Egy királyfinak szándéka volt egy igen szép leányt elvenni. Neki nem kellett gazdag családból, csak hogy szép és okos legyen.
Elment tehát megnézni az országokat, hogy egy szép leányra találjon. Amint hallották, hogy az ifjú király utazik, mindenütt kivonultak tiszteletére. Egy faluban talált is egy szép leányra, aki legszegényebb volt a faluban. Éppen a gulyás (a szarvasmarhákat őrzi – a szerk.) lánya volt. Azt mondta a leányzó:
– Hogy menjek én hozzád feleségül, mikor olyan szegény vagyok?
– Ne gondolj te avval – feleli a király – csak jöjj el hozzám oly föltétellel, hogy sohasem szólsz ellenemre.
Minden megtörtént. Nem is szólt sohasem ellenére a királynak, csak éppen akkor, mikor egypár paraszt utazott arra.
Ez így esett. Egyik paraszt ökörrel utazott, a másik lóval. A lónak az első állomáson egy éjjel csikója lett és a csikó elment reggel az ökör után. Az ökrös ember nem akarta visszaadni. Azért a másik ember elment panaszra a királyhoz.
A király azt itélte, azé a csikó, aki után ment. Úgy hát a lovas embernek tüstént távoznia kellett. De a királyné, aki akkor a kertben hintázott, azonnal utána ment és azt mondta neki:
– Te szegény ember, a király majd elmegy az erdőbe vadászni, te meg vígy magaddal egy hálót és tedd egy tuskóhoz. És még egyebet is mondott neki.
Az ember megtette. A király, amint vadászni ment, meglátta és megkérdezte, hogy mit csinál.
– Halászok – mondja a szegény ember.
– Hogy lehet a tuskónak hala? – kérdezi a király.
Erre azt feleli az ember:
– Úgy lehet a tuskónak hala, mint az ökörnek kis csikója.
Mindjárt gondolta a király, hogy a felesége biztatta fel az embert. Azért elmegy és azt mondja a feleségének, ki akkor a tornácon ült, hogy távozzék a házától és menjen vissza apjához, a gulyáshoz.
A királyné azt mondja:
– Hát mit adsz nekem, édes királyom, emlékül, hogy eddig veled éltem?
– Amit akarsz, ami neked legkedvesebb, azt adom neked – feleli a király.
A királyné valami szert adott férjének az italába, amitől elaludt. Akkor megparancsolta a kocsisnak, hogy fogjon be. A királyt is feltették a kocsira s elvitték a királyné apjához, a gulyáshoz.
Mikor a király felébredt, kérdezte, hogy hol van, hogy miért hozták ide?
A felesége ezt válaszolta:
– Én hoztalak ide, mert magad mondtad, hogy azt hozzam magammal, ami nekem legkedvesebb; azért téged hoztalak ide.
A királynak ez nagyon megtetszett, visszavitte a feleségét és holtig élt vele.
(Radó Vilmos: Magyar gyermek- és népmesék, Első gyűjtemény – Singer és Wolfner Kiadása; Budapest, VI. Andrássy út 10.)
A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu
