Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Többet ésszel, mint erővel (Móricz Zsigmond)

Többet ésszel, mint erővel - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Oh gyönyörű tavasz idő,Kizöldült az erdő-mező.Erdő-mező vigan ragyog,Szegény ember búsan motyog. – Ringyes-rongyos életem,Sok a bajom énnekem.Csak dolgozom, pedig való:Mihelyt dolog, mindjárt nem jó.Hát kinlódjék itt az ördög,Tartson ekét, hajtson ökröt.Biz én megyek, urizálok,Erdőn-berdőn kóricálok. Erdőn-berdőn sétála,Hát ihol, nagy a lárma.Bömbölés meg makogás,Sose látott ilyet más.Kopott bundás öreg medve,Egy kis nyullal tülekedve. Szegény ember úgy kacag,Majd a szíve megszakad.Dühbe jön ám a medve,Igy kiált ráförmedve:– Veszetthordta embere,A mért rajtam nevetgetsz,Ebb’ a nyomba megeszlek,Szőröstül meg bőröstül,Két kis keszeg ökröstül. – Jaj, ne tedd azt, soha többet!Ki szántja fel a földemet.Jaj, megölne a nagy szégyen,Hogyha úgy maradna félben.– No jó, akkor várok estig,Vacsorára is jól esik,Ha a medve embert eszik. Oh szép idő, süt a nap,Szegény ember szántogat.Róka arra kerül-fordul:– Mit búsul kend olyan mordul? -Búsulok én, van okom,Túlélni sem is fogom.Ha te tudnád, a mit én,Halálfia vagyok én. – Mi a patvar, mi az eset?– Úrhatnámság belém esett.Sétálok az erdőben,Hát lárma van előttem,Bömbölés, meg makogás,Sose látott olyat más. Kopott bundás öreg medve,Egy kis nyullal verekedve.Kacagtam egynagyot rája,Medve megesz vacsorára. – Bizzon csak rám minden bajt,Rendbe hozom én ezt majd,Hogyha nekem kend fizet:Egy kakast a hat tyukjával,A mit akar, azt tehet,Medve uram bundájával. Megigéri, hogyne, persze,Pedig alig van rá mersze.Az apjának se

Tovább a mesére

Temetjük a rózsafákat… (Móra Ferenc)

Temetjük a rózsafákat - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap reggel alig nyitom ki az ablakot, odaesik a párkányra egy levél. Ejnye, ki küldte, ki hozta ezt a levelet nekem kora reggeli időben? Odamegyek, fölveszem. Látom, hogy egy száraz hársfalevél ez az én levelem. Szélpostás hozta, Tél apó küldte, ezt már csak elolvassuk, ha tudjuk. Nem kell ahhoz pápaszem, látni azt úgy is, hogy megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan, mintha ezüst porzóval volna behintve. – Jövök már egész hadammal együtt! – ezt írja Tél apó a száraz levélen. – Előttem a hideg szél, a kemény fagy, velem a zúzmara, sarkamban az ordító förgeteg. Mentsd meg előlünk, amit féltesz, takard el, ami drága. Nagyon emberséges ellenség vagy te, Tél apó, köszönjük is alássan a barátságodat, ámbátor hasznát nemigen vehetjük neki. Magunkfajta szegény embernek hátán háza, kebelén kenyere. Nincs nekünk egyebünk a kerek világon egy-két rózsafánál. Az ám, a rózsafák! Azok teszik széppé a mi életünket. Rózsák lágy szirma simogatja el homlokunkról a kenyérkereső gondot. Rózsák árnyékában tanulunk nótát a fülemülétől. Rózsánál egyebet nem tudunk adni azoknak, akiket szeretünk. Még Pannika is elpityeredik, mikor elújságolom neki, mit írt Tél apó a száraz levélre. – Apukám, én sírok. – Már miért tennéd azt, édes madaram? – Hát mit csináljak

Tovább a mesére

Hirdetés

Babszem Jankó (magyar népmese)

Babszem Jankó - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Na, gyerekek, ki nem hallotta hírét Babszem Jankónak? Aki nem hallotta, idetartsa a fülét, mert ma este Babszem Jankóról mondok mesét… Volt, hol nem volt, az már bizonyos, hogy hetedhét országon túl (ha akarom, innét), volt egyszer egy szegény ember, kinek annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hiszen csak az az egy ne lett volna! Mert akár hiszitek, akár nem, ez az egy akkora volt, mint egy babszem, de még egy makulamákszemmel sem nagyobb, s úgy is hívta minden lélek: Babszem Jankó. Hej! sokat búslakodott, epekedett a szegény ember, de még többet a felesége, hogy mi lesz Jankóból. Kendernövéskor múlt tizenhat esztendős, s csak akkora most is, mint amikor megszületett. Mert csak lesz, ahogy lesz, amíg ők élnek, de ki visel majd gondot erre a szetemnyi (csöppnyi – a szerk.) teremtésre azután? Elmegy a szegény ember egyszer szántóba, s magával viszi Jankót is. Amint szántnak, egyszerre csak omlani kezd a záporeső. A szegény ember félbehagyta a szántást, Jankó pedig az eső elől bebújt egy keserűlapi alá. De ahogy bebújt, az egyik ökör hátrafordul, s hamm! bekapja a keserűlapit Jankóval együtt. Keresik Jankót, mikor az eső elállott, mindenfelé, tűvé tesznek minden barázdát, minden hasadékot, kijött az egész

Tovább a mesére

Medve, róka, meg az ember (Móricz Zsigmond)

Medve, róka, meg az ember - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Róka:Adjon isten, medve koma! Medve:Adjon isten, róka koma! Róka:Ej be begyes, ej be merész,Kelmed mindig csatára kész! Medve:Bizony nem is ajánlom,Hogy utamba találjonAkárki is akadni,Ha meg akar maradni,Bundájában, kedvében,Becses uri bőrében. Róka:No, no csinyján, medve koma! Medve:Brum, brum, rókát eszem, koma! Róka:Hiszen ilyen inci-finci,Ha kelmed csak meglegyinti,Rögtön kiadja a párát,De kend is megleli párját. Medve:Soha biz én, az a híjjom,Nincs ki velem párbajt víjjon. Róka:Hát az ember? Medve:Hisz én kenddelMajd elbánok, ha csúfol. Róka:Medve koma, kend szúrkol.Szájjal persze hősködik,S ha embert lát, megszökik. Medve:Tányértalpam,Lompos farkam,Hol egy ember, ide vele,Hogyha kedves az élete.… Ott jön egy pók két lábon,Az az ember, barátom? Róka:Ez nem ember, még csak lesz,Ne gyerekre, nagyra less. Medve:Itt jön egy sün, lába három.Ez az ember? alig várom. Róka:Ez nem ember, már csak vót,Alig birja a mankót. Medre:Irgum-burgum, mi ez már? Róka:Ez az ember! a huszár!…Isten áldjon medve koma!…(Elszalad; később találkozik a szaladó medvével)No, hogy izlett a lakoma? Medve:Cudarul, csak ne nevess.Paprikás volt a leves.Sose láttam olyan dögöt,Száz lépésről szembe köpött.Tilinkóján rám fütyöle,Most is cseng a fülem bele.Fényes nyelvét kirántotta,A szememet kápráztatta.Megberetvált, beste féreg,A májamban nőtt a méreg!Csak nem türöm, az ebadta!Kaptam magam, elszaladtam.Félre! Ne állj az utamba,Mert megeszlek ebb’ a nyomba’,Kinek van ma halni kedve’?Én vagyok a

Tovább a mesére

Róka, meg a favágó (Móricz Zsigmond)

Róka, meg a favágó - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Le is ut, fel is ut,Róka koma futva fut.Elől tűz, hátul víz,Reszket benne minden íz. Sűrű erdő, rengeteg,Még sem talál rejteket.Köröskörül kopó csahol,Lába nyomán vadász lohol. – Jaj, favágó apóka,Bajba vagyon a róka,Bujtasson el engem gyorsan,Meghálálom százszorosan. Jól van, jól van, te róka,A kunyhóm jó buvóka.Hanem aztán majd meglátom,Mit ér a szó, jó barátom. Dirr! durr! – itt a vadász.– Hej favágó, mit csinálsz?– Faricskálok árnyelet.– Róka koma hol lehet? Mondjad már, hogy láttad-e?– Beszélgettem is vele.– Mikor láttad? hol van? merre?– A mult télen kószált erre. – Hej favágó, vakapád,Tedd bolonddá nagyapád.Szalad már a vadász ujra,Nem néz rá az intő ujjra. A bütyök ujj mutogatta:Ott kuksol az ebugatta!Dirr! Durr! – a vadász márA cserjében messze mászkál. – Hóha, hóha, ne te né!Róka koma elmennél?Ez barátság, ez a hála?Az igéret füstbe szálla? – Róka vagyok, szóltál értem,Szóval hát köszönöm szépen.De ujjoddal azt intetted,Hogy nem kivánsz hálás tettet.

Tovább a mesére

Hirdetés

Szép Palkó (magyar népmese)

Szép Palkó - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak egy fia volt, de ennek is hol adott enni, hol nem. Adott volna szegény feje, de mikor volt mit, s mikor nem. Azt mondja egyszer a fiú az anyjának, hogy ő bizony nem sanyarog többet itthon, elmegy szerencsepróbálni. Sírt a szegény asszony, hogy most kifogy az egyetlen fiából, de azt sem mondhatta: maradj veszteg, édes szép fiam, tejbe-vajba fürösztgetlek, hasábfával kenegetlek (üti-veri – a szerk.), mert nemhogy tej, vaj lett volna, de még hasábfa sem volt. Közmént legyen mondva, a fiút Palkónak hívták, s olyan szép legényecske volt, hogy nem akadt párja hét puszta határban. Mondom, hogy sírt az asszony keservesen, de mégiscsak feltarisznyálta Palkót hamuba sült pogácsával, s isten hírével útnak eresztette. Ment, mendegélt szép Palkó hegyeken, völgyeken keresztül, s estére kelve egy sűrű rengetegbe ért. Ahogy ment a rengetegben, messze, messze meglát valami gyenge világot, de az olyan kicsinek tetszett, mint a gyertya világa. Ment egyenesen abban az irányban, s hát a gyertyavilág erősödik, nagyobbodik, s mikor egy hajításnyira lehetett attól, akkora tűz volt, mintha egy nagy kontignációs (emeletes – a szerk.) ház égett volna. „Jaj – gondolja magában

Tovább a mesére

A kerek kő (magyar népmese)

A kerek kő - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malacka túr: volt egy szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába feküdt le késő éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltől estig folyóvízről folyóvízre, betelt rajta a mondás, hogy: vadász, halász, madarász, üres tarisznyában kotorász; kevés istenáldása volt a munkáján. Hanem amilyen ágrólszakadt szegény volt a halász, éppen olyan gazdag ember volt a bátyja. Ennek meg egy gyermeke sem volt. Mikor aztán a szegény halász házánál egy falat nem sok, annyi sem volt, mindig csak a bátyjához küldött: adjon Isten nevében bár egy vacsorára való puliszkalisztet. De ahhoz ugyan küldhetett, azt üzente vissza mindig: ád szívesen egy vékát is, ha cserébe neki adja valamelyik fiát. – Azt már nem teszem – mondta a szegény halász -, ahány gyermekem van, mind egyformán kedves énnekem, egytől sem tudnék megválni. Egyszer, mikor már vagy egy hétig alig volt egy betevő falatjuk, elment a halász, s azt mondta a feleségének, hogy addig vissza sem jön, míg egy jó tarisznya halat nem fog. Leült jókor reggel a víz partjára, hol betette, hol kivette

Tovább a mesére

Cini, cini, zene, zene (Móra Ferenc)

Cini, cini, zene, zene - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Kapun innen, küszöbön túl, éppen a Pici kutya kastélya mellett virágszemű Gyöngyöm Gyuszival találkoztam valamelyik reggel. – Hová mégy, bácsim? – kérdezi tőlem. – Kis hóba, nagy sárba, megyek a vásárba – okosítom föl. Bizony vesztemre tettem, mert Gyöngyöm Gyuszi mindjárt belém csimpeszkedett, mint hajnalicskavirág a kútágasba. – Bácsim, hozzál nekem valami szép ongorát abból a vásárból. Olyant hozzál, mint a Pannika babáé, amelyik akkor is nagyon szól, ha kicsit ütik. – Jaj, pajtikám – cirókáltam meg a prémsapka alól kikukucskáló szőke haját -, az ongora nem szegény embernek való muzsika. – Hát mi való a szegény embernek, bácsim? – Hegedű. A hegedű még nem szólt, de Gyöngyöm Gyuszi már táncolt. – Jaj, bácsim, az lesz csak az igazi szép muzsika! Annak még vonója is van, igaz-e? Hát akkor hegedűt hozzál nekem, bácsim! Hát a hegedűért nem messze kellett menni, csak a konyhára visszafordulni, az Etel szobalányt megkérni, hogy adja elő a cirokseprűt, a kis bicskát elővenni, a cirokseprűnek két szálát levágni: s már készen is volt a vadonatúj hegedű. Mégpedig vonóstul. – Melyik neki a vonója? – tudakolta gyanakodva kökényszemű kispajtásom. – A vonója melyik? – zavarodtam meg egy kicsit. – A vonója mindig az, amelyiket felülről húzod. Éppen

Tovább a mesére

A pillangók királya (Móra Ferenc)

A pillangók királya - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Mikor én iskolás gyerek voltam, de sok szép lepkét fogtam! Egyszer valami erdőkerülő vetődött a házunkhoz. Eldicsekedtem neki egy gyönyörű pillangóval. – Nem sokat ér ez, öcsém, míg meg nem szerzed hozzá a pillangókirályt is. Majd kőbálvánnyá meredtem, úgy elszomorodtam. – Milyen az a pillangókirály? Sose hallottam én ilyenről, könyvekben sincs lerajzolva. – Hja, öcsém, nem is ösmerik ám azt a könyvcsináló urak. Én magam is csak egyszer láttam életemben, pedig én az erdőben öregedtem meg. Kék selyemszárnya van a pillangónak, piros bársonycsipkével. Nagy pörge bajusza, karbunkulus korona a fején. Arról ösmerszik meg leghamarabb, mert az úgy ragyog, mint a szivárvány. Ettől a perctől fogva nem volt nekem nyugodalmam se éjjel, se nappal. Éjjel mindig a pillangókirályról álmodtam, nappal mindig azt kerestem. Összebolyongtuk a húgocskámmal az egész környéket. Megbújtunk minden bokrot, megkutattunk minden faodút. Hasztalan, hiába. Nem is láttam a pillangók királyát. Egyszer a húgom megbetegedett. Jöttek-mentek az orvosok, apám-anyám egyre sírt. Én meg akkor is csak arra gondoltam, hogy most már egymagamnak kell a pillangók királyát keresni. Utoljára már azt gondoltam, hogy elámított az erdőkerülő. Nincs olyan pillangókirály a világon. Ha volna, annyi sok hét óta már meg kellett volna találnom. Nagy-nagy fájdalom fogta el a szívemet, sírva borultam

Tovább a mesére

Hirdetés

Szép Cerceruska (magyar népmese)

Szép Cerceruska - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény özvegyember, s annak két szép leánykája. De aztán olyan szép volt mind a kettő, hogy királykisasszonyoknak is beillettek volna. Be bizony! Lakott az özvegyember szomszédságában egy özvegyasszony, s ez egyszer, mikor a nagyobbik leányka, akit Cerceruskának hívtak, az udvaron játszadozott, átalszólt a kerítésen: – Te leányka, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen feleségül engem, s én titeket tejbe-vajba fürösztgetlek. Megörült ennek Cerceruska, futott az édesapjához, s mondja, hogy mit üzent a szomszédasszony. – Biz az jó lenne! – mondá az özvegyember, s még aznap feleségül vette a szomszédasszonyt. Hiszen jó dolguk volt a leánykáknak egy hétig, kettőig, cirókálta-marókálta a mostohájuk, de aztán csak megfordult az indulata, s a szegény árvák többször kaptak verést, mint ételt. – Hallod-e – mondá Cerceruska a húgának -, ez a gonosz asszony még elpusztít minket, menjünk világgá! – Én nem bánom – mondá a kisebb leányka -, menjünk világgá. Jókor reggel fölkeltek, s azt mondták a mostohájuknak, hogy eprészni mennek az erdőbe, ha eleresztené. – Csak menjetek – mondotta az asszony -, úgysem veszem semmi hasznotokat. S mikor a leánykák kimentek a kapun, utánuk szólt lassan, de Cerceruska jól hallotta: – Az Úristen engedje meg, hogy

Tovább a mesére

A rác, a róka meg a szarka (magyar népmese)

A rác, a róka meg a szarka - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer egy rác* ember kiment az erdőbe, ott egy fa alatt tüzet rakott, s kolbászt sütött. Mi dolga akadt, mi nem, leteszi a kolbászt, félremegy, s azalatt odavetődött egy róka, fölkapta a kolbászt, s elszaladt vele. Nekiáll a róka, hogy megegye a kolbászt, s abban a pillanatban leröppen egy szarka, kikapja a kolbászt a róka szájából, s fölrepül vele egy fa tetejére. Szalad a rác a kolbász után, s hát látja, hogy ott fityeg a szarka csőrében. Gondolkozik, mit csináljon, hogy a kolbászt visszakapja. Ő bizony – gondolja magában – levágja a fát. De megint mást gondol, azt gondolja magában, hogyha a szarka meglátja a fejszét, elrepül. Fogja magát, a fejszét a háta mögé dugja, s felkiált a szarkának: – Dáj szarkica, kalbászica, nincsen nálam szekerica. (Add ide, szarkácska, kolbászocskát, nincsen nálam fejszécske.) Hanem a szarkának több esze volt, mint az embernek, s úgy elrepült a kolbásszal, hogy hűlt helye sem maradott. Ha a szarka el nem repült volna, az én mesém is tovább tartott volna. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 2. kötet) *Rác: régen a Magyarországon élő szerbeket, horvátokat hívták rácnak – a szerk.

Tovább a mesére

Kacor király (magyar népmese)

Kacor király - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak egy macskája. Ez a macska olyan kajtár (torkos, falánk – a szerk.), olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki: – Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat! No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, s visszafordul, nézi a macskát, nem tudta elgondolni, mi isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mindkettő megijedt a másiktól. No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve: – Ki légyen az úr? „Ahá – gondolja magában a macska -, úgy látszik, ez fél tőlem!” Mindjárt nekibátorodott, s mondotta nagy büszkén: – Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg,

Tovább a mesére

Hogyan lesz a rókából elefánt?

Hogyan lesz a rókából elefánt? - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy róka. Róbert róka igazi ravaszdi szeretett volna lenni, azonban sosem figyelt oda, amikor az öreg rókák tanították, így szegénynek gyakran balul sültek el az ötletei. Ma egy ilyen esetet mesélek el neked. Egy szép napon Róbert róka sétálni indult az erdőbe. Nagyon megéhezett, és azon gondolkodott, hogy ő bizony egy egész szarvast is meg tudna enni. Egy gond volt csak: sokkal kisebb volt, mint egy szarvas. Gondolkodott, mitévő legyen. Vagyon melyik állat nagyobb, mint egy szarvas? Egyszer csak eszébe jutott, hogy az elefánt olyan nehéz és hatalmas, hogy még kergetnie sem kellene a szarvast, elég ha ráugrik, és már el is fogta. Amint a gondolatok végére ért, már szaladt is haza. Egész álló nap azon dolgozott, hogy egy elefánt jelmezt varrjon. Mire lement a nap, el is készült. Gondolhatod, addigra már mennyire korgott a gyomra! Róbert róka felvette a jelmezét, és vadászni indult. Nem is kellett messze mennie, talán csak a tizenötödik fáig, és már össze is találkozott az erdő leghatalmasabb szarvasával. Több sem kellett Róbert rókának, már rá is ugrott. Csak egy dolgot nem vett számításba: attól, hogy ő elefántnak öltözik, nem lesz olyan hatalmas és nehéz, mint egy igazi elefánt.

Tovább a mesére

A kiskacsa 3 kívánsága

A kiskacsa 3 kívánsága - Mesélek Neked

Biztosan hallottad már, hogy amikor jót teszel egy aranyhallal, akkor a halacska felajánlja számodra, hogy hármat kívánhatsz. Bizony, így történt ez Kázmér kacsával is. Érdekel a története? Elmesélem neked. Egy nagyon szép, verőfényes napsütéses reggelen Kázmér kacsa testvéreivel a közeli tóra indult úszni. Aznap úgy sütött a nap, hogy tudni lehetett, nagy forróság lesz, így nem is volt kérdés, mi a lesz az aznapi programjuk: anyukájuk halat fogni tanítja őket. Azt tudnod kell, hogy Kázmér volt a legkisebb, ezért mindig leghátul úszott, és a testvérei nem nagyon foglalkoztak vele. Kicsiként kezelték, és ezért úgy érezte, őt nem is szeretik igazán. El is indultak, szépen libasorban úsztak Kacsamama után. Anyukájuk sorra fogta ki a halakat, ők pedig még kicsit ügyetlenkedve, de nagyon lelkesen próbálták utánozni. Nem is csoda, hiszen nem könnyű halat fogni: csúszik, fickándozik és mindent megtesz, nehogy kifogják. Azonban Kázmér kacsa sikerrel járt. Egyszer csak hopp, a csőrében volt egy gyönyörű, aranylóan csillogó, narancssárgás hal. Kázmér nagyon boldog volt, éppen sietve úszott Kacsamamához, amikor a hal megszólalt: – Engedj vissza a vízbe! Meglátod, jótett helyébe jót várj! Csodálkozott Kázmér, mert ő úgy tudta, a halak nem tudnak beszélni. Furcsa érzések keringtek benne, hiszen egyrészt nagyon megette volna már az

Tovább a mesére

A szürke (magyar népmese)

A szürke - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmi egyebe nem volt a világon, csak egy szürke lova. Azzal mindennap eljárt a szárazmalomba őrölni, úgy éldegélt egyik napról a másra. Hát egy esztendőig, kettőig ment, ahogy ment a dolog, hanem egyszer a szürke megunta, hogy mindig csak egyedül járjon, mondta a gazdájának: – Gazduram, szerezzen nekem társat, mert ha nem, kifogy belőlem. – Ó, édes szürkém – mondotta a szegény ember -, szereznék én jó szívvel, de honnét s mivel, mikor egy árva garasom sincs. – No, ha nincs – mondotta a szürke -, eresszen el, majd kerítek én magamnak társat. Jól van, a szegény ember beleegyezett, a szürke elindult, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, addig ment, mendegélt, míg rengeteg erdőben egy rókalyukhoz nem ért. Ottan szépen leheveredett a lyuk előtt, behunyta a szemét, mintha meg volna dögölve. A lyukban egy öreg róka lakott három fiával. Mondja az öreg a legkisebbik fiának: – Eredj, fiam, láss egy kicsit te is a világba, hozz már te is valamit, hadd lám, mit tudsz. Elindul a kis róka, de a lyuknál visszafordul, s mondja az anyjának: – Jaj, lelkem, anyám,

Tovább a mesére

A farkas és a róka (magyar népmese)

A farkas és a róka - magyar népmese - Mesélek Neked

Réges-régen a farkas meg a róka nagy erős barátságban s komaságban voltak. Erdőn-mezőn együtt jártak, egymást el nem hagyták. No, ha együtt jártak, egyszer együtt is estek bele egy verembe. Orgonáltak, ordítoztak szegények, de senki lélek nem jött arrafelé. Nap nap után, éjszaka éjszaka után múlt. Majd megvesztek a nagy éhségben, mert sehogy sem tudtak kiszabadulni. Egyszer egyet gondol a róka koma, s mondja a farkasnak: – Valamit mondok, farkas koma. – Mit, róka koma? – Azt, hogy állj fel a két hátsó lábadra, hadd lám, milyen magas vagy. Én azt hiszem – mondja a ravasz róka -, hogy magasabb vagy te a medvénél is, de még az oroszlánnál is. Tetszett a farkasnak ez a hízelkedő beszéd. Felállott a két hátulsó lábára. Jól kinyújtózkodott, hogy minden csontja ropogott belé. Azt mondja neki a róka: – Ejnye, farkas komám, mi jutott eszembe. Kimegyek a veremből, s kihúzlak téged is. – Róka koma, ne bolondozz, mert nyakon váglak! – mondja a farkas. – Már hogy tudnál te innét kimenni? – Hát jól van! Csak engedd meg, hogy álljak a válladra. Ha nem is tudok kimenni, legalább megnézem, hogy milyen idő van odakünn. Jól van, a farkas megengedi, hogy csak álljon a vállára

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page