felszállt egy kóróra, s elkezdett sírni keservesen.

Odament egy kis kutyácska, s kérdi tőle:

– Miért sírsz olyan keservesen, kis pacsirta?

– Hogyne sírnék, kis kutyácska, mikor a róka megette két fiamat.

– No, hallod-e, elég bolond voltál, hogy odaadtad. Ha még egyszer eljön, s azzal fenyeget, hogy felszántja a földet, mondjad neki: „hát csak szántsad, ha van ekéd”.

Másnap csakugyan eljő a róka, s mondja a pacsirtának:

– Hamar, adj kis pacsirtát, mert mindjárt felszántom a földet.

– Nem adok biz én! Szántsd fel, ha van ekéd.

– Hiszen várj csak, mindjárt felszántom – mondotta a róka.

Azzal nekiállott a földnek, a négy lábával kapargálta, s közbe kiabált:

– Gyí te, gyí! Gyí te, gyí!

Meghallotta ezt a kis kutyácska, szalad a földre, hogy megfogja a rókát, de a róka észrevette a kis kutyát – uccu neki, illa berek, szaladott árkon-bokron át, mintha a szemét kivették volna, meg sem állott, míg egy likhoz nem ért. Abba hirtelen beszaladt, úgy menekedett meg a kis kutyácskától.

Bent a likban elkezdett áradozni a róka:

– Ó, két szép szemem világa! Milyen jól tudtál vigyázni, hogy megláttad a likat!

Akkor a két első lábának szólott:

– Ó, édes két első lábam, de jól tudtál rugaszkodni, kapaszkodni, bezzeg nem is ért utol a kis kutyácska!

Hanem bezzeg a farkával nem volt megelégedve.

– No, te hitvány lompos farkam! Te mindig hátrafelé húztál, szinte utolért miattad a kis kutyácska. De nem is lesz helyed itt a likban, kilódítlak innét!

Azzal kezdette tolni a farkát kifelé.

Hiszen ez éppen jó volt, mert ott leskelődött a kutyácska a lik mellett, hamm! megkapta a farkát, annál fogvást kihúzta a likból, s a róka komát úgy szerteszaggatta, hogy tudom, istenem, nem evett több pacsirtát.

Így volt, vége volt, mese volt.

(Benedek Elek: Magyar mese – és mondavilág 3. kötet)

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page