Rövid esti mese gyerekeknek

Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve; csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszönt: – Jó reggelt, farkas koma. – Adjon isten, medve koma – fogadta búsan a farkas. – Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő! – Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér! – Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával? – Dehogy azzal; dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott. A medve nagyot kacagott. – Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? No, nekem a fél fogamra sem volna elég. Mondta a farkas: – Ne bízd el magad, medve koma. Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb állat a világon. Én tudom, mert én próbáltam. – Hogyhogy? – Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akadna egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni. – Már én mégiscsak azt mondom – erősködött

Tovább a mesére