Egyszer, valamikor réges-régen, egy kis faluban élt egy kiskutya, Muki. Imádta a nyarat. Amikor sütött a nap, ott hempergett vígan a fűben, vagy kergetőzött a vidám gyerekekkel a mezőn. Még a sárkányeregetést is élvezte. Amikor a szellő magasabbra fújta a papírsárkányt, farkcsóválva ugatta meg. Szerette szimatolni a tiri-tarka virágok szirmait. – Hű, de finom az
Dezső a pók boltba indultkilépett a házából.Rákiabált egy kis madár:– Ne indulj el ráfázol. – Jeges minden, nézz csak körbe.Csicseregte a madár.Pajkosan kacsintott egyet,szárnyat emel, tovaszáll. Nagyot nézett ekkor Dezső.Jeges minden valóban.Egyetlenegy pozitívum,nem kell állni dugóban. Igen ám, de van itt nagy baj.Hogy jut el a Közértbe?Vakarta is a homlokát,nem volt neki lövése. Jaj, az
Egyszer volt, hol nem volt, egy eldugott kis faluban, ahol a föld szegényes volt, és az emberek épphogy megéltek, történt egy különös eset. Egy nap egy ragyogó, arany tollú madár szállt le a falu főterére. A madár nemcsak szép volt, hanem varázslatos is: amikor megszólalt, csilingelő hangja mintha reményt és boldogságot hintett volna szét. A
Egyszer volt, hol nem volt, egy nagy és sűrű erdő mélyén élt sok különféle állat: nyulak, mókusok, őzek, rókák és még egy öreg bagoly is. Az erdő mindig békés volt, az állatok minden nap együtt dolgoztak, hogy gondoskodjanak egymásról. Az erdőt azonban egy nap nagy veszély fenyegette: egy hatalmas vihar közeledett, amely kidönthette a fákat
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy ügyes kezű mesterember, Lajos, aki híres volt gyönyörű álarcairól. Minden évben a farsangi időszakban az emberek hozzá fordultak, hogy elkészítse számukra az ünnepi álarcokat. Az álarcok nemcsak díszesek voltak, hanem mindegyik egyedi jelentéssel bírt. Lajos azt mondta, hogy az álarcok a viselőik valódi vágyait
Egyszer volt, hol nem volt, egy aprócska faluban élt egy öregember, akit mindenki csak Fagyos Mihálynak hívott. Mihály zord és magányos volt; szíve keményebb, mint a legvastagabb téli jég. Az emberek elkerülték, mert úgy hitték, hogy a hidegszívű öregember képtelen a szeretetre és örömre. Mihály napjait egyedül töltötte, a kandalló tüze mellett ült, és az
Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsiny faluban élt egy gazda, Áron, akit mindenki tisztelt a természet szeretetéért és az állatokkal való különleges kapcsolatáért. Áron portáján mindig különféle állatok vertek tanyát az eresz alatt: fecskék, denevérek, méhek és néha még sünök is. A falusiak furcsállták, hogy Áron nem zavarta el őket, sőt, még gondoskodott is
Egyszer volt, hol nem volt, egy apró falusi gazdaság földjén élt egy kis búzaszem. Különleges búzaszem volt ez, mert ahogy a gazda, István bácsi ültetéskor a markában tartotta, valami furcsát érzett. Mintha a mag pulzált volna, mintha élne. – Ez a búzaszem más, mint a többi – mormolta István bácsi. – Meglátjuk, mit hoz nekünk.
Egyszer volt, hol nem volt, egy hegyekkel körülvett kis faluban élt egy idős gazda, Pista bá, akit mindenki az időjárás nagy tudorának tartott. Pista bá nem használt modern eszközöket, mégis mindig pontosan meg tudta mondani, milyen idő várható a következő hetekben. A falusiak csodálkozva figyelték, hogyan olvassa ki az eget, a földet és a természet
Egyszer volt, hol nem volt, egy kisváros szívében élt egy fiatal kéményseprő, akit Bálintnak hívtak. Bálint vidám és segítőkész fiú volt, aki sosem félt a magasba mászni, hogy megtisztítsa az emberek kéményeit. A városban úgy tartották, hogy aki megérinti a kéményseprő gombját, annak szerencséje lesz. Egy téli reggelen, amikor a hó vastagon borította a háztetőket,
Egyszer volt, hol nem volt, a havas hegyek tetején élt egy hidegszívű boszorkány, akit Télanyónak hívtak. Télanyó minden évben elhozta a telet, jégbe borította a folyókat, és hóval lepte el a földeket. Az emberek féltek tőle, mert úgy tartották, hogy a szíve jéggé dermedt, és soha nem volt képes mosolyogni. Egy évben a tél különösen
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis hegyi faluban, ahol a tél mindig csodaszép volt, élt egy hóemberfiú, akit Hógolyó hercegnek hívtak. Nem volt valódi herceg, de mindenki így szólította, mert mindig segített másokon, és minden hóember az ő tanácsát kérte, ha bajba került. Egy napon a falut különös veszély fenyegette. A nap szokatlanul erősen