Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Este (Móra Ferenc)

Este - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Este van, este van,Édesapa fáradt –Aranyhajú lányom,Te bonts nekem ágyat. Szelíden te simítsdPuhára a vánkost,Ágyam szélire isTe ülj ide már most. Homlokomon a búNagyon elborongott,Kicsi száddal rólaLeheld el a gondot. VirágfejecskédetHajtsd szívem fölébe,Nevess éjszakáraCsillagot beléje. Mesélj is majd egyetSzegény apukádnak,Úgy, mintha mesélnélA hajas babádnak: „Volt egy szegény emberNagy meseországba,Nem volt mása, csak egyAranyhajú lánya…”

Tovább a mesére

Véges-végig csupa bolt… (Móra Ferenc)

Véges-végig csupa bolt - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Szép nagy, tágas tornác ez a mienk, ha a bodor babát férjhez adjuk a pléhhuszárhoz, bizonyosan itt tartjuk a lakodalmát. Amúgy is szellős, napos, mindenképpen nagyon barátságos: azért szeretnek a fecskék is itt hűsölni ebéd után. Én meg éppen azért szeretek a tornácon nézelődni, mert a fecskék idejárnak. Ők az én kis postásaim, ők hoznak meg nekem mindenféle hírt a nagy világból; bizony meg is becsülöm őket. Nyílik-e már a hársfavirág? Tud-e már új nótát a szúnyog? Fodorodik-e a mályvarózsa levele? Mit álmodott a bagoly az éjszaka? Mit dolgoznak a méhecskék? Haragszik-e még a szarkagábor a káposztapillére? Mit láttak, hallottak röptükben, szálltukban, világot jártukban? Mind elcsicsergik azt nekem az én kis hírhozóim, mind leírom én azt, amit ők elcsicseregnek: így terem a mese. Ehol, most is valami jeles újságot hozhatott ez a füstös, látom a szeme csillogásáról, alig várja, hogy elmondhassa. De már ezt csak meghallgatom! Fogom a széket, ülök a sarokba, s mondom a fecskének: – Kezdhedd már, csicseri, mondhadd már, figyeri! Kezdené ám a jámbor, ha oda nem ugrana elejbem haragos Pannika. Mondaná ám az istenadta, ha szóhoz juthatna haragos Pannikától, haragos Pannikának kereplő szavától: – Jaj, apuka, apuka, csak mindent olyant csinálsz te, amit nem kellene! Mit

Tovább a mesére

Szent a béke (Móricz Zsigmond)

Szent a béke - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Falánk farkas az akolba,Farsang farkán betekint.– Adjon isten, jó juhaim,Szép idő van odakint.Arany idő, süt a nap,Tavaszodik maholnap. Zöld a fű már a mezőn, –      Vén kos,      Öreg kos!Mért ültök bent éhezőn? Lett odabenn zúgás-búgás, –      Vén kos      Ám okos!Igy szól: Nálunk ez a szokás: Jobban, mint az üres hastól,Jobban félünk a farkastól,Pedig nincsen még nekünkSzerződéses jó ebünk, Ki tereljen sáron, vizen,      Bútól,      Búbajtól,Farkasfogtól megőrizzen. – Ugyan, ugyan! Hallja, hallja!      A vén      Mire kén,Ha nem búra, másnak bajra! Azt sem tudja jó após,Farkas azért harapós,Azért dühös a juhra,Mert a kutya az ura? ‘Sz farkas meg juh, juh meg farkas!Két jó testvér, összepászol!Ha a kutya, a gaz kutyaÖssze nem veszítné százszor! Ki mondja, hogy ez nem igaz?Hát nem mindig uszít a gaz?Csak egyszer is, hát valóbaCsak egyszer is voltunk jóba? Juhok! Itt a béke utja,El ne állja cudar kutya!…– Eddig ha egy lépést tettünk,Ha egy toppot közeledtünk, Nem ugatott? Nem üldözött?Élt-e a farkas juhok között?Félti a gaz kenyerét,Összeveszít minket elébb! Juhot, farkast, jó barátot,És úgy disputálja rátok:Ő tőle függ a juh-élet!Juhok! A pokolba vélek! … De ha ellenség is volnék,Hát hisz rendén nem az vón’ rég,Hogy épen kedvemre tesztek,Kibékítni igyekeztek!? S ez valami!Épen azzal bosszantani,Amiért haragszom rátok, –Hát kutyaőrt fogadnátok?Nos, tegyetek ahogy tetszik. Bár ellenség voltam eddig,Már ma itt

Tovább a mesére

Benet úr (Mátyás király mese, magyar népmese)

Benet úr - Mátyás király mese - Benedek Elek - magyar népmese - Mesélek Neked

Azt hiszem, hogy Benet úr ivadéka lehetett Venturnénak, annak a kevély asszonynak, akiről már meséltem néktek. Venturné gazdag úrasszony volt, s emlékezhettek, hogy míg a fia messze földön hadakozott, hatalmas, nagy várat épített Bereck mellett. Azt mondta szertelen elbizakodottságában, hogy még az Isten sem tudja bevenni az ő várát. Hát az Isten nem is hagyta büntetés nélkül a kevély beszédet: támasztott rettentő földindulást, égszakadást, s a hatalmas vár összeomlott, akár egy nyomorú kis kaliba. Többet nem is épült föl ez a vár, s a kevély asszony ivadéka, Benet úr, szegény nemes ember módjára, fazsindelyes házacskában lakott, egymagában. De Benet úr amilyen szegény, olyan jószívű volt, kapuja mindig nyitva állott, s utolsó falatját is megosztotta a vendéggel, aki hozzá vetődött. Történt, hogy egy este, amint egymagában üldögél Benet úr, s talán éppen a régi jó időkre emlékezett, amikor az ő őseinek várai, nagy uradalmai valának, egy fiatal, diákforma legény állított be hozzá. Köszönt illendőképpen, Mátyás diáknak mondta magát, s szállást kért éjszakára. – Istené a szállás – fogadta Benet úr -, kerülj beljebb öcsém, telepedj le! Látom az arcodról, hogy éhes is vagy, fáradt is vagy. – Bizony mi tagadás, éhes is vagyok, fáradt is vagyok, mert messze földről jövök. Csakhamar

Tovább a mesére

A kolozsvári bíró (Mátyás király mese, magyar népmese)

A kolozsvári bíró - Benedek Elek - Mátyás király mese - magyar népmese - Mesélek Neked

Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában – álruhába öltözött, s úgy ment színről színre, látni a valóságot. A többiek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak. Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg először Isten áldott napját. (Még most is áll az ő szülőháza: nézzétek meg, ha Kolozsvárt jártok.) De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra, paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettök a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt! Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt. – Ne, te, ne – mordult rá a hajdú -, hát te mit lopod Isten áldott napját?! Kelj föl, ne lógasd a

Tovább a mesére

Szélvész kisasszony (Móra Ferenc)

Szélvész kisasszony - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap alig lépem át a szobám küszöbét, a kitömött sárgarigó, mely a könyvesszekrényemen gubbaszkodik, panaszosan mereszti rám az üvegszemét. De csak az egyiket. – A másikat kivette Szélvész kisasszony – ezt panaszolja a félszemű rigó. A virágcserepek szomorúan tátogatják a szájukat az ablakban. – Kimarkolászta belőlünk a földet Szélvész kisasszony. Cipót gyúrt pogácsát szakajtott Szélvész kisasszony. Az ám, látom csakugyan, hogy az íróasztal fölött a kis angyalszobor mind a két kezét a szája elé tartja. – Csupa sár a szám. Szélvész kisasszony belém tömte a cipót, velem etette meg a pogácsát. Az íróasztalon a tintásüveg – no, a tintásüveg nem tud beszélni, mert a száján áll, fenékkel fölfelé. Egy csöpp nem sok, annyi tinta sincs benne. Hanem az asztal közepén valóságos fekete tenger locsog. Fehér rózsaszirom úszkál rajta csónak gyanánt, az meg a vázából van kitépve. No, ez már több a soknál. Veszem a zsebkendőm, megfonom korbácsnak, s átszólok a másik szobába: – Gyere csak, Szélvész kisasszony! Szélvész kisasszony bekukkant az ajtón, de csak a fejével, amin lobog, ragyog az aranyerdő. – Tessék, apukám! Datolya van a kezedben vagy csokoládé? Apu megszégyelli magát, belecsúsztatja a zsebkendőt a papírkosárba, s már mosolyog is a szája. – Gyere csak, Szélvész kisasszony, csodát

Tovább a mesére

Disznók az esőben (Móricz Zsigmond)

Disznók az esőben - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Perzsel a nap, meleg a nyár,Kinn a mezőn a disznónyáj.Vigan túrják fel a tallót,Soha jobb dolguk még nem vót. De csak felleg kerekedik,Nagy zivatar közeledik,Dörög az ég, eső meg jég,Mintha dézsából öntenék. Megrémült a disznók hada,Fényes délben vágtat haza.Mind rémülten karikázik,Az új ruha még elázik. Van visítás, van sivítás,Jaj iszonyú a megázás,Mig a falun végig érnek,Egyre kurrognak a vének: … „Hogyha én ezt tudtam vóna,Köpö-nyeget hoztam vóna!”Rásír a sok kis malac is!„Én is, én is, én is, én is!” Ugy berontnak a kapuba,Aki ott áll az utjokba,Köszönni sem ér rá nekik,Mint a semmit, ugy fellökik!

Tovább a mesére

Dolgozz, macska! (magyar népmese)

Dolgozz, macska! - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény legény. Ehhez a szegény legényhez férjhez ment egy gazdag leány. Hanem mielőtt a pap elé állottak volna, a leány kikötötte, hogy ő ugyan semmit sem dolgozik. Úgyis van elég, amiből megéljenek. De ez még nem volt elég. Még azt is megfogadtatta a legénnyel, hogy soha meg nem veri. Jól van. A szegény legény mindenbe beleegyezett. Ő maga járt erdőre-mezőre. Dolgozott, kínlódott, hullatta a véres verejtéket, az éfiasszony (fiatalasszony – a szerk.) pedig otthon ült. Mikor nem ült, járta a falut, békukkintott ide is, oda is. Tereferélt a többi asszonyokkal. Teltek-múltak a napok. Elteltek hetek, hónapok. Hallgatott a szegény legény, nem verte meg a feleségét. Hanem egyszer mégiscsak megsokallotta a felesége restségét, s reggel, mielőtt kiment a mezőre, azt mondja a macskának: – Hallod-e, te macska, amíg én a mezőn járok, szépen kiseperd a házat, főzz vacsorát, még egy orsó fonalat is fonj, mert különben úgy megverlek, hogy halálod napjáig megemlegeted! Hallja az asszony ezt a beszédet, nem szól semmit, csak gondolja magában: „Jaj, édes Jézusom, az én uram bizonyosan megbolondult.” Hogy a macska hallotta-e, nem-e, amit a gazdája mondott, azt bizony én nem tudom, de azt éppen úgy láttam, mint ma, hogy ott feküdt a góc

Tovább a mesére

A kis egér (Móricz Zsigmond)

A kis egér - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Hol volt; hol nem, túl azÓperenciáson,Élt egy gazdag ember,Kinek egy rakásonTyhuhaja! A buzája sok vala.Nem cserélne a királylyal,Egy egész asztalfiával.S ki a kulcslyukon befér,Rákapott a kis egér. Dühös lett a gazda:Ideállj, te macska!Az egeret elfogd,Mert rosszul lesz dolgod! Macska állott istrázsára,Jön az egér nemsokára.Macska rácsapja a karmát,S lecsippenti egér farkát.     Cini-cini-zirr!    Az egérke sír:Macska néni, adszi mán,Fityelótyám, farkincám. – Odadom, de nem ingyen,Hozzál tejet íziben.    Szalad az egér,    A tehénhez ér. Tehén, nekem tejet adj,Tejet adom macskának.Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám,– Adok ám, de nem ingyen,Hozzál szénát íziben.     Szalad az egér,    A kaszáshoz ér.Kaszás, nekem szénát szedj,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok én, de nem ingyen,Cipót hozzál íziben.     Szalad az egér,    Gazdasszonyhoz ér.Asszony, nekem cipót hozz,Cipót viszem kaszáshoz.Kaszás nekem szénát szed,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok én, de nem ingyen,Szalonnát hozz íziben.    Szalad az egér,    A disznóhoz ér. Disznó, adjál szalonnát,Asszony érte cipót ád,Kaszás érte szénát szed,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok ám, de nem ingyen,Makkot hozzál íziben.    Szalad az egér,    A makkfához ér. Tölgyfa, makkot adj nekem,Hogy a disznóhoz vigyem.Adjon érte szalonnát,Asszony ezért cipót ád.Kaszás ezért szénát szed,Szénát adom tehénnek,Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok kicsiny egerem,Minden

Tovább a mesére

Sétálni megy Panka (Móra Ferenc)

Sétálni megy Panka - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.Dalolgatva ballag, egyes-egymagába,Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!Simulj puha pázsit lába alá lágyan,Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban! Légy a legyezője, te lapu levele!Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!Búzavirág-szeme mosolyog reátok:Nevessetek vissza rá, búzavirágok!Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be,Bújj a lába elül, szúrós király dinnye! Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

Tovább a mesére

Galamb, réce, meg a lúd (Móricz Zsigmond)

Galamb, réce, meg a lúd - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Az volt egyszer bajos élet,Hogy a vizek kiszáradtak,A folyóból mind kötél lett,Patakokból csepümadzag,Fától-fáig, – hegytől-hegyigKifesziték egytől-egyig,S mint száritó kötelekreTeregették föl ezekreA tengerek lepedőit,Tavak, tócsák kis kendőit,Igy száríták, igy bizony,A sok vizet a napon. No, mit tegyen szegény galamb,Hát még a lúd, meg a réce!Összefognak, ők nem fognakSzomjan halni csak azért se,Elmennek ők világ végre,Mig inni nem kapnak végre. Réce, liba, kéz a kézben,Billeg-ballag az útfélen.Búgó galamb föntről kutat,Tavat, folyót, forrást kutat.Mennek, mennek világ végre.Hát a galamb igy szól végre. – Nem hal szomjan, aki jámbor,Hogyha viz nincs, van bor, van bor?No, megörül a kacsa:– Csak a csapra, csak csapra!A liba is rá vijjong:– I-i-gyu-unk, i-i-gyunk! S úton talált hordó bortCsapolták, mig benne volt.Addig örülgettenek,Végre be is csiptenek.Jókedvüknek nincs határa, –Ezért van az, hogy ha már maJókedvüknek jöttét látják,– Amit akkor – azt kiáltják.

Tovább a mesére

A béka (magyar népmese)

A béka - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren egy sánta arasszal túl, hol a bolhát rézpatkóba verték, hogy minden rincbe-ráncba meg ne botorkázzék: volt egyszer egy szolgalegény. Mikor vagy három esztendőt szolgált, hazament az apjához, s azt mondta: – Már én többet, édesapám, nem szolgálok, eleget ettem másnak a kenyerét. Van száz pengő forintom, kezdek vele valamit. – Jól van, fiam, kezdj, csak aztán vigyázz, hogy jól is végezz. A szegény ember nem szólt többet, s azt is lassan mondta. A legény sem, hanem nyakába akasztotta a tarisznyáját, s bement a városba. Gondolta, vesz valamit azon a száz pengő forinton. Elindult az utcán, bekukkintott minden boltba, megnézett elejéről, visszájáról mindent, de semmi sem tetszett neki. Amit csak elé raktak, mindenre azt mondta: ez sem ér száz pengőt, ez sem, ez sem. – Hát kendnek százpengős portéka kéne? – kérdezték egy helyen. – Itt van, ni, ez az ezüstpohár, testvérek közt is megér kétszáz pengőt, de kendnek odaadom kerek száz pengőért. – No, ha ideadja, meg is veszem – mondá a legény, s egy krajcárig leszámlálta a száz pengőt. A poharat szépen a tarisznyába dugta, s meg sem állott hazáig. – Hát fiam, vevél-e valamit? – Vettem bizony, mégpedig

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page