Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
Hirdetés
Folytasd az olvasást

Mátyás király és az öreg szántóvető (Mátyás király mese, magyar népmese)

Mátyás király és az öreg szántóvető - magyar népmese - Mátyás király mese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Egyszer Mátyás király, mikor szerteszéjjel járt az országban, hadd lássa: milyen dolga van a szegény népnek, egy falu mellett kiment a mezőre, s ott szóba állott egy öreg szántó-vető emberrel. Vele volt a kísérete is. Hatalmas nagyurak. A király megismerte az öreg szántóvetőt, aki neki hajdanában katonája volt. Ezzel a szóval köszöntötte az öreget: – Tisztességgel, öreg! Felelte a szántóvető: – Köszönöm az asszonynak! Azt kérdi aztán a király: – Hány pénzért dolgozik kend? – Én bizony, felséges királyom, hatért. – S hányból él kend? – Kettőből – mondja az öreg. – Hát négyet hová tesz kend? Felelte az öreg: – Azt a sárba dobom. Tovább kérdez a király: – Hát öreg, hány még a harminckettő? – A bizony, felséges királyom, már csak tizenkettő. – Hát a bakkecskét meg tudná-e fejni? – kérdezi a király. – Meg biz’ én, felséges királyom. Azt mondja a király: – Na, öreg, az isten áldjon meg, az én kérdéseimnek magyarázatját addig senkinek meg ne mondd, míg a képemet meg nem látod. Továbbmegy a király, otthagyják az öreget, s azt mondja az uraknak: – Na, urak, aki meg tudja magyarázni az én kérdéseimet, annak egy uradalmat adok. Bezzeg szerették volna az urak kitalálni, de hiába

Tovább a mesére

Benet úr (Mátyás király mese, magyar népmese)

Benet úr - Mátyás király mese - Benedek Elek - magyar népmese - Mesélek Neked

Azt hiszem, hogy Benet úr ivadéka lehetett Venturnénak, annak a kevély asszonynak, akiről már meséltem néktek. Venturné gazdag úrasszony volt, s emlékezhettek, hogy míg a fia messze földön hadakozott, hatalmas, nagy várat épített Bereck mellett. Azt mondta szertelen elbizakodottságában, hogy még az Isten sem tudja bevenni az ő várát. Hát az Isten nem is hagyta büntetés nélkül a kevély beszédet: támasztott rettentő földindulást, égszakadást, s a hatalmas vár összeomlott, akár egy nyomorú kis kaliba. Többet nem is épült föl ez a vár, s a kevély asszony ivadéka, Benet úr, szegény nemes ember módjára, fazsindelyes házacskában lakott, egymagában. De Benet úr amilyen szegény, olyan jószívű volt, kapuja mindig nyitva állott, s utolsó falatját is megosztotta a vendéggel, aki hozzá vetődött. Történt, hogy egy este, amint egymagában üldögél Benet úr, s talán éppen a régi jó időkre emlékezett, amikor az ő őseinek várai, nagy uradalmai valának, egy fiatal, diákforma legény állított be hozzá. Köszönt illendőképpen, Mátyás diáknak mondta magát, s szállást kért éjszakára. – Istené a szállás – fogadta Benet úr -, kerülj beljebb öcsém, telepedj le! Látom az arcodról, hogy éhes is vagy, fáradt is vagy. – Bizony mi tagadás, éhes is vagyok, fáradt is vagyok, mert messze földről jövök. Csakhamar

Tovább a mesére

Hirdetés
Folytasd az olvasást

A kolozsvári bíró (Mátyás király mese, magyar népmese)

A kolozsvári bíró - Benedek Elek - Mátyás király mese - magyar népmese - Mesélek Neked

Nemhiába szerette a nép Mátyás királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak. Amint neszét vette, hogy itt vagy ott erősen sanyargatják a szegény földnépét, nem volt nyugodalma Budavárában – álruhába öltözött, s úgy ment színről színre, látni a valóságot. A többiek közt hírül adják, hogy a kolozsvári bíró ugyancsak sanyargatja a szegény népet. Hiszen nem kellett több Mátyás királynak. Majd megnézi azt ő a maga szemével, s jaj lesz annak a bírónak, ha igaznak látja a sok sűrű panaszt. Máskülönben is már rég vágyódott Kolozsvárra. Hogyne vágyódott volna, hisz ebben a városban látta meg először Isten áldott napját. (Még most is áll az ő szülőháza: nézzétek meg, ha Kolozsvárt jártok.) De hogy szavamat össze ne keverjem, Mátyás király bement Kolozsvárra, paraszti ruhában, s ottan leült a mészárszék elé, éppen szembe a bíró házával. Hiszen jókor ült a mészárszék elé. Nagy sereg nép hordotta a fát a bíró udvarára, egy csomó ember meg vágta a fát az udvaron. Mellettök a hajdúk, s pálcával biztatták a szegény népet: hordjad, vágjad, paraszt! Egyszerre csak egy hajdú megpillantja Mátyás királyt. – Ne, te, ne – mordult rá a hajdú -, hát te mit lopod Isten áldott napját?! Kelj föl, ne lógasd a

Tovább a mesére

A boldog ember (Mátyás király mese, magyar népmese)

A boldog ember - Mátyás király mese - magyar népmese - Mesélek Neked

Mátyás mellett élt a legmegbízhatóbb belső embere, aki nélkül a király soha nem ment messzire. Egyszer, valami rossz italú víztől Mátyás bizalmasa olyan kólikát (hascsikarást – a szerk.) kapott, csak halt meg. A földön fetrengve sanyargott. Utolja felé már a szemét sem tudta fölnyitni, a kaszás is ott haptákolt a háta mögött, amikor a szomorú hírt hallva egy kuruzsló jelentkezett, hogy á tudja a gyógyírt. Az ország legboldogabb emberének az ingét hozzák, adják rá, életben marad. A király kíséretének száz lovasa ezerfelé szaladt a boldog ember inge után. Fölhajtottak ungot, berket (mindenféle helyet – a szerk.), boldog embert nem találtak, olyat se, aki annak hazudta volna magát. Nagy orracsüngesztve hazafelé tartott a boldogemberinge-kereső küldöttség, amikor a szegedi kopárosokon át Buda felé ballagva hallják ám, hogy szépséges tilinkószó (fából faragott, magas hangú síp, furulya – a szerk.) bukdácsol fülükhöz a homokbuckák ballangóival versengve. A király küldöttsége csakis okosokból verbuválódik. Azt gondolták, aki pikuláz (fuvolához hasonlít fúvós hangszer – a szerk.), az jókedvű, aki jókedvű, az a boldog. Odamennek, hát egy juhászlegény fújja a pikuláját. Kérdik tőle, boldog-e. A bojtár (állatokat őrző fiú – a szerk.) teketória nélkül válaszol: – Az vagyok tetőtől talpig! – Mi teszi a boldogságodat? – Szépen süt

Tovább a mesére