Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A nagyotmondó legény (magyar népmese)

A nagyotmondó legény - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy szegény ember, s annak három fia. Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja leányát s fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy azt ő el ne higgye. Meghallja ennek a hírét a szegény ember, s mondja a fiainak: – Na, fiaim, próbáljatok szerencsét, hátha megsegít az Isten. Az idősebb meg a középső fiú azt mondták, hogy ők már csak itthon maradnak, túrják a földet, hanem a legkisebb fiú kétszer sem mondatta magának, indult a király városába. Hát, amikor megérkezik a király udvarába, tele van az udvar királyúrfiakkal, hercegekkel, grófokkal, bárókkal, minden rendű és rangú legényekkel. Volt ott hosszú süveges tót is, de még cigánylegény is. Mondottak azok mindent, egyik nagyobbat a másiknál. De mondhattak akármit, a király mindent elhitt. Mikor aztán nagy szégyenkezve mind eltakarodtak, s kitisztult az udvar, fölment a szegény legény a királyhoz, köszöntötte illendőképpen. – Adjon isten, jó napot, felséges királyom! – Adjon isten, fiam, hát mi járatban vagy? – Én bizony, felséges királyom, szeretném feleségül venni a királykisasszonyt. – Elhiszem, fiam, de aztán miből tartanád el?

Tovább a mesére

A szürke (magyar népmese)

A szürke - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmi egyebe nem volt a világon, csak egy szürke lova. Azzal mindennap eljárt a szárazmalomba őrölni, úgy éldegélt egyik napról a másra. Hát egy esztendőig, kettőig ment, ahogy ment a dolog, hanem egyszer a szürke megunta, hogy mindig csak egyedül járjon, mondta a gazdájának: – Gazduram, szerezzen nekem társat, mert ha nem, kifogy belőlem. – Ó, édes szürkém – mondotta a szegény ember -, szereznék én jó szívvel, de honnét s mivel, mikor egy árva garasom sincs. – No, ha nincs – mondotta a szürke -, eresszen el, majd kerítek én magamnak társat. Jól van, a szegény ember beleegyezett, a szürke elindult, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, addig ment, mendegélt, míg rengeteg erdőben egy rókalyukhoz nem ért. Ottan szépen leheveredett a lyuk előtt, behunyta a szemét, mintha meg volna dögölve. A lyukban egy öreg róka lakott három fiával. Mondja az öreg a legkisebbik fiának: – Eredj, fiam, láss egy kicsit te is a világba, hozz már te is valamit, hadd lám, mit tudsz. Elindul a kis róka, de a lyuknál visszafordul, s mondja az anyjának: – Jaj, lelkem, anyám,

Tovább a mesére

Hirdetés

A szomorúfűz (magyar népmese)

A szomorúfűz - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt idő, gyermekek, mikor a szomorúfűzfának nem hajolt le az ága, mint ahogy most lehajlik. Éppen úgy fölfelé állottak az ágai, mint a többi fáé, melyen nincs gyümölcs. Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy Krisztus urunk egy szomorúfűz alá ült le. Üldözték a rossz emberek, s mivelhogy erősen elfáradott, pihenni ez alá a fa alá tért, mert tudta, hogy ennek nem szúrós sem levele, sem ága. Leült Krisztus urunk, s ím, a fűzfa ágai egyszeriben lehajlottak szépen, s szelíden legyintgették verejtékes homlokát. Pihenés után Krisztus továbbment, de a szomorúfűz ága nem hajolt többet vissza! Lehajolva maradt annak emlékére, hogy az Isten fia ült alatta. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 3. kötet)

Tovább a mesére

A szegény ember hegedűje (magyar népmese)

A szegény ember hegedűje - magyar népmese - Mesélek Neked

Messze, messze, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király, s annak három szép lánya. Azt mondja a királyné egyszer ennek a három leánynak: – No, leányok, menjetek el az erdőbe eprészni, s amelyik több epret szed, annak adom a veres szoknyámat. Elmennek a leányok, szedik, szedik az epret nagy szaporán. Mikor dél felé járt az idő, letelepednek egy fa alá, s összenézik, hogy melyik szedett több epret. Hát a legkisebb egyedül éppen annyit szedett, mint a másik kettő egybevéve. Bezzeg lett irigykedés! Mármost a kisebbiké lesz a veres szoknya! Azt mondja a legnagyobbik leány: – Jertek, leányok, szedjünk még egy kicsit, ennyivel úgysem mehetünk haza! A legkisebb leány eleget erősködött, hogy akkor estére nem érnek haza, de a két nagyobb csak azon volt, hogy még szedjenek. Jól van. Elindul az erdő egyik-egyik részébe a két nagyobb, az erdő más részibe pedig a kisebb. De nem epret szedtek ezek, hanem megegyeztek, hogy megölik a testvérüket. Ha az övék nem lehet a veres szoknya, ne legyen a legkisebbé sem. Mindjárt felkeresték a testvérüket, megfogták, s hiába könyörgött, hogy inkább nekik adja mind, ami epret szedett, mégis megölték. Éppen mikor megölték, arra vetődött egy vak koldus, ennek elvették a hegedűjét,

Tovább a mesére

A boszorkányság (magyar népmese)

A boszorkányság - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt egyszer egy ember, s annak egy fia. Ez a fiú minden tudományt kitanult a világon, de még egyet szeretett volna megtanulni: a boszorkányságot. Mondja az apjának: – Édesapám, elmegyek, s addig meg nem nyugszom, míg a boszorkányságot meg nem tanulom. Eleget mondta az apja, maradjon, ne menjen, fehérnépnek való a boszorkányság, nem volt a fiúnak maradása. Hát jól van, a fiú elmegy, estére kelve egy faluba ért, s ottan szállást kért egy gazdag embernél. A gazdag ember szívesen fogadja, ad neki jó vacsorát, s vacsora közben kérdi a fiútól, hogy mi járatban van. A fiú nem akarta megmondani, de a gazda addig vallatta, hogy mégis megmondta: ő bizony meg akarja tanulni a boszorkányságot, mert már mindent tud, csak ezt nem. A gazda, egy szó nem sok, annyit sem szólt a fiúnak. Ágyat vettetett neki a másik szobában, s a fiú lefeküdt. Azt látta álmában a fiú, hogy egy nagy városban van, s ő az utcán fekszik éjnek idején egy padon. Hát egyszer jő az istrázsa, nyakon csípi, beviszi a városházára. Ottan rásütik, hogy valami rosszban jár, s akasztófára ítélik. Mindjárt közre is vették a katonák, s kísérték az akasztófa alá. Amint kísérték a fiút, kiszalad az utcára a király

Tovább a mesére

Hirdetés

Az aranyfonál (magyar népmese)

Az aranyfonál - magyar nepmese - Mesélek Neked

Hallottátok-e hírét Kolcvárnak? A szép Hátszeg völgyében, magas hegy tetején tündökölt ez a vár. Messze földön nem volt szebb ennél. A Kendeffy családé volt ez a vár, s abban az időben, mikor az a szörnyű tatárjárás volt, egyedül lakott e várban Kendeffy Ilona. Egyedül, mert az apja, a testvérei s a jegybéli mátkája mind a tatárok ellen harcoltak. Várta, várta szegény Kendeffy Ilona, mikor jönnek vissza, de hiába várta. Egyszer csak halála hírét hozták az apjának, halála hírét a bátyjainak, de a mátkájáról még hír sem jött, él-e, hal-e, elhurcolták- e magukkal a tatárok, vagy nem: senki lélek nem tudta azt. Telt-múlt az idő. A tatárok már rég visszamentek a hazájukba, s Kendeffy Ilona mátkája még mindig nem tért vissza. Egy este Kendeffy Ilona kint üldögélt a vár erkélyén, s amint ott ült, elnyomta az álom. Csodálatos álma volt. Előtte állott a jegybéli mátkája, s mondta neki: – Ha azt akarod, hogy a tied legyek, annyi aranyad legyen, amennyi odáig ér, ahol én most sínylek szomorú rabságban. Felébred Ilona, gondolkozik az álmon, s felsóhajt: – Istenem, Istenem, vajon mit jelenthet ez az álom?! Ha rabságban van a mátkám, csak nagy Tatárországban lehet rabságban, s kinek van annyi aranya, hogy odáig

Tovább a mesére

Kutya, macska, egér (magyar népmese)

Kutya, macska, egér - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt idő, gyermekek, mikor a kutya és a macska közt nagy volt a barátság. De ez csakugyan régen volt, még a világ teremtésekor. Mikor az Úristen a világot teremtette, akkor a macska ette a szilvát, a kutya is a gombát. De később a macska erősen beleunt a szilvába. Megy a kutyához, s mondja: – Komám, én erősen meguntam a szilvát, bizonyosan te is meguntad a gombát, cseréljünk! – Én nem bánom – mondotta a kutya -, mert szó, ami szó, én is meguntam a gombát, jól van, cseréljünk. Hanem azt előre megmondom, úgy egyél ezentúl szilvát, hogy ha rajtakaplak, megöllek. Hát a macska csakugyan nem is evett azóta szilvát, nem eszik ma sem. Azonképpen a kutya sem eszik gombát. Emiatt nem is vesztek volna össze soha, hanem egyszer a kutya eladta a házát, arról írást kapott, s nem tudta, hová tegye. Szaladott ehhez az állathoz is, ahhoz az állathoz is, kérte ezt is, kérte azt is, hogy tegyék el az írását, nehogy valamiképpen elvesszen. De az összes állatok között sem akadt egy, amelyik az írást elfogadta volna. Akkor a kutya elmegy a macskához: – Macska komám, vedd át ezt az írást, s őrizd meg, míg nekem is lesz házam. –

Tovább a mesére

Többet ésszel, mint erővel! (magyar népmese)

Többet ésszel, mint erővel! - magyar népmese - Mesélek Neked

Réges-régen, talán ennek előtte ezer esztendővel történt, hogy az oroszlán a vaddisznóval meg a farkassal nagy, erős barátságot kötött, s a három jó barát együtt indult szerencsét próbálni. No hiszen, amerre csak elhaladtak, jaj, volt mindenféle oktalan állatnak. Szörnyen garázdálkodott, pusztított a három jó barát. S mert maguknál erősebbre sehol sem akadtak, roppantmód elbizakodtak. Mondta is egy napon az oroszlán: – Már azt szeretném látni, hogy ki bírna legyőzni minket, hármunkat? – Kicsoda? Hát az ember! – jegyezte meg a farkas. – Ugyan, ne gyerekeskedj – szólt az oroszlán -, hisz’ én egymagam leverek egy csapat embert! Hej, csak jönne már egy felénk! – Jól van, jól – mondá a farkas. Alig mentek tovább egypár lépést, jön feléjük egy iskolás fiú. – Ez az ember? – kérdé az oroszlán. – Nem, ez még nem ember – válaszolt a farkas. – Akkor hát nem is kötök bele. Mentek tovább. Még százlépésnyire sem haladtak, egy öregember tipegett feléjük. De olyan nagyon öreg volt, hogy alig tudott elébb-elébb lépegetni. – Hát ez az ember? – kérdé az oroszlán. – Ez sem az – válaszolt a farkas -, ez csak volt. – Hát járjon ez is békével! – szólt az oroszlán. S továbbmentek, mendegéltek,

Tovább a mesére

Melyik a legfinomabb méz?

Melyik a legfinomabb méz? - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép királyság. A király már nagyon idős volt, és mindenképpen szerette volna, ha egy szem lányát elveszi egy olyan királyfi, aki igazán megérdemli. De nem tudta, hogyan is döntse el, kit fogadjon el a lánya kérőjének. A királykisasszony csodálatosan szép volt: fenékig érő haja szinte szikrázott a napsütésben, lábai kecsesen vékonyak voltak, magas volt és minden ruha jól állt neki. Nem is csoda, hogy a király féltette a kérőktől. Egyik reggel arra ébredt a király, hogy megkívánta a mézet. A szolgák tüstént hozták is neki. Hiába kóstolgatta, melyiket egye, valahogy egyik sem ízlett neki igazán – pedig tudni kell róla, hogy ez volt a kedvenc étele. Eszébe jutott a megoldás: az a királyfi veheti el az ő lányát, aki a legfinomabb mézet hozza a színe elé. Kihirdették hetedhét országon is túl, hogy a király férjet keres a lányának, és az nyeri el a kezét, aki a legfinomabb mézzel járul a színe elé. Jöttek is a kérők sorra százával, ezrével. A király rájött, hogy nem is olyan egyszerű igazságot tenni. Hogyan kóstoljon meg ennyi mézet?  Ha mindegyikbe csak belenyal, akkor sem tudja megenni, akkora mennyiségről van szó, hiszen több ezer kérő jött

Tovább a mesére

Hirdetés

Három kívánság (magyar népmese)

Három kívánság - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember, annak felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor összeperlekedtek. Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát, de bizony nem volt miből. Még a víz föl sem forrott, jön haza a gazda, s mondja a feleségének nagy örömmel: – Hej, feleség, ha tudnád, mi történt. Vége a nagy szegénységnek, lesz ezután minden, amit szemünk-szájunk kíván. – Ugyan, ne tréfáljon kend – mondta az asszony -, talán bizony kincset talált? – Meghiszem azt. Hallgass csak ide! Amint jövök az erdőből, mit látok az út közepén. Belerekedt a nagy sárba egy kicsi aranyos kocsi, a kocsi előtt két mókus, s a kocsiban olyan szép asszony ült, amilyent még világéletemben nem láttam. Bizonyos tündér lehetett. Mondja nekem az a tündér: – Te jó ember, segíts ki a sárból, s bizony nem bánod meg! – Hát én hogyne segíteném? – mondtam én. Azzal megfogtam az aranyos kocsit, asszonyostul, mókusostul kikaptam a sárból. Akkor aztán töviről hegyire kikérdezett engem, van-e feleségem. Mondtam én: van bizony. Gazdag vagyok-e. Mondtam én: biz én

Tovább a mesére

A tehén és a ló (magyar népmese)

A tehén és a ló - magyar népmese - Mesélek Neked

Kezdetben, amikor az Úristen a világot teremtette, a tehénnek nem adott szarvat, csak fogakat. Ellenben szarvat adott a lónak, s fogat nem. A tehén sokat búsult amiatt, hogy nem volt szarva, mert minden állat reá támadott, s nem tudta magát megvédeni. Ő bizony elment az Úristenhez panaszra. Arra kérte a jó Istent, hogy vegye el a lótól a szarvát, s adja neki, mert különben nincsen nyugodalma az állatoktól. Azt mondta az Úristen: – Én már nem veszem el a lótól a szarvakat, ha egyszer odaadtam. De nem bánom, ha cseréltek, a ló adja oda a szarvát, te pedig adj a fogadból. El is ment a tehén a lóhoz, s elmondta, hogy az Úristen mit tanácsolt. Azt mondta a ló: – Jól van, tehén, én nem bánom, néked adom a szarvamat, mert én a lábammal is meg tudom védeni magamat, aki bánt, azt megrúgom. Csak cserébe add a felső rend fogadat. Egyszeriben megcsinálták a cserét, a ló a tehénnek adta a szarvát, a tehén a lónak a felső rend fogát. Azóta van a tehénnek szarva s a lónak foga. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 2. kötet)

Tovább a mesére

A szegény ember krumplija (magyar népmese)

A szegény ember krumplija - magyar népmese - Mesélek Neked

Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból. – Takarodj! Semmi sincs! Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája. Köszönti Krisztus a szegény embert: – Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok. Mondotta a szegény ember: – Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél! Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából. Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus – mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti

Tovább a mesére

Szent Anna tava (magyar népmese)

Szent Anna tava - magyar népmesék - Mesélek Neked

Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava, égbe nyúló hegyek aljában. Körös-körül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet, s szebb képet ennél nem találtok. Ugyan, ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen, szörnyű magas hegy volt, s hogy tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár Csík- és Háromszék felett: átellenben, egy órányira, a ként lehelő, fojtós szagú Büdös-barlang felett is vár állott. Jaj, de rég lehetett! Nyoma sincs most e várnak. No, de az emléke, szomorú emléke megmaradt mind a két várnak. Két testvér lakott a két várban, mind a kettő kevély, gőgös, szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták, s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében, kádakban élére verve állt a tenger arany, ezüst. Egyszer aztán honnét, honnét nem, messze földről egy nagyúr jött látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintón jött. Na, ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott. Színarany volt annak a hintónak kereke, tengelye, rúdja; arannyal, ezüsttel, gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma, s haj! A lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál.

Tovább a mesére

A bujdosó macska (magyar népmese)

A bujdosó macska - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom, hogy merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy macska. Ezzel a macskával nagyon mostohán bánt az asszonya, elkeseredett erősen, s nagy bújában, bánatában fogta magát, otthagyta a gazdasszonyát, s elment világgá. De hogy szavamat össze ne keverjem, mielőtt útnak indult volna, az udvaron talált egy nagy vörös répát, szekeret csinált belőle, nagy hirtelen fogott két egeret, azokat a szekér elé fogta, s úgy indult bujdosóba. Mennek, mendegélnek hegyeken-völgyeken által, de bizony az egerek elfáradtak, egyre lassabban lépegettek. Gondolja magában a macska: így nem messzire haladunk. Fogott az úton még két egeret, a másik kettőnek elejébe fogta, s úgy hajtott tovább. Amint mennek, mendegélnek, találkoznak egy rákkal. Kérdi a rák: – Hová mégy, te macska? – Megyek vándorolni. – Vígy el engem is, mert a halak kikergettek a vízből. – Hát miért kergettek ki? – Azért, mert mindig csipkedtem őket az ollómmal. – No, hát gyere, ülj fel. Továbbmennek, mendegélnek, s hát az út közepén két tojás van. Megszólal az egyik tojás, s kérdi a macskától: – Hová mégy, te macska? – Megyek vándorolni. – Vígy el minket is! Nem volt maradásunk az asszonyunknál, mert azt kívánta, hogy három csirke keljen ki

Tovább a mesére

A bolondok (magyar népmese)

A bolondok - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy juhászlegény. Mit gondolt, mit nem, azt mondja az öreg juhásznak: – Bátyámuram, menjünk be a faluba, szeretnék megházasodni! Kérdi az öreg juhász: – Hát van-e már jegyesed? – Még nincs, de majd lesz, bátyámuram. Jól van, bemennek a faluba. Ott kérdik ettől is, attól is, hogy hol van leány a háznál, aztán egy helyre beigazítják. Bemennek a házba, otthon volt a gazda, a felesége, a leánya, s az öreg juhász mindjárt elmondja, hogy mi járatban vannak. A gazda is, a felesége is, egyszeriben azt mondták, hogy ők nem bánják: a leány eladó, a legény ügyibevaló, egy koldustarisznyából legyen kettő. Leültetik a vendégeket, s a gazda leküldi a leányt a pincébe, hogy hozzon fel bort. Lemegy a leány a pincébe, ottan talál egy kicsi baltát, azt a kezibe veszi, nézegeti. Aztán egyszerre elkezd sóhajtozni, keseregni magában. – Istenem, istenem, ha én férjhez megyek, lesz nekem egy kisfiam. Annak a kicsi fiúnak Kelemenke lesz a neve. Kelemenkének lesz egy kis ködmenkéje. Ha ez a kicsi Kelemenke egyszer lejön a pincébe, s fel találja venni ezt a baltát, véletlenségből megvágja magát, s meghal. Kire marad a kis ködmenke? Elkezdett erre sírni, de

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page