Kezdőlap » Népmesék » Magyar népmesék » A bolondok (magyar népmese)

A bolondok (magyar népmese)

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy juhászlegény. Mit gondolt, mit nem, azt mondja az öreg juhásznak:

– Bátyámuram, menjünk be a faluba, szeretnék megházasodni!

Kérdi az öreg juhász:

– Hát van-e már jegyesed?

– Még nincs, de majd lesz, bátyámuram.

Jól van, bemennek a faluba. Ott kérdik ettől is, attól is, hogy hol van leány a háznál, aztán egy helyre beigazítják. Bemennek a házba, otthon volt a gazda, a felesége, a leánya, s az öreg juhász mindjárt elmondja, hogy mi járatban vannak.

A gazda is, a felesége is, egyszeriben azt mondták, hogy ők nem bánják: a leány eladó, a legény ügyibevaló, egy koldustarisznyából legyen kettő. Leültetik a vendégeket, s a gazda leküldi a leányt a pincébe, hogy hozzon fel bort.

Lemegy a leány a pincébe, ottan talál egy kicsi baltát, azt a kezibe veszi, nézegeti. Aztán egyszerre elkezd sóhajtozni, keseregni magában.

– Istenem, istenem, ha én férjhez megyek, lesz nekem egy kisfiam. Annak a kicsi fiúnak Kelemenke lesz a neve. Kelemenkének lesz egy kis ködmenkéje. Ha ez a kicsi Kelemenke egyszer lejön a pincébe, s fel találja venni ezt a baltát, véletlenségből megvágja magát, s meghal. Kire marad a kis ködmenke?

Elkezdett erre sírni, de olyan keservesen, hogy a szíve is majd meghasadt belé. Nem győzik várni, lemegy az apja a pincébe.

– Hát téged mi lelt, leányom, miért sírsz?

Elmondja a leány keserves sírással, hogy mire gondolt. Eleget vigasztalja az apja, hogy így, meg úgy, legyen eszed, leányom. De a leány csak sírt keservesen, nem akart felmenni.

Utánamegy az anyja. Annak is elkesergi, hogy kire marad a kis ködmenke.

Lemegy az öreg juhász. Öreg juhász után a vőlegény, s azoknak is éppen úgy elkesergi:

– Istenem, istenem, ha meghal a kis Kelemenke, kire marad a kis ködmenke?

Azt mondja az öreg juhász a vőlegénynek:

– No, öcsém, azt tanácslom neked, hogy ezt a leányt addig el ne vedd feleségül, míg három ilyen bolondot nem találsz a világon.

– Én bizony meg is fogadom a kend tanácsát – mondja a legény, s azzal otthagyták a leányt a pincében.

Az öreg juhász ment vissza a tanyára, a legény pedig ment bolondok után. Ment, mendegélt, s ért egy faluba. Betér egy házba, s hát látja, hogy ott egy ember vasvillával hányja a diót a padlásra.

– Mit csinál kend, bátya? – kérdi a legény.

– Jaj, ne is kérdezze, öcsémuram, három esztendeje hogy hányom ezt a diót, s nem tudom felhányni a padlásra.

“No – mondja a legény magában -, már találtam egy bolondot.”

Zsákot kért az embertől, abba beleszedte a diót, s fölvitte a padlásra. Aztán ment tovább. Amint ment, mendegélt, benéz egy udvarra, s hát ott egy asszony úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény:

– Mit csinál kend, nénémasszony?

– Gyapjat fonok, öcsémuram.

– Hiszen azt nem úgy kell csinálni, nénémasszony.

Mindjárt megmutatta, hogy kell. Szépen lenyírta a birkáról a gyapjat, s mondta az asszonynak:

– No, most mossa meg, ha megszáradott, gerebenezze meg, s úgy kösse a rokkára a gyapjat.

Azzal otthagyta az asszonyt, s amint ment kifelé, mondotta magában nagy örömmel: megtaláltam a második bolondot is.

Megy, mendegél a legény, s egy olyan faluba ér, ahol éppen akkor építették fel a templomot, de a templomra nem vágtak ablakot. A bíró kiparancsolta az egész falut, hogy hordjanak a templomba világosságot. Ment az egész falu, még a gyerekek is. Vittek egy-egy zsákot.

A zsák száját arra tartották, amerre a nap sütött. Mikor aztán azt gondolták, hogy tele van a zsák világossággal, hirtelen bekötötték a zsák száját, szaladtak a templomba; ott a zsákot kioldották, hadd áradjon ki belőle a világosság.

Hej, mondja a legény, megvan a harmadik bolond is, de még több a háromnál. Megtanította az embereket, hogy a templomra ablakot kell vágni, s úgy lesz világosság. Azzal szépen megfordult, visszament a mátkájához, s még aznap megtartották a lakodalmat. Itt a vége, fuss el véle!

Szólj hozzá!