(Jérce: fiatal, még nem kotló növendék tyúk v. hasonló szárnyas állat – a szerk.)
Volt egyszer egy asszonynak egy kakasa meg egy jércéje. Egyszer ezek elmentek eprészni és megfogadták, hogy amit találnak, megosztoznak rajta. Aztán elváltak egymástól és befelé mentek az erdőbe. A jérce aztán, amint keresgélt, talált egy szem epret és megette.
Mikor összekerültek, kérdezi a kakas: No, mit találtál?
– Egy szem epret.
– Hol van?
– Megettem.
Megharagszik erre a kakas, kivágja a jérce begyit, kiveszi belőle az egy szem epret, aztán megeszi.
Hanem mikor hazafelé ment, megijedt, hogy no most kikap az asszonytól azért, amit tett. Aztán meg is sajnálta a jércét.
Elfutott tehát a vargához fonalért, amellyel a jérce begyét bevarrhassa. De a varga azt mondta, hogy hozzon neki elébb sörtét a disznótól.
El is ment a kakas a disznóhoz. De az meg azt mondta, hogy hozzon neki a cséplőtől zabot.
De a cséplő sem adott, hanem azt mondta, hogy hozzon neki a gazdasszonytól lepényt.
Elment a kakas a gazdasszonyhoz lepényért. Ez meg azt mondta, hogy hozzon neki elébb tejet a tehéntől.
Elment a tehénhez is. De ennek meg fű kellett a rétről.
Szaladt a kakas a rétre, kért tőle füvet. A rét addig nem adott, míg esőt nem kér az Istentől.
A kakas aztán kért esőt. Az Isten adott is esőt. Futott most visszafelé nagy örömmel:
| Isten nekem esőt át, Esőt adom rétnek; Rét nekem füvet ád, Füvet a tehénnek; Tehén nekem tejet ád, Tejet az asszonynak; | Asszony nekem lepényt ád, Lepényt a cséplőnek; Cséplő nekem zabot ád, Zabot a disznónak; Disznó nekem sörtét ád, Sörtét a vargának. |
Varga nekem fonalat ad, hogy bevarrhassam a begyit a jércének, amely majd megdöglik.
Azután bevarrta a jérce begyit s megint jó barátok lettek.
(Radó Vilmos: Magyar gyermek- és népmesék, Első gyűjtemény – Singer és Wolfner Kiadása; Budapest, VI. Andrássy út 10.)
A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu
