Egyszer volt, hol nem volt, egy eldugott kis faluban, ahol a föld szegényes volt, és az emberek épphogy megéltek, történt egy különös eset. Egy nap egy ragyogó, arany tollú madár szállt le a falu főterére. A madár nemcsak szép volt, hanem varázslatos is: amikor megszólalt, csilingelő hangja mintha reményt és boldogságot hintett volna szét.
A falusiak először félve közeledtek hozzá, de a madár barátságosan trillázott, mintha azt mondaná:
– Ne féljetek, segíteni jöttem!
A falu legidősebb embere, Ilonka néni, úgy döntött, hogy a madár szavait értelmezve követik, amit mondani akar. A madár a csőrében egy kis magot hozott, és azt a földre ejtette. Amikor a mag a talajba hullott, azonnal szárba szökkent, és gyönyörű búzakalász nőtt belőle, tele érett szemekkel.
A madár minden nap új magokat hozott, és mindenütt, ahol a magokat elvetették, bőséges termés nőtt. A falu földje, amely korábban szegényes és kopár volt, hamarosan zöldellt és aranysárgán hullámzott a szélben. Az emberek hálásak voltak a madárnak, és vigyáztak rá, mintha a saját családjuk tagja lenne.
Ahogy telt az idő, a falu nemcsak gazdaggá, hanem boldoggá is vált. Az emberek megértették, hogy a bőség madara nemcsak a termést, hanem a közösség erejét is elhozta nekik. Már nemcsak a földjükről gondoskodtak, hanem egymásról is. Segítettek a rászorulóknak, megosztották a termésüket a szomszédos falvakkal, és minden évben ünnepséget rendeztek a madár tiszteletére.
Egy nap a madár elrepült, de mielőtt eltűnt volna az égbolt kékjében, utoljára trillázott:
– A gazdagság nemcsak a termésben rejlik, hanem a szeretetben és az összetartásban. Őrizzétek meg ezt a kincset!
A falu ezután is virágzott, mert az emberek nem felejtették el a madár tanításait. És amikor valaki megkérdezte, hogy miért olyan boldogok, mindig azt válaszolták:
– Mert megtanultuk, hogy az igazi bőség a szívünkben van.
Tanulság
A gazdagság és boldogság nemcsak az anyagi javakban rejlik, hanem a szeretetben, az összefogásban és abban, hogy gondoskodunk egymásról.