Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A hangyák háborúja (Mikszáth Kálmán)

A hangyák háborúja - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Egy erdőben a földbefúrt apró lyukacskákban élt a fekete hangyák szorgos népe. Apró lyukacskákon, hosszú, pici földalatti folyosókon juthatott be az ember a fekete hangyák csodálatos földalatti palotájába. Voltak ebben a földalatti palotában nagy-nagy termek, melyeket padlótól egészen a mennyezetig színültig töltött meg a felhalmozott gabona, a finom kenyérmorzsa és mindenféle más táplálék, melyekkel a hangyák élnek. Mert tudni kell azt, hogy a hangya igen szorgos állat és egész nyáron gyűjti eledelét, hogy aztán télen a hideg elől földalatti palotájába visszahúzódva élhesse gondtalanul az életét. De voltak más termei is a hangyák nagyszerű palotájának, ezeket a termeket istállóknak rendezték be a fekete hangyák és ezekben az istállókban egy furcsa és még a hangyánál is apróbb állat élt, ez az állat a hangyák tehene volt. Mert akár hiszitek, akár nem, a fekete hangyáknak is van tehenük, csodálatos, apró állatka ez, a hangyák megfejik őt minden nap és igen szeretik ennek az apró tehénnek mézédes tejét. A palota egyik nagy csarnokában élt a fekete hangyák királynője. Alattvalói babonás tisztelettel tekintettek a királynőre és minden okuk megvolt a hangyáknak erre a tiszteletre, mert bizony ez a királynő ötször nagyobb volt más közönséges hangyánál. Igy éltek boldogan a fekete hangyák az ő csodálatos földalatti

Tovább a mesére

Rókafi és az automobil (Mikszáth Kálmán)

Rókafi és az autómobil - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Egy nagy lyúkban, az erdő szélénél lakott Róka koma feleségével, Róka anyóval és három kis gyermekével. Ezek a rókafiúk akkorák voltak csak, mint az öklöm. Szép vörös bundájuk volt nekik, mert hiszen a rókák már így születnek, ezzel a szép bundával. Ha sütött a nap és a sárga napsugarak átcsillantak az erdő fáinak levelei között, Róka koma kidugta orrát a lyúk bejáratánál, hogy kiszaglássza, nem jár-e puskás vadászember az erdőn. – Na, gyerekek, tiszta a levegő – mondta ilyenkor Róka koma, – ideje, hogy elmenjünk egy kis friss levegőt szívni már. Bujjatok ki a lyúkból, elmegyünk sétálni. Úgy is lett. Róka koma kezénfogva vezetgette az erdőben három kisgyermekét, a három vörösbundás Rókafit sétálni. Szépen sütött a nap, az egyik fa törzsén egy harkálymadár kopácsolt csőrével: – kip-kop, kip-kop. Az egyik ágról csillogó szemmel és folyton mozgó orrocskával leste Róka komáék sétaútját a nagyfülű mókus. – Hova, hova, Róka koma – szólt le az ágról a kíváncsi szarka. – Sétálni megyünk – felelte Róka koma apai büszkeséggel, – viszem sétálni fiaimat. – Csr, csrr – csörögte a szarka gúnyosan, – no, csak vigyázz, hogy ember ne kerüljön a ti utatokba, mert akkor ugyan ellátja majd a bajotokat. Hanem Róka koma óvatos

Tovább a mesére

A csizmadia malaca (Móricz Zsigmond)

A csizmadia malaca - Móricz Zsigmond - Mesélke Neked

Hol volt, hol nem, nyulárnyékán,Itt vagy amott, tudod hékám!Minálunk, vagy tinálatok,Szent, hogy igazat hazudok:Egy ember nagy csudát ért,Mig köhögött, mindig élt… – Csizmadia, György a neve,Egy malacra ki szert teve.A gazda is olyan gyim-gyom,Malaca is szinte lim-lom. Esteledik az idő,Hogy a malac a kondával haza jő.A gazdája kinn pipázik,A mikor bekarikázik.Bekarikáz s nagy éhesen csak igy rí:Gyuri, gyu-ri, gyu-ri-rí! Dühös lesz György majsztram erre,– Ne csufolódj, arra, erre!Ne csufolj, mert leütlek!Majd ezt tűröm tetüled! Másnap este ujra igy,Jön a malac és visít:– Gyuri, gyuri, gyuri!Szól a gazda: UgyíEbadta csak csúffá teszel,Vigyázz a mig szépen leszel. HarmadjáraHaragjábaElőkészit egy fokost,Mégpediglen takarost.S hogy malaca begyurizikNyakon üti, hogy felbukik. Bezzeg tudja már a rangot:– Gróf, gróf! – igy ád hörgő hangot.– Mit beszélsz?Mégis élsz?Nekem szólsz?Csufolódsz?Gróf az apád, de nem én!És kap ujra a szegény. Szegény malac végsőt rugja,Hogy a mórest végre tudja.– György, györgy, györgy, – nyöszörgi,Mig a párát kihörgi. – Na lásd adta disznaja, –Igy vergel rá gazdája,És röhög,És köhög:– Ha elébb is igy beszélgetsz,Én felőlem holtig élhetsz!

Tovább a mesére

A sok juh meséje (Móricz Zsigmond)

A sok juh meséje - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Volt egyszer egy gazdag ember,Annyi juha, mint a tenger,Mint az árviz, ujjuju!Számlálhatlan sok a juh. Gazdag ember gondol egyet:Pénzmagra szert hogyan tegyek?Hej számadó, szóm van kenddel,Annyi juhom mint a tenger,Mint az árviz ujjuju,Számlálhatlan sok a juh, –Gondoltam én mostan egyet,Pénzmagra szert hogyan tegyek?Kell nekem a juhok ára,Hajtsa kend el a vásárra. A vásárra juhász hajtja,Előttük egy folyó partja.Irdatlan nagy, – Tisza-DunaNem lehetne ija-fija, –A hid rajta nagyon keskeny,Nem fér a juh csak egyesben.Várjunk, mig át mennek renddel,S annyi a juh, mint a tenger!Mint az árviz! ujjuju!Számlálhatlan sok a juh!… – Hogyha egyig általérnek,Folytatom majd a mesémet.

Tovább a mesére

A repülő farkas (Móricz Zsigmond)

A repülő farkas - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Száll a, száll a, száll a sas,Nézi, nézi a farkas. – Jó vadászni, – mondja, mondja, –Jobb nem élni búba-gondba.Mert jó a csinyt elkövetni,Jobb a gondját el is vetni,Mert hát mit ér, hej, mit ér,A büntetés utólér.Hej, jó neked te sasmadár,Ha elrepülsz, rád ki talál?Szánj meg, szívem, szánj meg, szentem,Tanits meg repülni engem. Saskeselyü száll, leszáll:– Hiszen az csak rajtad áll.Megtanítlak ebb’ a nyomba,Kapaszkodj csak a farkomba. Sillom! – száll a, száll a sas,Farkán repül a farkas.Fel az égbe mint a szélvész,Lábuk alól a föld elvész. – Látod, farkas, még a földet?– Látom, látom.– Akkor megyünk följebb, följebb,Jó barátom.Fölfelé, csak fölfelé,Szem is káprázik belé. – Látod-e még, farkas?– Látom ám csak hallgass.Itt van az ég kapuja,Farkas feje fájula. – Látod még a földet?Nem látom én többet!– No hát akkor elereszthetsz,A leckébe belekezdhetsz. Száll a farkas, száll lefele,Nagy örömmel lefetyele.– Éljen, éljen, hej, tyuhaja,Farkasnak már kutyabaja.Nézzed, világ, hogy repülök.Megkeserüli a büröd. Itt van a föld előtte,A földön ül egy tőke,Szenes tőke, fekete,Csak ott marad fektibe. – Félre onnan, szenes tuskó,Agyonütlek, lusta fickó! –Szenes tőke nem mozdul,Farkas újra rámordul:– Félre, mondom, szenes fa,Agyonütlek, ebadta! –Szenes tőke csak hever,Farkas kiált még egyszer:– Félre, hamar félre,Mert nem hagylak élve! Szenes tőke ül nyugodtan,Farkas koma

Tovább a mesére

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? (magyar népmese)

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba. Gondolkozott rajta, hova tegye az írást. Már nem volt senki, akire bízhatta volna; kapta magát, felvitte a padlásra, eldugta a gerincgerenda mellé, azzal mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba. Estefelé hazament, kereste az írást, de biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak. Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.

Tovább a mesére

A macska és az egér (magyar népmese)

A macska és az egér - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: – Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. – Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. Elment az egér a tehénhez. – Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig – mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol. Elment a kis egér a kaszáshoz. – Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. Elment a kis egér a sütőhöz. – Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig –

Tovább a mesére

A kis malac és a farkasok (magyar népmese)

A kis malac és a farkasok - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón: – Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom. – Nem eresztelek biz én, mert megeszel. – Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam. A kis malac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz. Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas: – Ugyan, kedves kis malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is. A kis malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott: – Kedves kis malackám, ereszd be a két első lábam is. A kis malac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt: – Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád. Erre a kis malac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be. A kis malac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta

Tovább a mesére

Róka koma doktorsága (Móricz Zsigmond)

Róka koma doktorsága - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Róka koma éhes hassalVadkörtefa alatt hasal.Hallgatja, hallgatjaBús gili (ebben az értelemben galamb – a szerk.) búgását,De még keserübbenÉh gyomra korgását.Hanem végre egyet gondolS felszól: Gili, ne dorombolj!Magam is dalolok ilyet,Vagy vígat fujj, vagy semilyet.Szól a gili síró szóval:– Beteg szegény feleségem,Nem szolgálhatok most jóval. – Beteg szegény? Hál’ istennek,Nagyon örülök én ennek.Hogyne örülnék, hogy tudom,Doktor vagyok, meggyógyítom!– Róka bátya, isten áldja,Kend a szegény jó barátja…– No csak semmi szószapora,Hanem hamar a dologra.– Hókusz-pókusz! – így a róka,Csupa móka a mondóka.Járja, fújja, súgja, búgja,Ravasz kutya ugyan tudja! Mikor aztán alig bírja,Komoly képpel csak kiszúrja:– Hol van az orvoslás díja?– Mit fizessek? semmim sincsen!– Ohó, az nem úgy megy, kincsem.Én sem kaptam ingyen,Én sem adom ingyen.A tudomány méregdrága,Ez viszen a másvilágra!Fizetésért mindent,Ingyen csak a bolond járja.– Jaj, nem tudok én fizetni,Fiaimnak sincs mit enni.– Hát dobd le egy fiad szentem,Vagy mindet megeszem menten.Ásó lábam fád kiássa,Fűrész farkam ki is vágja,Éles fogam csontjuk rágja. Mit csináljon szegény gili,Sírva-ríva csak leveti.Róka vígan elmegyen,Másnap ujra megjelen.S szívszakasztó búra,Gilit eszik ujra.Hármat sirat a gili már,Meghallja a szennyes agár. – Gili, gili, mi a bajod?– Oda vagyok, majd meghalok.Róka doktor fizetésül,Sorra megesz gyerekestül.Ásó lába fám kiássa,Fűrész farka le is vágja,Éles foga csontom rágja, –Három fiam élte bánja.

Tovább a mesére

Farkas-barkas (magyar népmese)

Farkas-barkas - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: „Fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!” Amint szaladt, előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas: – Hová szaladsz, kis tyúk koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Fejemen történt. – No hát fussunk, én is futok. Futottak, futottak, előtaláltak egy nyulat. Kérdezi a nyúl: – Hová szaladtok, kakas koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy őzet. Kérdezi az őz: – Hová szaladtok, nyúl koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy rókát. Kérdezi a róka: – Hová szaladtok, őz koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Nyúl komától. – Hát nyúl koma? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk

Tovább a mesére

A farkastanya (magyar népmese)

A farkastanya - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát (kacsát – a szerk.). Azt kérdi tőle a ruca: – Hová mégy, tojás koma? – Megyek világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, előtalálnak egy kakast. – Hová mentek, ruca koma? – Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt. – Hová mentek, kakas koma? Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot. – Hová mentek, tű koma? – Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt. Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitvarba. Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb még messziről elkezdett kiabálni: – Phű, phű, de idegen szagot érzek! Ki mer bemenni?

Tovább a mesére

A kiscsikó és a darázs

A kiscsikó és a darázs - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás tengeren is túl volt egy különleges erdő. Nem akármilyen erdőről mesélek most neked, hanem egy varázserdőről, ahol a fák lombja egész évben a szivárvány színeiben pompázott, az állatok pedig beszélni tudtak. Nem is lakott ott ember. Hogyan is lakhatott volna, hiszen akkor nem lehetett volna ilyen béke és nyugalom abban az erdőben. Itt élt Kacaj, a kiscsikó. Azt azért még elárulom neked, hogy ő is rendkívüli volt. Különböző színekben pompázó sörényét olyan selymesen lengette a szél, hogy mindenki a csodájára járt. Kecses, de határozott járását pedig a többi fiú csikó könnyen megirigyelhette. Nem is lehetett volna ez másképp, hiszen ő egy valódi unikornis volt! Azonban egyvalaki mindig bosszantotta: Dárda, a darázs. Hú, ő rettentő idegesítő tudott lenni! Képes volt egész nap a többi állat körül legyeskedni, és mást sem csinált, csak zümmögött és a harapásával ijesztgetett. Igen, ő volt az, aki a varázserdő nyugalmát és békéjét rendre megtörte. Kacaj, a kiscsikó egy szikrázó napsütéses napon gondolt egyet, és így szólt hozzá: – Dárda, van kedved játszani? A darázs nagyon meglepődött. „Őt játszani hívják? Miért? Hiszen soha nem akar vele senki játszani.” Így válaszolt: – Miért kérdezed ezt tőlem? Züm-züm. Talán fogócskázni

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page