Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A mészáros legény (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt, túl a nagy üveghegyeken, a korpa kazalon innen, messze, messze, messzire, éppen mint a csűr ide, volt a világon egy nagyon gazdag mészáros s annak volt egy fia. Azt mondja egyszer az öreg mészáros a fiának:

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Édes fiam, én már kiöregedtem a mészárosságból. Nem arra való vagyok már én, hogy a gazdaságot folytassam. Átadom immár neked.

No jó, a fiú átvette a gazdaságot.

Nemsokára azután vásár volt a szomszéd városban. Fölnyergeli hát a fiú a lovát, pénzt tesz a zsebébe, hogy ő majd azon vágómarhát vesz. Avval útra kél. Megy, mendegél, egyszer egy faluba ér. Ott bemegy a kocsmába, hogy majd megebédel. De bizony a többi mulatók közt neki is kedve szottyant, ott maradt s csak úgy naplemente tájban ment megint tovább. Hanem egy kis erdőben úgy ráesteledett, hogy elvesztette az utat és sehogysem tudott ismét ráakadni.

Amint ott az erdőben bolyongott, talált egy kis házat, amelyben egy öreg asszony lakott és kívüle senki más. Bement a mészáros legény a kis házba és szállást kért éjtszakára, a lovának meg valami kis félszert, hogy a szabadban ne legyen.

– Jaj, édes fiam – így szólt az öreg asszony – neked még csak tudnék szállást adni, de félszer bizony itt nincs. Egy volna ugyan, de abban egy nagy kád áll.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

A mészáros legény, amint ezt hallotta, kiment, hogy ő majd kihengeríti abból a félszerből a kádat s beköti oda a lovát. Hát, uramfia, amint kezdi gurogatni a kádat, majd hogy hanyatt nem vágta magát ijedtében, mert egy holt ember volt alatta. A mészáros legény egybe bemegy a házba, megkérdezi az öreg asszonytól, honnan került az a holt ember a félszerbe.

Az öreg asszony elkezd sírni-ríni s így szól:

– Mi tűrés-tagadás, édes fiam, az én uram az, nem más. Hét esztendeje már, hogy ott fekszik. Nem volt pénzem, hogy eltemettessem; a papnak, hogy már amúgy is sok párbérrel tartoztam neki, még csak szólni se mertem.

A mészáros legénynek megesett a szíve a szegény asszonyon. Bevárta a reggelt, akkor írt a papnak, hogy temesse el nagy pompával a szegény embert; megfizeti ő a temetési költséget, meg azt a párbért is, amivel a szegény asszony tartozik.

A pap azonnal csendíttetett a temetésre s nagy pompával eltemette a szegény embert.

Hanem a mészáros legényt most nagyon bántotta a gond, mert a pénzét mind odaadta a temetésre meg a szegény asszony adósságába. Mitévő legyen? Haza ment hát marha nélkül, otthon pedig elbeszélte az apjának, hogy s miként járt.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

– Sohse búsulj azért, édes fiam – vigasztalta az apja – Istenért adtad, majd megfizet érte az Isten.

Jött az őszi vásár a szomszéd városban. Felnyergeli hát a legény megint a lovát, elmegy s a vásáron olyan szilaj marhákat vett, hogy mikor hajtani akarta kifelé a városból, az egyik egyfelé, a másik másfelé szaladt. Nagy üggyel-bajjal tudott csak a város végére is érni. Ahogy odajut, elébe kerül egy kis rongyos ember s azt mondja neki:

– Hallod-e te, jó ember, látom, sok bajod van ezekkel a marhákkal. Elmegyek én veled hajcsárnak.

– No jó, amit kívánsz, megadom. S ott nyomban megegyeztek.

Amint mentek, mendegéltek, egy csárdához értek. Azt mondja a kis rongyos ember a mészáros legénynek:

– Hallod-e te, édes gazdám, úgy látom, nagyon kimelegedtél. Eredj be, igyál a csárdában egy meszely bort; addig én lassan elhajtok.

A legény megfogadta a tanácsot, bement. De mikorra megitta a meszely bort, az a kis rongyos ember úgy elhajtotta a marhákat, hogy már alig látta. Tüstént a lovára ült, utána vágtatott, de bizony csak otthon érte utól.

Amint hazaértek, azt kérdezte a mészáros legény:

– Hallod-e te, szolgám, most már mondd meg, mit kívánsz a hajtásért?

– Semmitse, édes gazdám; csak azt engedd meg, hogy addig szolgálhassak nálad, amíg nekem tetszik.

No jól van. Ráállott a mészáros legény.

Nemsokára megint jött a vásár a szomszéd városban. Elmentek hát most ketten, a mészáros legény meg a kis rongyos ember, gyalog szerrel vágómarhát venni. Déltájban beérnek egy erdőbe, ott megebédelnek. Hogy a mészáros legényt ellepte a bágyadtság, lefeküdt a gyepre s elaludt.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

A kis rongyos ember pedig kiment az erdőbe, hogy majd egy kicsit körülnéz. Amint ott őgyeleg, egy nagy kősziklára ér. Onnét letekint a völgybe, hát látja, hogy a kőszikla aljában tizenkét haramia úgy ekszercérozik, mint ahogy a katonák szoktak.

A kis rongyos ember egyet gondol, egy irdatlan nagy követ megrug a lábával, az elkezdett gurulni, s a merre gurult, a fát mindenütt törte-zúzta. A nagy robajra a tizenkét haramia borzasztó mód megijedt s mind befutott a kőszikla alá egy barlangba.

Akkor a kis rongyos ember lement közéjük s megkérdezte, hogy kik ők s mit keresnek ott? A haramiák az iménti nagy robaj miatt azt hitték, hogy legalább is egy regement katona jön, s megmondták a kis rongyos embernek, hogy ők szökött katonák meg haramiák.

Erre így szól a kis rongyos ember:

– Halljátok-e ti, betyárok! Én is szökött katona vagyok, betyár meg leszek. Ha úgy akarjátok, közétek állok és leszek a ti vezéretek, mert a katonaságnál is én voltam a legfőbb. – A haramiák beleegyeztek.

– No most mutassátok meg nekem – így szólt újfent a kis rongyos ember – hol van, amit raboltatok?

Itt a betyárok bevezették őt a barlangba s megmutattak neki mindent. Volt ott ezüst, arany meg drágakő annyi egy rakáson, hogy szóró-lapáttal se hányhatta volna ki tíz ember egy nap alatt.

Amint ezt megnézték, kimentek megint ekszercérozni.

Hanem a kis rongyos ember nagyon megharagudott, mert nagyon rosszul ekszercéroztak, és sorra leöldöste a betyárokat mind egy lábig. Aztán kapta, zsebre vágta a barlang kulcsát s azzal visszament a gazdájához. A mészáros legény még akkor is aludt, a fejénél meg egy roppant nagy száraz topolyafa nőtt ki a földből. A tetejében három kis zöld levél volt.

A kis rongyos ember itt felköltötte a gazdáját, aztán felmászott a fára, leszedte a három levelet s azt mondta a mészáros legénynek:

– No, édes gazdám, kösd ezt a levelet a kendőd egyik végébe, ezt meg a másik végébe, emezt meg a harmadik végébe, aztán tedd el! Evvel ők útra keltek.

Mikor abba a városba értek, ahol a vásáron vágómarhát akartak venni, már öreg este volt. Betértek hát mindjárt a város végén egy kis házba egy öreg asszonyhoz és éjjeli szállást kértek.

Reggel, ahogy megvirradt, látják, hogy az egész város gyásszal van behúzva. Kérdik az öreg asszonytól, hogy miért van az a nagy búbánat?

– Nem egyébért, jó emberek – mondja az öreg asszony – mert a király leánya megvakult.

– Hisz azt könnyű meggyógyítani – mondja a kis rongyos ember.

A szállásadó asszonynak se kellett több. Egybe felszaladt a királyhoz elmondani, hogy ő nála olyan tudalmas emberek vannak, akik azt mondják, hogy nagyon könnyű a megvakult szemet meggyógyítani.

Itt a király tüstént befogatott s elhajtatott a vén asszony házához.

De a mészáros legény nem tudott semmit, nem akart menni a királlyal, a kis rongyos ember meg hallgatott.

Akkor a király azt mondja, hogyha az ő leánya szemét meg nem gyógyítják, felakasztatja őket. Erre elvitte őket erőszakkal a kastélyába.

A mészáros legény nagyon megijedt s azt mondta a kis rongyos embernek:

– Látod, szolgám, minek beszélsz te olyat, hogy nagyon könnyű a megvakult szemet meggyógyítani, mikor nem értesz hozzá?!

– Sohse búsulj, édes gazdám, majd csak megpróbáljuk.

– No, ha meggyógyítjátok a szemét – biztatta őket a király – nektek adom a királyságomat meg a lányomat.

Mikor felértek a palotába, így szólt a kis rongyos ember:

– Hallod-e te, édes gazdám, vedd elő azt a kendőt, amelyikbe azt a három zöld levelet bekötötted. Aztán oldd ki elébb azt a végit, amelyikbe az elsőt bekötötted volt.

Kibontja hát a mészáros legény a kendőt. A kis rongyos ember meg ráborítja a levelet a király-kisasszony szemére s azt kérdezi tőle:

– Nos, hogy látsz most, király-kisasszony?

– Úgy látok, mintha sűrű szitán néznék keresztül.

Akkor ráborítja a középső levelet is a szemére s megint kérdezi:

– No, hogy látsz most, király-kisasszony?

– Úgy látok, mint valami nagyon ritka rostán.

Legutóljára ráborítja a harmadik zöld levelet is s újfent kérdezi:

– No, hogy látsz most, király-kisasszony?

– Úgy látok, mint tizenkét éves koromban.

Odaadta hát a király nekik a lányát is, a királyságát is. A kis rongyos ember pedig azt mondta a gazdájának, hogy ő átengedi neki a király-kisasszonyt, vegye el feleségűl.

A mészáros legény elvette hát a leányt. Így lett aztán az apósa után a mészáros legényből király.

Egyszer eszébe jut, hogy ő meglátogatja feleségestűl apját, anyját. Egybe kiadja hát a parancsot, hogy fogjanak be négy deres szürkét abba a hintóba, amelyikben esküdni voltak. A kocsis meg szénát, abrakot, mit rakjon fel bőven, mert ím útra kelnek.

Avval felültek, a kis rongyos ember a kocsishoz, gazdája meg a felesége pedig a hintóba s hazahajtattak az öreg mészároshoz.

Otthon a fiú elmondta mindenféle sorát, hogy van most már neki országa, királysága, feleségül király-lánya; ő bizony többet nem mészároskodik.

– Most is csak azért jöttem – így mondja tovább – hogy kegyelmeteket, édes szülém, elvigyem oda, ahol én lakom. Kegyelmed, édesanyám, akár egész nap is vagy ülhet a guzsaly mellett, vagy imádkozhatik. Kegyelmed pedig, édesapám uram, az apósommal majd csak elbeszélget, elpipázgat s úgy tölti az idejét.

Mikor az öregek felkészűltek, előáll a kis rongyos ember s ezt mondja:

– Hallod-e te, édes gazdám, kitelt az én időm; eddig volt a szegődésem. Most hát elmegyek. De mielőtt elhagylak, egyet mondok. Eredj te oda, abba az erdőbe, ahol rád ért az alvás s a fejednél az a nagy száraz topolyafa kinőtt. Találsz te ott egy nagy kősziklát, azalatt egy nagy barlangot, abban meg annyi ezüstöt, aranyat és drágakövet, hogy szóró lapáttal tíz ember se hányja ki egy nap alatt. Az mind a tied. – De tudod-e most már, ki vagyok én? Én vagyok az az ember, akit a kád alatt találtál, akit eltemettettél s akinek az adósságát is megfizetted. Ezért hát nekem az Isten megparancsolta, hogy a te jóságodat megjutalmazzam.

Azzal a kis rongyos ember kezet fogott gazdájával s eltűnt.

A volt mészáros legény pedig apástúl, anyástúl felment a királyhoz s éltek szép békében. Talán még most is élnek, ha meg nem haltak.

(Radó Vilmos: Magyar gyermek- és népmesék, Első gyűjtemény – Singer és Wolfner Kiadása; Budapest, VI. Andrássy út 10.)

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Szólj hozzá!