Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A kecskegidák (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Oszd meg ezt a mesét!

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy kecske. Annak a kecskének volt hét kicsi gidája. Egyszer azt mondta az öreg kecske:

– Vigyázzatok, s maradjatok itthon, mert én megyek ki a mezőre, hogy hozzak nektek friss füvecskét.

– Jól van, szót fogadunk – mondták a kis kecskefiak.

Az öreg kecske elment ki a mezőre, de még visszakiáltott:

– Be ne engedjetek senkit, mert én nem jövök haza csak estére!

Hát egy ordas farkas ott hallgatózott a ház mellett.

“No – gondolta magában -, itt majd csak lesz valami!”

Alig telt el egy-két óra, odament az ablakhoz, s beszólt a kis kecskékhez:

– Kedves kis fiacskáim, nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét.

Jót nevettek a kiskecskék.

– Hiszen a mi anyánk csak estére jön haza, s a hangja sem ilyen vastag, mint a tied.

Megbosszankodott a farkas, elfutott ki a rétre. Ott látott egy nagy tábla répát. Kihúzott egy jó nagyot, megette, hogy jó vékony legyen a hangja. Visszaszaladt az ablakhoz, s mondja a kiskecskéknek:

– Nyissátok ki az ajtót, mert hoztam nektek friss füvecskét.

Már éppen ki akarták nyitni az ajtót, mikor a legnagyobbik kinéz az ablakon, s látja, hogy milyen fekete a lába. Rákiált a többire:

– Ki ne nyissátok az ajtót, hiszen a mi anyánknak fehér a lába, nem fekete!

Szörnyen mérgelődött a farkas, hogy nem sikerül semmi. Gondolja magában, bemegy a városba, s szalad egyenesen a pékhez. Mondja, hogy hamar egy zsák lisztet vegyen elő. A pék éppen dagasztott, s kérte a farkast, hogy várjon.

De a farkas nagyon türelmetlen volt, nem várhatott tovább, és belemászott a nagy teknő tésztába. Örült magában: “Most már eszem gidóhúst (kecskegida húsa – a szerk.)!” – s ment visszafele.

Már jó délutánra járt az idő. Feltette a farkas a lábát az ablakpárkányra, hadd gondolják a gidók, hogy az anyjuk jött haza. A hangja is vékony volt, a lába is fehér, a kisgidók csakugyan azt gondolták, hogy az anyjuk jött haza. Bekiált az ajtón:

– Kedves kis fiacskáim, eresszetek be, hoztam friss füvecskét!

A kisgidók nagyon örültek a friss fűnek, s kinyitották az ajtót. Hát, uram teremtőm, lett ordítás, mikor belépett a farkas! Egyik bújt a pad alá, a másik a szuszékba, a harmadik a hamulyukba, a negyedik az óratokba.

A másik három úgy megijedt, hogy a szoba közepén maradt, nem tudott elfutni. A farkas rögtön bekapta őket, de még mindig nem volt megelégedve.

Kihúzta a padból is, a szuszékból is, a hamulyukból is, akit előtalált, de az óralyuk olyan kicsi volt, hogy nem fért be a farkasnak a szája. A hetedik ijedtében úgy összehúzódott, hogy a farkas nem is törődött vele.

– Jaj de jóllaktam – kenegette a hasát -, jó lesz kimenni a rétre, s aludni egy jót egy fa alatt.

Kiment a farkas, lefeküdt egy nagy eperfa alá, s ott elaludt.

Estére jön haza az öreg kecske a mezőről. Szinte meghalt ijedtében, mikor meglátta, hogy nyitva az ajtó, és sehol senki. Kiabálni kezdett:

– Gidili, midili, gyertek elő!

A kicsi még akkor is úgy meg volt ijedve, hogy meg se mert szólalni. Az öreg kecske elkezdett keservesen sírni, hogy hova lettek az ő gyermekei. Hát amint ott siránkozik magában, egyszer csak megszólal valaki:

– Ne sírjon, drága jó anyám, mert itt vagyok én!

Előjött a kisgidó, nagyon örült az anyjának, de még jobban a friss füvecskének, amit hozott, mert bizony olyan éhes volt szegény, csak úgy korgott a gyomra.

– Hát a többi testvérkéd hol van? – kérdezte az anyja nagy szomorúan.

Elpanaszolta a kicsi, hogyan csapta be őket a nagy ordas farkas.

– Jaj – azt mondja az öreg -, akkor azt láttam, amint a kertben alszik. Olyan nagy a hasa! Hamar keress elő tűt, cérnát, ollót – mondja a fiának.

Amíg a fia keresett tűt, cérnát, ollót, addig az öreg kecske egy kicsit kipihente magát, mert bizony aki öreg, az hamar elfárad.

Aztán elindultak ki a kertbe. Látják, hogy a farkas még mindig mélyen alszik. Azt mondja a kecske a kisfiának:

– Eredj hamar, szedd tele a kötényedet kaviccsal.

Addig az öreg kecske végigvágta a farkas hasát. A kicsi kecskefiúk mind kiugráltak belőle. Örömükben elkezdtek ugrálni, tapsolni és kiabálni.

– Elég legyen a játékból – mondta az öreg kecske -, gyorsan kavicsot hozzatok, amíg fel nem ébred a farkas.

Egy pillanat alatt ott volt a sok kavics. Megtöltötték a farkas hasát, s az öreg kecske kezdte varrni. Akkor jut eszébe, hogy a gyűszűjét otthon felejtette, s az egyik ujja meg van kelve. Hamar a legkisebbiket elszalasztotta a gyűszűje után, s bevarrta vele a farkas hasát. Azután ráparancsolt a gyermekeire, hogy takarodjanak haza, míg föl nem ébred a farkas, mert akkor jaj lesz nekik.

Haza is mentek, s az ablakból nézték, hogy mikor ébred a farkas.

Egyszer felébred a farkas, nagyon meg volt szomjazva. Gondolja magában: “Jó lesz lemenni a patakra, mert ez a hat gidó nagyon kívánja a vizet a gyomromban.”

Hát amint feláll, megzördül a kavics a gyomrában. Csak úgy mosolyog magában, hogy zörög, elindul, s elkezdi mondani:

Hahaha, mi zörög a hasamba?
Olyan mintha kavics volna,
pedig hat gidó van benne.

Mikor leérkezett a patakhoz, hát, jó nagy víz folyt ott. Odaáll a patak partjára, s behajol a vízbe, hogy igyék. Amint behajolt, a kavics mind előresuvadt benne, s bizony az öreg farkas komát besuvasztotta a patakba, s vitte le a víz a patakon.

Éppen a kecskének a háza előtt folyt a patak. A kisgidók jót nevettek rajta, hogy az öreg farkas ott úszik. Ha a farkas bele nem fulladt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

(Kovács Ágnes: Népmesék óvodásoknak)

Szólj hozzá!