Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A királykisasszony cipője (magyar népmese)

A kirélykisasszony cipője - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépséges szép királykisasszony, de olyan szép, hogy a napra lehetett nézni de rá nem. Jártak is az apja házához hercegek, királyfik a világ minden tájékáról, körülvették a világszép királykisasszonyt, mondtak neki mézesmázos szavakat, de annak ugyan beszélhettek: az egyik fülén be, a másikon ki, nem hallgatott rájuk. Egyhez sem volt egy kegyes jó szava, s mennél jobban bizonyította ez is, az is, hogy így meg úgy tejbevajba fürösztgetné, s tenyerén hordaná, ha az ő felesége lenne, annál nagyobbakat kacagott rajtuk, hogy a palota is csengett belé. Volt egy a hercegek s királyfik közt, aki tetszett neki egykicsit, de ennek sem sok öröme telhetett abban, mert őt még a többinél is jobban kikacagta a szívtelen királykisasszony. Hát telt-múlt az idő, a hercegek s királyfik is nagy elszontyolodva ide s tova elszéledtek, kettő-három ha még ott maradt a palota körül. Egyszer – hogy volt, hogy nem, én bizony nem tudom, de gondolom, hogy úgy volt, ahogy volt, hát mondom – az történik, hogy két bolhácska ugrik a királykisasszony tenyerébe. Nosza, a királykisasszony se rest, összeszorítja a markát, s a két bolhácskát beleereszti egy zsíros bögrébe, hogy ott nagyra nevekedjenek. Bizony ha odaeresztette, ott jó

Tovább a mesére

A vadgalamb és a szarka (magyar népmese)

A vadgalamb és a szarka - magyar népmese - Mesélek Neked

Szép madár a vadgalamb, de nem ért a fészekrakáshoz. Elmondom nektek, hogy miért nem ért.Réges-régen, még az ántivilágban* volt, a vadgalamb is szerette volna megtanulni a fészekrakást. Látta, hogy a szarka vékony ágacskákból, gallyakból milyen pompás fészkeket rak. Elment hozzá, s kérte szépen: – Kedves szarka pajtás, taníts meg engem a fészekrakásra! – Én jó szívvel – mondotta a szarka. Hirtelen összeszedett egy csomó ágat, ügyesen rakta az egyiket a másikra, s magyarázgatta a galambnak: – Csak így, csak úgy, csak így, csak úgy. A vadgalamb ugyan nem értette, de szégyellette megvallani. Egyre mondta: – Túdom, túdom, túdom. – Hát, ha tudod, csináld – mondotta a szarka nagy haragosan, s ott hagyta a vadgalambot a félig rakott fészekkel. Nem is tanulta meg a vadgalamb azóta sem a fészekrakást, s ha a szarka ki nem békül vele, nem is tanulja meg sohasem. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 2. kötet) *Ántivilág: a régi világ, emberemlékezet előtti.

Tovább a mesére

A rác, a róka meg a szarka (magyar népmese)

A rác, a róka meg a szarka - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer egy rác* ember kiment az erdőbe, ott egy fa alatt tüzet rakott, s kolbászt sütött. Mi dolga akadt, mi nem, leteszi a kolbászt, félremegy, s azalatt odavetődött egy róka, fölkapta a kolbászt, s elszaladt vele. Nekiáll a róka, hogy megegye a kolbászt, s abban a pillanatban leröppen egy szarka, kikapja a kolbászt a róka szájából, s fölrepül vele egy fa tetejére. Szalad a rác a kolbász után, s hát látja, hogy ott fityeg a szarka csőrében. Gondolkozik, mit csináljon, hogy a kolbászt visszakapja. Ő bizony – gondolja magában – levágja a fát. De megint mást gondol, azt gondolja magában, hogyha a szarka meglátja a fejszét, elrepül. Fogja magát, a fejszét a háta mögé dugja, s felkiált a szarkának: – Dáj szarkica, kalbászica, nincsen nálam szekerica. (Add ide, szarkácska, kolbászocskát, nincsen nálam fejszécske.) Hanem a szarkának több esze volt, mint az embernek, s úgy elrepült a kolbásszal, hogy hűlt helye sem maradott. Ha a szarka el nem repült volna, az én mesém is tovább tartott volna. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 2. kötet) *Rác: régen a Magyarországon élő szerbeket, horvátokat hívták rácnak – a szerk.

Tovább a mesére

A kóró és a kis madár (magyar népmese)

A kóró és a kis madár - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer egy kis madár rászállott egy kóróra, s mondta neki: – Ringass engem, kóró! Mondta a kóró: – Biz én nem ringatlak, eleget ringattalak már. Megharagudott a madárka, repült a kecskéhez, s kérte: – Kecske, rágd meg a kórót, mert nem akar ringatni engemet. – Biz én nem rágom meg, mert eleget rágtam én már – felelt a kecske. Repült a madár a farkashoz, s kérte: – Farkas, edd meg a kecskét, mert nem akarja a kórót megrágni, kóró pedig nem akar engem ringatni. – Bizony nem eszem én – felelt a farkas, ettem én már kecskét eleget. Berepült a madár a faluba, s kérte a falut: – Falu, lődd meg a farkast, mert nem akarja megenni a kecskét, kecske nem akarja megenni a kórót, kóró nem akar ringatni engem. – Bizony nem lövöm én, lőttem én már farkast eleget. Most a madárka elrepült a tűzhöz, s kérte a tüzet: – Tűz, égesd meg a falut, mert nem akarja meglőni a farkast, farkas nem akarja megenni a kecskét, kecske nem akarja megrágni a kórót, s kóró nem akar ringatni engem. – Biz én nem égetem, égettem én már eleget – mondotta a tűz. Hej, istenem, mit csináljon a madárka, elrepült

Tovább a mesére

A kút (magyar népmese)

A kút - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer a magyar ember egy kerek vizesgödröt ásott az udvarában. Arra vetődött a német, s kérdezte: – Mit ás kend, atyafi? – Vízigödröt – mondotta a magyar ember. – Gut, gut – mondta a német. – Nem kút ez – mondta a magyar ember -, hanem vízigödör. – Gut, gut – mondotta ismét a német. – Hát ha kút, legyen kút – mondotta a magyar ember. Így lett a vizesgödörből kút. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 2. kötet)

Tovább a mesére

Csali mese (magyar népmese)

Csali mese - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember kiment a fiával a földre szántani, s amint egyet-kettőt fordul, egyszerre csak elkiáltja magát a fiú: – Nézze, apámuram, nézze, egy kulcsot találtam! – Az ám, egy kulcs – mondja a szegény ember. – Ejnye, de jó volna, ha egy ládát is találnál hozzá! Na, ez annyiban maradt. Tovább szántanak, kettőt-hármat térülnek-fordulnak. Megint elkiáltja magát a fiú: – Nézze, apámuram, megtaláltam a ládát is. Próbálják a kulcsot, hát jól beletalál a zárba. Kinyitják a ládát, felemelik a fedelét, nézik, mi van benne, hát abban bizony nem volt egyéb, csak egy kurta farkú egerecske. Ha az egérkének hosszú farka lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. Hát jól van na, mondok mégis hozzá egy versecskét: Mese, mese, mátka,fekete madárka,úri bunda, kopasz egérugorjon a nyakadba.Mese, mese, fakakas,bújj a lyukba, ott hallgass,Kata, Kata, két garas,neked adom, csak hallgass. (Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág 2. kötet)

Tovább a mesére

Kacor király (magyar népmese)

Kacor király - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak egy macskája. Ez a macska olyan kajtár (torkos, falánk – a szerk.), olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki: – Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat! No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, s visszafordul, nézi a macskát, nem tudta elgondolni, mi isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mindkettő megijedt a másiktól. No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve: – Ki légyen az úr? „Ahá – gondolja magában a macska -, úgy látszik, ez fél tőlem!” Mindjárt nekibátorodott, s mondotta nagy büszkén: – Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg,

Tovább a mesére

A nagyotmondó legény (magyar népmese)

A nagyotmondó legény - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy szegény ember, s annak három fia. Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja leányát s fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy azt ő el ne higgye. Meghallja ennek a hírét a szegény ember, s mondja a fiainak: – Na, fiaim, próbáljatok szerencsét, hátha megsegít az Isten. Az idősebb meg a középső fiú azt mondták, hogy ők már csak itthon maradnak, túrják a földet, hanem a legkisebb fiú kétszer sem mondatta magának, indult a király városába. Hát, amikor megérkezik a király udvarába, tele van az udvar királyúrfiakkal, hercegekkel, grófokkal, bárókkal, minden rendű és rangú legényekkel. Volt ott hosszú süveges tót is, de még cigánylegény is. Mondottak azok mindent, egyik nagyobbat a másiknál. De mondhattak akármit, a király mindent elhitt. Mikor aztán nagy szégyenkezve mind eltakarodtak, s kitisztult az udvar, fölment a szegény legény a királyhoz, köszöntötte illendőképpen. – Adjon isten, jó napot, felséges királyom! – Adjon isten, fiam, hát mi járatban vagy? – Én bizony, felséges királyom, szeretném feleségül venni a királykisasszonyt. – Elhiszem, fiam, de aztán miből tartanád el?

Tovább a mesére

Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony (magyar népmese)

Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt egyszer egy öreg király. Bánattal feküdt, búval kelt ez az öreg király, mert hiába imádkozott az Istenhez, hogy áldja meg egy fiúgyermekkel, nem áldotta meg sem fiúval, sem leánnyal. Bú volt éjjele, bú volt nappala. Mindig azon tűnődött, hogy kire hagyja az országát meg a királyságát. Egyszer, amint jön a templomból, elhaladott mellette egy bolondforma, félkegyelmű ember. Azt mondja: – No, ez is mindig kesereg. De addig kesereg, amíg egyszer csakugyan utoléri a nagy búbánat. Hallja ezt a király, megállítja az embert, s kérdi tőle: – Mit beszéltél, he?! – Én azt, felséges királyom, hogy addig kesereg, amíg egyszer csakugyan utoléri a nagy búbánat. – Hogy értsem ezt? – kérdi a király. – Úgy, felséges királyom, hogy mindig kesereg egy fiú után. De még csak akkor lesz igazi bánata, ha az a fiú világra születik. Eleget vallatta a király, hogy ugyan mi bánata lehetne abban. De a félkegyelmű emberből egy szó nem sok, annyit sem lehetett kivenni többet. Na, eltelik egy-két nap. Hát egy reggel gyermeksírás költi fel a királyt. Egy szép aranyhajú gyermekkel áldotta meg az Isten. Örült a király, nem tudta, mit csinál nagy örömében. Az igaz, hogy örülhetett is, mert nem akadt ennek a gyermeknek párja

Tovább a mesére

A szürke (magyar népmese)

A szürke - magyar népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmi egyebe nem volt a világon, csak egy szürke lova. Azzal mindennap eljárt a szárazmalomba őrölni, úgy éldegélt egyik napról a másra. Hát egy esztendőig, kettőig ment, ahogy ment a dolog, hanem egyszer a szürke megunta, hogy mindig csak egyedül járjon, mondta a gazdájának: – Gazduram, szerezzen nekem társat, mert ha nem, kifogy belőlem. – Ó, édes szürkém – mondotta a szegény ember -, szereznék én jó szívvel, de honnét s mivel, mikor egy árva garasom sincs. – No, ha nincs – mondotta a szürke -, eresszen el, majd kerítek én magamnak társat. Jól van, a szegény ember beleegyezett, a szürke elindult, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, addig ment, mendegélt, míg rengeteg erdőben egy rókalyukhoz nem ért. Ottan szépen leheveredett a lyuk előtt, behunyta a szemét, mintha meg volna dögölve. A lyukban egy öreg róka lakott három fiával. Mondja az öreg a legkisebbik fiának: – Eredj, fiam, láss egy kicsit te is a világba, hozz már te is valamit, hadd lám, mit tudsz. Elindul a kis róka, de a lyuknál visszafordul, s mondja az anyjának: – Jaj, lelkem, anyám,

Tovább a mesére

A szomorúfűz (magyar népmese)

A szomorúfűz - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt idő, gyermekek, mikor a szomorúfűzfának nem hajolt le az ága, mint ahogy most lehajlik. Éppen úgy fölfelé állottak az ágai, mint a többi fáé, melyen nincs gyümölcs. Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy Krisztus urunk egy szomorúfűz alá ült le. Üldözték a rossz emberek, s mivelhogy erősen elfáradott, pihenni ez alá a fa alá tért, mert tudta, hogy ennek nem szúrós sem levele, sem ága. Leült Krisztus urunk, s ím, a fűzfa ágai egyszeriben lehajlottak szépen, s szelíden legyintgették verejtékes homlokát. Pihenés után Krisztus továbbment, de a szomorúfűz ága nem hajolt többet vissza! Lehajolva maradt annak emlékére, hogy az Isten fia ült alatta. (Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 3. kötet)

Tovább a mesére

A szegény ember hegedűje (magyar népmese)

A szegény ember hegedűje - magyar népmese - Mesélek Neked

Messze, messze, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király, s annak három szép lánya. Azt mondja a királyné egyszer ennek a három leánynak: – No, leányok, menjetek el az erdőbe eprészni, s amelyik több epret szed, annak adom a veres szoknyámat. Elmennek a leányok, szedik, szedik az epret nagy szaporán. Mikor dél felé járt az idő, letelepednek egy fa alá, s összenézik, hogy melyik szedett több epret. Hát a legkisebb egyedül éppen annyit szedett, mint a másik kettő egybevéve. Bezzeg lett irigykedés! Mármost a kisebbiké lesz a veres szoknya! Azt mondja a legnagyobbik leány: – Jertek, leányok, szedjünk még egy kicsit, ennyivel úgysem mehetünk haza! A legkisebb leány eleget erősködött, hogy akkor estére nem érnek haza, de a két nagyobb csak azon volt, hogy még szedjenek. Jól van. Elindul az erdő egyik-egyik részébe a két nagyobb, az erdő más részibe pedig a kisebb. De nem epret szedtek ezek, hanem megegyeztek, hogy megölik a testvérüket. Ha az övék nem lehet a veres szoknya, ne legyen a legkisebbé sem. Mindjárt felkeresték a testvérüket, megfogták, s hiába könyörgött, hogy inkább nekik adja mind, ami epret szedett, mégis megölték. Éppen mikor megölték, arra vetődött egy vak koldus, ennek elvették a hegedűjét,

Tovább a mesére

A népmese olyan mese, amelyet csodás, akár varázslatos elemekkel szőttek át. Szájhagyomány útján terjed, szerzője ismeretlen. A népmese gyűjtők jegyzik le.

Egy népmesének többféle változata is terjed. Éppen ezért nem kell meglepődnöd, ha más másképpen meséli az adott népmesét. Ez teszi a népmesék világát még különlegesebbé.

Tudtad, hogy népmesében varázsszámok is szerepelnek? Ilyen a 3, a 7, a 9 vagy a 13 is.

A népmese jellegzetesen kezdődik és végződik. Elárulom, hogy a népmesében mindig a jó győzedelmeskedik, így ha picit izgalmas is a történet, akkor is tudod, hogy a történet vége jó lesz.

You cannot copy content of this page