Volt egyszer egy szegény ember, volt neki három fia. Mikor eljött a halála órája, az ágyához hívatta mind a hármat.
– No, fiaim, ami vagyonom van, rátok hagyom.
Volt egy kaszája, egy kakasa meg egy macskája.
– Egyikteké lesz a kasza, a másiké a kakas, a harmadiké a macska.
Ahogy az öreg ezt elmondta, lehunyta a szemét, föl sem nyitotta többet. A legények meg vakarták a fejüket.
– Mit csináljunk ezzel a furcsa vagyonnal?
Akire a kaszát hagyta, elindult világnak. Úgy gondolta, addig megy, míg olyan országba ér, ahol nem ismerik a kaszát. No, sok talpalás után meg is találta azt az országot. Ott bizony ágyúval lövöldözték a gabonát.
De sehogy sem volt jó, mert ahol hajlatban volt a búza, ott a kalászát vitte le az ágyúgolyó; ahol meg dombon volt, ott a töve alatt ment el. A legény meg csak nézte, mit művelnek a drága gabonával.
– Mit csinálnak maguk?
– Aratunk.
– Nem így kell aratni!
– Hát hogy?
Elővette a kaszát, és szép rendben dőlt a kalász.
Hej, nagyon megörültek az emberek, mentek egyből a királyhoz, elújságolták, micsoda szerszámot hozott a legény. A király sok-sok pénzért megvette a kaszát a legénytől. Attól fogva a kovácsokkal ott is csináltatták kaszát, kaszával arattak.
A legény mikor hazajött, mutatta a testvéreinek a zsákot.
– Nézzétek, milyen temérdek pénzt kaptam a kaszáért!
Akkor a középső legény indult el országot-világot próbálni a kakasával.
– No, én addig megyek, míg olyan országba érek, ahol a kakast nem ismerik.
Ment, ment egyik országból a másikba, de mindenütt látott kakasokat, sok helyen még a torony tetején is azok begyeskedtek. Már elkoptatott hét pár csizmát, mikor végre olyan országba érkezett, ahol nem ismerték a kakast. Kérdezték tőle egyre-másra:
– Mi az a furcsa állat a hónod alatt, te legény?
– Ez bizony időjós.
– Hogy jósolja az időt?
– Ez mindig jelzi, ha hajnalodik.
Vitték a királynak a jó hírt, az meg drága pénzen megvette a kakast a fiútól.
A legény aztán szedte a lábát szaporán hazafelé, hogy eldicsekedjen a szerencséjével.
– Nézzétek, mennyi pénzt kaptam!
No, a harmadik fogta a macskát.
– Én is útnak indulok az örökségemmel. Addig meg sem állok, míg olyan országba érek, ahol a macskát nem ismerik.
Ahogy ment, mendegélt egyik országból a másikba, egy országban annyi egeret látott, hogy mindenfelé szaladgáltak, alig lehetett tőlük menni is. A legény megkérdezte:
– Miért van maguknál ennyi egér?
– Miért, miért? Nem tudjuk pusztítani, mit csináljunk vele? Hát az meg micsoda ott a nyakában?
– Ez az egerek királya.
– Az egerek királya? Aztán hogy királyoskodik az egereken?
– Ez úgy, hogy minden egérnek parancsol.
Akkor gyerünk a királyhoz!
Elmentek a királyi kastélyba. Bizony ott is annyi egér szaladgált, hogy mozdulni sem lehetett tőlük. Még az asztalon is futkároztak. A legény eleresztette a macskát.
Az hozzáfogott fogdosni az egereket. Míg éhes volt, megette, azután meg csak rakásra hányta. A királynak nagyon tetszett.
– No, ez kipusztítja egykettőre az egereket a palotából!
Megfizetett a legénynek nagyon jól, amiért a macskát otthagyta.
No, a macska teljesítette szépen a feladatát, fogdosta az egereket, de egyszer aztán megszomjazott. Elkezdett nyávogni, nézett a királyra is, a királynéra is.
– Mit akar ez?
Kiszaladtak a palotából, szóltak a katonáknak:
– Húzzatok ide nagyon gyorsan egy ágyút! Azt a szobát, ahol a macska tanyázik, szét kell lőni! Ki tudja, mit akar, miért nyávog, úgy néz ránk, hogy talán bennünket is meg akar enni!
Beledurrantottak a szobába, a macska ijedtben kiugrott az ablakon, elszaladt, a király meg örömében rikkantott egy nagyot:
– Nem baj, ha elszaladt is, csak hogy megmenekültünk tőle! Most már nem jön vissza!
A legény pedig hazaért, mutatta a bátyjainak, milyen jól járt ő is, milyen szép summát kapott a macskáért.
A három testvér azóta is boldogan él a pénzéből, ha meg nem halt.
