Volt egyszer egy király s annak három szép lánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, kérdezte a lányaitól: – No, lányok, mit hozzak nektek a vásárról? Azt mondta a legidősebb: – Hozz nekem, édesapám, aranyruhát. Azt mondta a középső: – Nekem pedig ezüstruhát. – Hát neked mit hozzak? – kérdezte a legkisebbiket. –
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból hazatérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg
Egyszer volt, hol nem volt, hogy volt-e vagy nem, azt már senki sem tudja, oly régen történt. Egy aranyos kis házban élt két kislány, akik testvérek voltak: Liza és Nóra. Annyira gyönyörű lányok voltak, hogy égen és földön sem lehetett náluk szebbet találni. Amikor elérkezett a tél, csak egy vágyuk volt: hogy leessen a hó.
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy gyönyörű szép hercegnő, Tündérszép Viola. Azért nevezték így, mert egyrészt gyönyörű volt, másrészt a kastélyok körül rengeteg viola nyílt – tündöklött a kastély a rengeteg virágtól. Tündérszép Viola nagyon-nagyon szerette az állatokat, minden nap beszélgetett a madarakkal, a cicákkal, a kutyákkal, a