Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Mátyás király és az öreg szántóvető (Mátyás király mese, magyar népmese)

Mátyás király és az öreg szántóvető - magyar népmese - Mátyás király mese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Egyszer Mátyás király, mikor szerteszéjjel járt az országban, hadd lássa: milyen dolga van a szegény népnek, egy falu mellett kiment a mezőre, s ott szóba állott egy öreg szántó-vető emberrel. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak. A király megismerte az öreg szántóvetőt, aki neki hajdanában katonája volt. Ezzel a szóval köszöntötte az öreget: – Tisztességgel, öreg! Felelte a szántóvető: – Köszönöm az asszonynak! Azt kérdi aztán a király: – Hány pénzért dolgozik kend? – Én bizony, felséges királyom, hatért. – S hányból él kend? – Kettőből – mondja az öreg. – Hát négyet hová tesz kend? Felelte az öreg: – Azt a sárba dobom. Tovább kérdez a király: – Hát öreg, hány még a harminckettő? – A bizony, felséges királyom, már csak tizenkettő. – Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? – kérdezi a király. – Meg biz’ én, felséges királyom. Azt mondja a király: – Na, öreg, az isten áldjon meg, az én kérdéseimnek magyarázatját addig senkinek meg ne mondd, míg a képemet meg nem látod. Továbbmegy a király, otthagyják az öreget, s azt mondja az uraknak: – Na, urak, aki meg tudja magyarázni az én kérdéseimet, annak egy uradalmat adok. Bezzeg szerették volna az urak kitalálni, de hiába

Tovább a mesére

Benet úr (Mátyás király mese, magyar népmese)

Benet úr - Mátyás király mese - Benedek Elek - magyar népmese - Mesélek Neked

Azt hiszem, hogy Benet úr ivadéka lehetett Venturnénak, annak a kevély asszonynak, akiről már meséltem néktek. Venturné gazdag úrasszony volt, s emlékezhettek, hogy míg a fia messze földön hadakozott, hatalmas, nagy várat épített Bereck mellett. Azt mondta szertelen elbizakodottságában, hogy még az Isten sem tudja bevenni az ő várát. Hát az Isten nem is hagyta büntetés nélkül a kevély beszédet: támasztott rettentő földindulást, égszakadást, s a hatalmas vár összeomlott, akár egy nyomorú kis kaliba. Többet nem is épült föl ez a vár, s a kevély asszony ivadéka, Benet úr, szegény nemes ember módjára, fazsindelyes házacskában lakott, egymagában. De Benet úr amilyen szegény, olyan jószívű volt, kapuja mindig nyitva állott, s utolsó falatját is megosztotta a vendéggel, aki hozzá vetődött. Történt, hogy egy este, amint egymagában üldögél Benet úr, s talán éppen a régi jó időkre emlékezett, amikor az ő őseinek várai, nagy uradalmai valának, egy fiatal, diákforma legény állított be hozzá. Köszönt illendőképpen, Mátyás diáknak mondta magát, s szállást kért éjszakára. – Istené a szállás – fogadta Benet úr -, kerülj beljebb öcsém, telepedj le! Látom az arcodról, hogy éhes is vagy, fáradt is vagy. – Bizony mi tagadás, éhes is vagyok, fáradt is vagyok, mert messze földről jövök. Csakhamar

Tovább a mesére

A kolozsvári bíró (Mátyás király mese, magyar népmese)

A kolozsvári bíró - Benedek Elek - Mátyás király mese - magyar népmese - Mesélek Neked

Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában – álruhába öltözött, s úgy ment színről színre, látni a valóságot. A többiek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak. Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg először Isten áldott napját. (Még most is áll az ő szülőháza: nézzétek meg, ha Kolozsvárt jártok.) De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra, paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettök a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt! Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt. – Ne, te, ne – mordult rá a hajdú -, hát te mit lopod Isten áldott napját?! Kelj föl, ne lógasd a

Tovább a mesére

A boldog ember (Mátyás király mese, magyar népmese)

A boldog ember - Mátyás király mese - magyar népmese - Mesélek Neked

Mátyás mellett élt a legmegbízhatóbb belső embere, aki nélkül a király soha nem ment messzire. Egyszer, valami rossz italú víztől Mátyás bizalmasa olyan kólikát (hascsikarást – a szerk.) kapott, csak halt meg. A földön fetrengve sanyargott. Utolja felé már a szemét sem tudta fölnyitni, a kaszás is ott haptákolt a háta mögött, amikor a szomorú hírt hallva egy kuruzsló jelentkezett, hogy á tudja a gyógyírt. Az ország legboldogabb emberének az ingét hozzák, adják rá, életben marad. A király kíséretének száz lovasa ezerfelé szaladt a boldog ember inge után. Fölhajtottak ungot, berket (mindenféle helyet – a szerk.), boldog embert nem találtak, olyat se, aki annak hazudta volna magát. Nagy orracsüngesztve hazafelé tartott a boldogemberinge-kereső küldöttség, amikor a szegedi kopárosokon át Buda felé ballagva hallják ám, hogy szépséges tilinkószó (fából faragott, magas hangú síp, furulya – a szerk.) bukdácsol fülükhöz a homokbuckák ballangóival versengve. A király küldöttsége csakis okosokból verbuválódik. Azt gondolták, aki pikuláz (fuvolához hasonlít fúvós hangszer – a szerk.), az jókedvű, aki jókedvű, az a boldog. Odamennek, hát egy juhászlegény fújja a pikuláját. Kérdik tőle, boldog-e. A bojtár (állatokat őrző fiú – a szerk.) teketória nélkül válaszol: – Az vagyok tetőtől talpig! – Mi teszi a boldogságodat? – Szépen süt

Tovább a mesére

Dolgozz, macska! (magyar népmese)

Dolgozz, macska! - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény legény. Ehhez a szegény legényhez férjhez ment egy gazdag leány. Hanem mielőtt a pap elé állottak volna, a leány kikötötte, hogy ő ugyan semmit sem dolgozik. Úgyis van elég, amiből megéljenek. De ez még nem volt elég. Még azt is megfogadtatta a legénnyel, hogy soha meg nem veri. Jól van. A szegény legény mindenbe beleegyezett. Ő maga járt erdőre-mezőre. Dolgozott, kínlódott, hullatta a véres verejtéket, az éfiasszony (fiatalasszony – a szerk.) pedig otthon ült. Mikor nem ült, járta a falut, békukkintott ide is, oda is. Tereferélt a többi asszonyokkal. Teltek-múltak a napok. Elteltek hetek, hónapok. Hallgatott a szegény legény, nem verte meg a feleségét. Hanem egyszer mégiscsak megsokallotta a felesége restségét, s reggel, mielőtt kiment a mezőre, azt mondja a macskának: – Hallod-e, te macska, amíg én a mezőn járok, szépen kiseperd a házat, főzz vacsorát, még egy orsó fonalat is fonj, mert különben úgy megverlek, hogy halálod napjáig megemlegeted! Hallja az asszony ezt a beszédet, nem szól semmit, csak gondolja magában: „Jaj, édes Jézusom, az én uram bizonyosan megbolondult.” Hogy a macska hallotta-e, nem-e, amit a gazdája mondott, azt bizony én nem tudom, de azt éppen úgy láttam, mint ma, hogy ott feküdt a góc

Tovább a mesére

A béka (magyar népmese)

A béka - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren egy sánta arasszal túl, hol a bolhát rézpatkóba verték, hogy minden rincbe-ráncba meg ne botorkázzék: volt egyszer egy szolgalegény. Mikor vagy három esztendőt szolgált, hazament az apjához, s azt mondta: – Már én többet, édesapám, nem szolgálok, eleget ettem másnak a kenyerét. Van száz pengő forintom, kezdek vele valamit. – Jól van, fiam, kezdj, csak aztán vigyázz, hogy jól is végezz. A szegény ember nem szólt többet, s azt is lassan mondta. A legény sem, hanem nyakába akasztotta a tarisznyáját, s bement a városba. Gondolta, vesz valamit azon a száz pengő forinton. Elindult az utcán, bekukkintott minden boltba, megnézett elejéről, visszájáról mindent, de semmi sem tetszett neki. Amit csak elé raktak, mindenre azt mondta: ez sem ér száz pengőt, ez sem, ez sem. – Hát kendnek százpengős portéka kéne? – kérdezték egy helyen. – Itt van, ni, ez az ezüstpohár, testvérek közt is megér kétszáz pengőt, de kendnek odaadom kerek száz pengőért. – No, ha ideadja, meg is veszem – mondá a legény, s egy krajcárig leszámlálta a száz pengőt. A poharat szépen a tarisznyába dugta, s meg sem állott hazáig. – Hát fiam, vevél-e valamit? – Vettem bizony, mégpedig

Tovább a mesére

Babszem Jankó (magyar népmese)

Babszem Jankó - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Na, gyerekek, ki nem hallotta hírét Babszem Jankónak? Aki nem hallotta, idetartsa a fülét, mert ma este Babszem Jankóról mondok mesét… Volt, hol nem volt, az már bizonyos, hogy hetedhét országon túl (ha akarom, innét), volt egyszer egy szegény ember, kinek annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hiszen csak az az egy ne lett volna! Mert akár hiszitek, akár nem, ez az egy akkora volt, mint egy babszem, de még egy makulamákszemmel sem nagyobb, s úgy is hívta minden lélek: Babszem Jankó. Hej! sokat búslakodott, epekedett a szegény ember, de még többet a felesége, hogy mi lesz Jankóból. Kendernövéskor múlt tizenhat esztendős, s csak akkora most is, mint amikor megszületett. Mert csak lesz, ahogy lesz, amíg ők élnek, de ki visel majd gondot erre a szetemnyi (csöppnyi – a szerk.) teremtésre azután? Elmegy a szegény ember egyszer szántóba, s magával viszi Jankót is. Amint szántnak, egyszerre csak omlani kezd a záporeső. A szegény ember félbehagyta a szántást, Jankó pedig az eső elől bebújt egy keserűlapi alá. De ahogy bebújt, az egyik ökör hátrafordul, s hamm! bekapja a keserűlapit Jankóval együtt. Keresik Jankót, mikor az eső elállott, mindenfelé, tűvé tesznek minden barázdát, minden hasadékot, kijött az egész

Tovább a mesére

A kér borsökröcske (magyar népmese)

A két borsökröcske - Benedek Elek - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, egy nagy tenger, annak a közepén egy nagy sziget; ennek a szigetnek a közepében egy nagy hegy s a hegy tetején egy ezeregy éves fa. Ennek volt kilencvenkilenc ága, a kilencvenkilencediken fityegett egy kilencvenkilenc rejtekes tarisznya; ennek a kilencvenkilencedik rejtekében volt a Laci bátyám kilencvenkilenc levelű bibliája, s ennek a kilencvenkilencedik levelén olvastam ezt a mesét. A biz a’: Hát volt egyszer egy igen-igen szegény ember, szomszédjában lakott még egy nálánál is szegényebb. Az egyiknek fia volt, a másiknak leánya. Kapták magukat a szegény emberek, s összeboronálták a legényt s a leányt, hogy ha már annyiban van: legyen egy kódustarisznyából kettő. Azt mondja egyszer az ifjasszony az urának: – Hallá-e! Kied, az igaz, hogy nincs pápista hiten, de próbáljon egyet: böjtöljön meg egy pénteket, hátha adna az Isten valamit. Az éfi ember meg is hallgatta a tanácsot, nem eszik egy betevő falást sem pénteken, hanem az Isten nem adott azért semmit. „No, isten neki – gondolja magában -, legyen a többi után!” – s megböjtöli a másodikat meg a harmadikat is, s egyszer csak úgy belejött a böjtölésbe, hogy hét egymás után eső pénteken nem evett semmit, de semmit az

Tovább a mesére

Szép Palkó (magyar népmese)

Szép Palkó - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak egy fia volt, de ennek is hol adott enni, hol nem. Adott volna szegény feje, de mikor volt mit, s mikor nem. Azt mondja egyszer a fiú az anyjának, hogy ő bizony nem sanyarog többet itthon, elmegy szerencsepróbálni. Sírt a szegény asszony, hogy most kifogy az egyetlen fiából, de azt sem mondhatta: maradj veszteg, édes szép fiam, tejbe-vajba fürösztgetlek, hasábfával kenegetlek (üti-veri – a szerk.), mert nemhogy tej, vaj lett volna, de még hasábfa sem volt. Közmént legyen mondva, a fiút Palkónak hívták, s olyan szép legényecske volt, hogy nem akadt párja hét puszta határban. Mondom, hogy sírt az asszony keservesen, de mégiscsak feltarisznyálta Palkót hamuba sült pogácsával, s isten hírével útnak eresztette. Ment, mendegélt szép Palkó hegyeken, völgyeken keresztül, s estére kelve egy sűrű rengetegbe ért. Ahogy ment a rengetegben, messze, messze meglát valami gyenge világot, de az olyan kicsinek tetszett, mint a gyertya világa. Ment egyenesen abban az irányban, s hát a gyertyavilág erősödik, nagyobbodik, s mikor egy hajításnyira lehetett attól, akkora tűz volt, mintha egy nagy kontignációs (emeletes – a szerk.) ház égett volna. „Jaj – gondolja magában

Tovább a mesére

Erős János (magyar népmese)

Erős János - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, hetedhét országon egy sánta arasszal innét, volt egy szegény asszony, s annak egy nagy mihaszna fia. Szőtt, font a szegény asszony éjjel-nappal, keze-lába meg nem állt a nagy, erős munkában, de az a kötélrántó (akasztófáravaló – a szerk.) nagy kamasz legény bezzeg nem csinált semmit, csak heverdegélt a porban reggeltől estig, s őrölgette a port egyik kezéből a másikba. Hej, búsult a szegény asszony, csakhogy föl nem vetette a nagy bánat s a keserűség. Mi lesz az egyetlen magzatjából, ha ő egyszer behunyta a szemét. Hiszen olyan gyámoltalan, olyan világ restje, hogy még a kész istenáldását sem akarja a szájához emelni. Egyszer azonban csak megszólal János, s kérdi az anyjától: – Édesanyám, mit kopácsolnak a szomszédnál olyan erősen? – Ott bizony, édes fiam, házat építnek az emberek, s azon kopácsolgatnak. Uccu neki! fölugrik János nagy serényen, hogy az édesanyjának szeme-szája tátva maradt az erős álmélkodástól, s azt mondta: – Megyek oda én is, édesanyám, hátha hasznomat vehetnék. Amikor a házépítőkhöz érne, hát ezek éppen akkor erőlködnek egy kilencöles szarufával,* de nem volt annyi lelkük is, istenük is, hogy fel tudják emelni. Összeüti János a tenyerét nagy álmélkodva, s odakiált: –

Tovább a mesére

A szegény ember kakasa (magyar népmese)

A szegény ember kakasa - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmije sem volt az „égvilágán”, csak egy kicsi kakasa. Egyszer csak úgy megehül ez a szegény ember, hogy a szeme zöldet, veresét látott, s nagy kínjában szinte falra mászott. Ő bizony – gondolja magában – egyet se kínozza magát, hanem megöli a kakast, s mind egy falásig megeszi. – No, te kakas – mondja neki -, hamar tégy vizet a tűzhöz, hogy főzzelek meg! – Ne ölj meg, édes gazdám – rimánkodott a kicsi kakas -, keresek én neked a szemét közt egy krajcárt, azon veszek egy tojást, s úgy tartlak, mintha a királynál vacsoráltál volna. Azt mondta erre a szegény ember: – Hát jól van, én bizony nem is bánom, csak aztán tojás legyen, mert különben kést látsz! Elszalad a kicsi kakas, de nem a szemétdombra, szalad az erdőbe. Ott találkozik egy nyúllal. Kérdi a nyúl: – Hová futsz, te kicsi kakas? – Csak ide egy kúthoz, nyúl barátom. Azt hallottam, hogy aki abb’ a kútban megferedik, aranyos lesz tőle. – Vígy el engem is, te kicsi kakas! – Jó szívvel – feleli a kakas -, csak gyűjts még társakat magad mellé! Elfut a nyúl, s gyűjt is maga mellé

Tovább a mesére

Melyik ér többet? (magyar népmese)

Melyik ér többet? - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Arra-arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú, tarka malac túr, volt egyszer egy király, s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira felcseperedett, hogy serkedezett a bajuszuk, azt mondta nekik a király: – No, édes fiaim, most már menjetek, lássatok országot-világot! Elindult a három királyfi három szép paripán, s mentek hegyeken-völgyeken, erdőkön-mezőkön keresztül, hol lefelé, hol felfelé, de mindig csak eléfelé. Addig mentek, mendegéltek, míg egyszer csak egy rengeteg nagy városba értek. Kérdik a város végén egy fiútól: – Hé, fiú, miféle város ez a falu? Feleli a fiú, hogy ez a fejér király városa. Megörültek a királyfik, hogy király városába értek, mentek egyenest a királyi palotába, ottan is a király elé, s elémondták, hogy kik s mik ők. Örvendett a fejér király a fiúknak, mert erős barátságban volt az apjukkal. De hát még a királyfik örültek csak igazán, mikor meglátták a fejér király leányát. Sok szép leányt láttak a hazájukban, de ilyen szépet nem. Bezzeg közrefogták mind a hárman, kellették magukat, s ahogy a vacsorának vége volt, mind a három bement a király szobájába, s megkérték a leányát mind a hárman. „Hát én most melyiknek adjam? – tépelődött a király. –

Tovább a mesére

A magyar népmesék jellemzői

A magyar népmesék sajátosságai közé tartozik a személyes tapasztalatok közvetítése, a természettel való szoros kapcsolat és a magyar nyelv sajátosságainak kihasználása.

A magyar népmese kifejezést használjuk azokra a mesékre, amelyek magyar népi hagyományokra épülnek és szájról szájra terjednek. Ezek a mesék a történelem folyamán sokszor átalakultak és újabb elemekkel bővültek, de az alapjuk mindig a magyar kultúra volt.

A magyar népmesékben fontos szerepet kapnak az emberek életében szerzett tapasztalatok. Gyakran olyan helyzeteket mutatnak be, amelyekkel a népesség nap mint nap szembesül.

Az élet nehézségei és az emberek közötti kapcsolatok problémái rendszeresen előfordulnak a mesékben, és a mesék segítenek abban, hogy az emberek jobban megértsék és megoldják ezeket a problémákat.

A magyar népmesék másik jellemzője a természettel való szoros kapcsolat. Az állatok, a növények és az időjárás fontos szerepet kapnak a mesékben, és a mesék gyakran tanítják az embereket arra, hogy hogyan éljenek harmóniában a természettel.

A magyar népmesékben a nyelv sajátosságai is megjelennek. Gyakran használnak szóvicceket, rímeket és kétértelműségeket, amelyek segítenek megőrizni a mesék szórakoztató jellegét és segítenek az embereknek jobban megérteni a történeteket.

A magyar népmese fontos része a magyar kultúrának és azon belül a magyar nyelvnek. A mesék segítenek az embereknek megérteni az élet kihívásait és megtanulni az emberek közötti kapcsolatokat, valamint közelebb hozzák az embereket a természethez.

A magyar népmesék fontos részét képezik a magyar kulturális örökségnek és évszázadok óta szórakoztatják és tanítják az embereket.

A magyar népmesék ismétlődő motívumai

A magyar népmesékben számos ismétlődő motívumot találunk, amelyek szerves részét képezik a magyar kultúrának és a magyar népmesék hagyományainak. Ezek a motívumok egyediek és gyakran magyarázhatatlanok, de mégis vonzóak és megnyugtatóak.

Nézzük meg néhányat a legismertebb visszatérő motívumok közül!

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren túl a magyar népmesék egyik legismertebb motívuma, és szinte minden mesében előfordul. Jelentése vitatott.

Lényegében egy nagyon messzi, a hétköznapi világ határain túli területre utal.

Az Óperenciás tenger a magyarok számára a határt jelenthette a világukkal, és a tenger túloldalán az ismeretlen és misztikus területek kezdődtek.

Az Óperenciás tengeren túli országokban mindenféle csodák és varázslatos dolgok történhetnek, és ezek az országok gyakran a mesék céljául szolgálnak.

A kurta farkú malac

A kurta farkú malac a magyar népmesékben gyakran szerepel, és fontos szerepet játszik a mesékben. Az állatok jelentőségét a mesékben nehezen lehet elkerülni, és a malac kifejezetten fontos állat volt a magyar paraszti kultúrában, hiszen a malachús fontos élelmiszerforrást jelentett.

A hetes szám

A hetes szám a magyar népmesékben gyakran előforduló motívum, és nagy jelentőséggel bír. Bár gyakran a gonosz jut róla eszünkben, nem minden esetben szimbolizálja azt.

A hetes számnak fontos szerepe van a mágikus számok között is, különleges erőt tulajdonítanak neki.

A hármas szám

A hármas szám szintén egy gyakran visszatérő motívum a magyar népmesékben.

Rengeteg mesében három testvér szerepel, legyen szó királylányról, királyfiról vagy szegény legényről. Gyakran állítja a mese a főszereplőt három próbatétel elé.

A legkisebb szerencséje

A magyar népmesékben általában a legkisebb testvér a legszebb, illetve ő jár szerencsével. Annak ellenére, hogy az ilyen helyzetek kimenetelét általában előre meg tudjuk jósolni, a mesék mindig izgalmas fordulatokat tartalmaznak.

A boszorkány

A boszorkány a magyar népmesékben a gonosz karakterek egyike. A boszorkányok a hagyományos népi szellemvilágnak is részei, és a mesékben gyakran kísérteties vagy rémisztő módon jelennek meg.

A boszorkányoknak különleges varázslataik vannak, melyek a mesékben fontos szerepet játszanak.

Az arany

Az aranyalma a mesékben általában egy varázslatos gyümölcs, amelynek birtokában az ember bölcsességre tehet szert vagy akár örök életet is kaphat.

De gyakran találkozunk aranytojást tojó tyúkkal, mely gazdagságot hoz a szegény embereknek. Ugyanígy megjelenik az aranyszőrű állat is, leginkább birka formájában.

A véletlen segítsége

A magyar népmesékben gyakran előfordul, hogy a hős véletlenül találja meg az útjába kerülő tárgyakat vagy személyeket, akik segítenek neki a kalandjában.

Ezek a véletlenszerű segítségek sokszor a mesékben a kulcsfontosságú fordulópontokhoz vezetnek, és segítenek a hősnek átvészelni a nehézségeket.

A varázserő

A varázserő a magyar népmesékben szinte mindig jelen van, és a mesékben a varázslatok segítenek a hősnek megbirkózni az ellenfelekkel vagy a nehézségekkel.

A varázslatok általában egyediek és különlegesek, és segítenek a mesékben a fantasztikus elemek megragadásában és megjelenítésében.

A magyar népmesegyűjtők

A magyar népmesék a magyar kultúra és folklór fontos részét képezik, és az évszázadok során számos gyűjtő és kutató dolgozott azon, hogy ezeket a meséket dokumentálja és megőrizze.

A magyar népmesék gyűjtése és kutatása a XVIII. század végén kezdődött, de a XIX. és a XX. században indult el igazán, és azóta számos nagy hatású kutató, író és irodalmár dolgozott ezen a területen.

A leghíresebb magyar népmesegyűjtők közé tartozik például Arany László és Benedek Elek.

You cannot copy content of this page